Fenntartható identitások a Velencei Biennálén


cseke-german13-tileimage2-tileimageo-tile

A Fenntartható identitások German Kinga kurátor és Cseke Szilárd képzőművész együttműködéséből született, és 2015-ben hét hónapon keresztül képviselte Magyarországot az 56. Velencei Képzőművészeti Biennálén. Okwui Enwezor főkurátor a világ lehetséges jövőképeinek vizsgálatára hívta fel a művészek figyelmét. A legtöbb nemzeti pavilon a globalizáció, művészet, technológia és ökológia fogalmai mentén szervezte kiállításait.

A magyar kiállítótérben a látogatók feje felett fehér gömbök mozogtak áttetsző fóliacső-rendszerben. A helyspecifikus térinstalláció részét képezte egy lélegző fóliapárna is, amely folyamatos felfújódó és leeresztő mozgásával a „rendszert” fenntartó központ szerepét töltötte be. A kiállítás első, különálló „zörejterében” pedig hallhatóvá váltak a fóliacsövekben mozgó gömbök Gryllus Ábris által előzetesen megkomponált hangjai. A Fenntartható identitások összetett munka, ami korszerű participációs elméleteket is érvényesített. A MOME-n tervezett krétafalak és krétagömbök segítségével a látogatók lehetőséget kaptak az aktív részvételre. A cím mindeközben ironikusan kérdez rá olyan, szlogenné torzult szóösszetételekre, mint a fenntartható fejlődés vagy megkérdőjelezi a mereven megfogalmazott, másokat kizáró énképeket.

A Super Channel zsűrije a napokban beválasztotta a projektet a „Highlights of Hungary 2015” című válogatásába. German Kingával és Cseke Szilárddal ennek apropóján beszélgettünk az elmúlt hónapok tapasztalatairól.

Okwui Enwezor, a Biennálé kurátora „A világok jövője” címet adta az eseménynek. Ehhez a témafelvetéshez hogyan tudtatok az előkészületek során kapcsolódni?  

German Kinga: A szociológusok után újból feltettük a kérdést, hogy az önmagunkról alkotott képek mennyiben kész, zárt képződmények, és tovább hangolva a témát, mennyiben tartható fenn bármi is, ha lassan tönkretesszük vele a környezetünket. Sokáig gondolkoztunk rajta, hogy identitás vagy identitások szerepeljen-e a kiállításunk címében, és bár magyarul furcsán hangzik a többes szám, mégis annál maradtunk, mert ki akartuk fejezni, hogy nemcsak egyetlen, meghatározott identitásról szeretnénk  együtt gondolkodni a befogadókkal. Az identitás annak ellenére is állandóan változó, hogy a magját erősen meghatározza a kulturális determináltság és az a földrajzi hely, ahol éppen élünk. Az identitás többes jellegét Szilárd korábbi munkáiból építkezve igyekeztünk egy absztrakt térben megjeleníteni.

Cseke Szilárd: Valóban, a mi kiállításunk esetében semmiképpen sem akartunk egy bizonyos identitásformációval foglalkozni… A biennálén megjelenő nemzetközi közönség nagyon sokrétű, és ezt a közönséget lokálisan meghatározott identitáskérdésekkel reménytelen lett volna megszólítani. A témáról való szabad gondolkodásra akartuk sarkalni a közönségünket, és nem szerettünk volna egyetlen – valamiféle könnyű azonosulási lehetőségét nyújtó – kollektív identitásformát kiemelni.

si_1_1_vid

A kiállítás alatt változott a viszonyotok a saját koncepciótokhoz?

German Kinga: Érdekes volt, hogy a migrációról szóló párbeszéd felerősödésével a mi koncepciónk is egyre érvényesebbé vált. Májusban, amikor a kiállítás nyílt, ez még nem volt ilyen mértékben, egész Európát meghatározó téma. Ma már nemcsak arról van szó, hogy ha nem tetszik valami, akkor külföldre költözöm, hanem ha külföldre is költözöm, az identitásomat akkor is meg kell találnom, újra kell formálnom. Ha teszem azt, kitelepülök Angliába, ott ugyanúgy definiálnom kell, hogy hova tudok és akarok csatlakozni, mint egy politikai menekültnek vagy háborús övezetből menekülő migránsnak. Többszörös kultúrában szocializálódott lényként tudom, hogy egyszerre vagyok képes lehívni és aktualizálni a bennem lévő többszörös identitásokat. Azt pedig, hogy léteznek ilyen többszörös identitások, mi nem bebizonyítani akartuk, hanem evidenciaként kezeltük. Jelezni akartuk, hogy mindig idomulnom és alakulnom kell, ha akarom, ha nem.

