Mediengruppe Bitnik: H3333333K
Rácz Rebeka írása
Érezhetünk-e közelinek egy épületet akkor, ha sokat dolgozunk digitális képekkel?
A Bitnik nevű alkotópáros H3333333K című munkájában a baseli Elektronikus Művészetek Házának homlokzatára applikálta a digitális világból jól ismert glitchet. A tervezők közvetlenül az épület szerkezetébe nyúltak bele, úgy, hogy elmozdították, arrébb tolták az egyébként összetartozó elemeket; megszakították a csövek és a falak szabályos vonulatát. Az eredmény olyan hatást kelt, mintha az egyes részek hibásan illeszkednének egymáshoz. A projekt sajátossága abban áll, hogy valós térbe helyez valamit – a pixelalapú képi hibát -, ami ez idáig kizárólag a digitális világ sajátja volt.
Reflektál többek között a szemünk szelektív működésére: ha a képernyőn látunk hasonló eltorzulásokat, szemünk automatikusan kijavítja azokat. A baseli házat vélhetőleg többen látják fényképeken, mint élőben. A jól ismert elcsúszásokat megpróbáljuk figyelmen kívül hagyni, és fejben összerakni a ‘helyes’ képet. Így azt is mondhatjuk, a fotókon tulajdonképpen két kép látható: a glitch-el díszített ház, illetve a szabályos épület.
A kőbe vésett üzenettel a múzeum felhívja a figyelmet a számítógépes technológiák egyre radikálisabb jelenlétére a művészetekben. A hasonló problematikát feszegető művek száma rettentő gyorsasággal nő.
Számos olyan művel találkozhatunk, amely a szándékosan generált, vagy éppen a véletlen folytán előállt hibát nem elrejteni akarja, hanem előtérbe helyezi.
A digitális hiba állandósítása azáltal, hogy olyan elemet örökít meg, amely általában nagyon rövid ideig látható, hangsúlyozza a véletlen jelenlétét, valamint felhívja a figyelmet a digitális világ sokrétű, öszetett dimenzióira. Ha észrevesszük ezeket a jelenségeket és elfogadjuk létjogosultságukat, azzal eddig talán ismeretlen inspirációs források nyílnak meg előttünk az alkotásban. Ha nem zavaró elemként állunk a szándékolt vagy véletlen hibákhoz és nem tüntetjük el azokat, lehetőségünk nyílik egy újfajta nézőpont felvételére.
A technika térhódításával egy, szinte emberfeletti, dolognak engedjük át az életünket; olyan jelenséghalmaznak, amelyet tulajdonképpen nem értünk. A láthatóvá tett digitális hiba jelzi, hogy ez a rendszer is törhető, összeomolhat, elromolhat, részei átrendeződhetnek. Ilyen, amikor a Mátrixban Neo kétszer látja elmenni maga előtt ugyanazt a macskát, vagy amikor rájön, hogy az egész világ 0-ból és 1-ekből áll.
A látszólag tökéletes új technológiák glitchei nosztalgikus érzéssel töltenek el a régi, analóg világ iránt, valamint a félelem és a biztonság ambivalens érzéseit generálják. Meglátjuk, hol hibázhat a rendszer, ami könnyen elvezehet odáig, hogy rájövünk, még annyira sem értjük mint hittük. Emellett rávilágít arra, hogy semmi sem tökéletes – humanizálja a technológiát, megmutatja, hogy olyan tökéletlen, mint mi magunk vagyunk.