Cseke Szilárd: Ezért is volt nyilvánvaló, hogy az installációban nem lehet és nem szabad meghatároznunk, hogy melyik gömb milyen konkrét identitást testesít meg. Sokkal inkább egy nyitott rendszert akartunk bemutatni, amibe bárki beillesztheti a saját világát. Ehhez mi csak mankókat adtunk, amiknek a segítségével a látogatók elkezdhettek gondolkodni a témáról, és kedvet, lehetőséget nyújtottunk nekik az önkifejezésre. A krétagömbökkel írhattak, rajzolhattak, az átrium falára installált szöveges korongok forgatásával pedig ide vágó fogalmakat jeleníthettek meg.

25IMG_5846

A címválasztásotokban van valami ironikus is: a fenntarthatósággal és az identitással két, mára szinte közhellyé koptatott fogalmat kapcsolatok össze. Mennyire kellett ezt magyarázni a közönségnek?

Cseke Szilárd: A krétafeliratokból is kiderült, hogy működik a dolog, hiszen sokan megkérdőjelezték az alapfelvetést. Ehhez nem kellett a saját álláspontunkat jelezni vagy kifejezetten elmagyarázni a kiállítótéren belül.

German Kinga: Nem volt célom, hogy például Manuel Castells The Power of Identity munkáját elmagyarázzam a közönségnek, még akkor sem, ha ezt a könyvcímet elrejtettük az egyik korongon… A katalógus szerkesztése során viszont már felkértem olyan hazai és nemzetközi szakembereket, akik a jelzett témákban kutatnak és érdemben hozzátettek a projekthez! A krétafalat egyébként a gyerekek is imádták! Ők nyilván nem foglalkoztak a kiállítás mondanivalójával, de mégis részt vettek annak az alakításában.

Cseke Szilárd: Megfigyelhető volt, hogy a kiállítótérbe belépve lelassultak az emberek. Hatással volt rájuk a gömbök kimért mozgása, a komponált meditatív zaj, és a szakrális jellegű felfelé tekintés előhívása. A hideg fényű installáció és az anyagok transzparenciája is ezt a hatást erősítette.  A szimmetrikus térből kilépve a felülről nyitott központi, belső udvarba juthatott az érdeklődő, ahol a legtöbben a krétafalakon elkezdtek hátrahagyni valamit. Volt, aki egész hosszú statementet írt, más csak egy-egy szót vetett oda. Ez gyakran párosult iróniával – sokan csak rajzoltak valami vicceset, amivel meg akarták kérdőjelezni az egész helyzet komolyságát. Többen elkezdték egymás feljegyzéseit átírni vagy kiegészíteni. Az alkotói kreativitás is gyakran megjelent, ami nem meglepő, hiszen a Biennálé látogatói között sokan vannak, akik jártasak a vizuális önkifejezésben. A magyar pavilon a szelfizésnek is az egyik legkedveltebb helyszínévé vált. Elképesztő mennyiségű felvétel került a világhálóra, ami tovább népszerűsíti a projektünket.

German Kinga: Valóban sok, önmagát kifejezni vágyó, ember jelenik meg a Biennálén, és nekik nagyon fontos, hogy hozzászólhassanak vagy maguk is létrehozzanak valamit a helyszínen. A személyes megnyilvánulásokat aztán lefotózták és tovább tudták küldeni. Mi már azzal elértük a célunkat, hogy jeleket hagytak hátra a látogatók és egyáltalán elgondolkodtak a témán.

10

És az interaktivitás miatt talán több időt is töltöttek a pavilon egészében és a kiállítótérben.

Cseke Szilárd: Pontosan. Fontos szempont, hogy a biennáles pavilonok közt egyfajta verseny van a látogatók figyelméért. Az interakcióra alkalmas felületek pedig a vetítésekhez hasonlóan hosszan, de annál aktívabban biztosították a nálunk való elidőzést. Eleinte kicsit tartottunk tőle, hogy majd mit is fognak felírni az emberek, de a krétatábla erre mégis jó megoldást kínált, hiszen az állandóan nagyszámú közönség önmagát kontrollálta, valamint naponta le lehetett törölni, sőt, ha ez nem történt meg, akkor letörölték a látogatók maguktól. Gyakran láttam olyan eseteket is, amikor a teleírt táblára szivaccsal kezdetek el – lényegében kitörölés által – rajzolni. A tábla egy banális, minden kultúrában ismert eszköz, ami a mi esetünkben is mindig megújuló, felfrissülő felületként tudott működni. A MOME-n tartott előkészítő workshopon Cosovan Attiláék és a hallgatók hamar meggyőztek róla, hogy ezt bevállalhatjuk.

A magyar pavilon belső terét a korábbi biennálékon sok kritika érte. A hosszúkás, folyosószerű terek és a középső udvar nem igazán felelnek meg a kortárs kiállítási igényeknek…  

German Kinga: Amikor körvonalazódott a téma, akkor úgy gondoltuk, hogy a megvalósítás során induljunk ki abból az épített térből, ami eleve adott. Tisztelni akartuk a helyet, annak ellenére, hogy megvannak a súlyos hibái. Mit ad a tér? A leghosszabb rész egy 27 méteres szakasz, aminek adottságára szintén releváns módon kellett válaszolnunk. Több mozgó ponttal, de egyetlen térszövetté akartuk átalakítani az egészet. A csövek faltól falig terjednek. A rendszer látszólag mozgó, nyitott, de egyben olyan is, amiben a mozgások valójában nem találkoznak egymással. Minden faltól falig önmagában mozog, és ebben fogalmaztunk meg a latens  kritikát is. De azzal is játszani akartunk, hogy maga az épület egy identitásképződmény. Folyamatos változás alatt áll: 1907 óta mindig visszavettek vagy hozzátettek valamit, folyamatosan kifejezve ezáltal még azt is, hogy egy-egy adott kornak mit jelentett az adott kortárs művészet…

kiallitoter_ujkoros-1

A koncepció kidolgozása során Szilárd korábbi munkáira támaszkodtatok. Megtartottátok az eddigiek letisztult jellegét, ugyanakkor teljesen új elemekkel is kiegészítettétek. A látogatók krétákkal „koszolhatták” össze a kiállítótér egy részét, a tervezésbe pedig bevontatok egyetemi hallgatókat. Tehát több irányba is nyitottatok.

Cseke Szilárd: Nagy kihívás volt olyan lehetőségeket biztosítani, amiknek az eredménye esztétikájában is kapcsolódni tud a műtárgy egészéhez. Ez valóban jelentős nyitás, ami főleg bátorságot és bizalmat igényelt. Különös jelentőséggel bírt számomra a hatékony kurátori együttműködés lehetősége is. A hallgatói részvétel fontossága pedig egyetlen pillanatig sem volt kérdéses. Ezzel kapcsolatos döntésünkben pozitívan erősített meg a még egyetemi hallgatóként szerezett tapasztalatom, amikor mesterem, Konkoly Gyula, bevont az egyik nagyszabású kiállításának munkálataiba. Ez meghatározó élmény volt számomra, és örültem annak a lehetőségnek, hogy ezt a stafétát most Kinga közvetítésével én is továbbadhatom.

German Kinga: A hallgatók pedig tényleg élvezték, hogy lényegi elemeket tehettek hozzá  a kiállításhoz: részt vehettek az arculat (logó, printkiadványok) és az  interaktiv tér eszközeinek a megtervezésében. Fontos szerepet kaptak a látványtervek kidolgozásában, a fotózásokban és a videó elkészítésében is. Erre sem volt még példa biennáles projektnél!

IMG_20150507_132738

Nektek mik a legkedvesebb emlékeitek a kiállítással kapcsolatban?

Cseke Szilárd: Nekem a legmegnyugtatóbb érzést jelentette, amikor a technikai kihívások miatti aggodalmaim elszálltak, és éreztem, hogy ez a műtárgyam most már önjáróvá kezd válni. A nagy és szerteágazó előkészületek egy pontba értek és minden passzol, illetve ami nem, az jelentős kihívás nélkül még a nyitásig megoldható. Megszületett a „gyerek”. Nagy felszabadultságot jelentett, hogy megcsináltuk és működik. A látvány számunkra is katartikus volt! Az újdonság dezsavü-szerű érzésekkel keveredett, hiszen az egyetemistákkal animált virtuális maketteken már előzetesen szinte átélhető volt a mű.

German Kinga: Bennem az a pillanat nagyon megmaradt, amikor a megnyitó napján megjelentek a hallgatók több egyetemi kollégánkkal együtt. A jelenlétük igazi lelki löketet adott, és valóban azt érezhettük, hogy érvényes lett az eddigi munkánk. A participáció egyik fontos szakasza zárult le ekkor és egy új kezdődött el. Nagyon szép emlék az is, amikor másodszorra jött vissza a CNN egyik tudósítója, és azt mondta, hogy ő mindenképpen beteszi a tíz legjobb pavilont összegyűjtő válogatásába a munkánkat, és ebben az sem tudja befolyásolni, hogy az országnak az aktuális politikai megítélése éppen milyen. Ez egy olyan momentum, amit soha nem felejtek el.

Mit szóltatok hozzá, amikor augusztus végén magyar aktivisták egy csoportja blokád alá vette a helyszínt tiltakozásul az országhatáron épülő kerítés miatt?

German Kinga: A teremőrlány írt nekem reggel egy SMS-t, hogy nagyon megijedt, mert nem tudott erről semmit. Ha előzetesen megkeresnek minket, akkor segíthettünk volna a hatékonyabb szervezésben, de így is rendben volt, hiszen tőlünk függetlenül, nem általunk elképzelt módon, participáció történt. Magát az akciót pont olyannak érzékelem, mint amikor valamelyik látogató felír valamit a krétafalra. Ez is lehet egy hozadéka vagy része a kiállításunknak, amit a befogadói közeg alakít. Szerintem velünk szemben az volt a prekoncepció, hogy biztosan ellenezni fogjuk.

Cseke Szilárd: Nem értünk vele egyet? Dehogynem, miért ne. Velencében a Biennále ideje alatt eléggé gyakoriak a különböző okokból megfogalmazott, könnyedén engedélyeztethető képzőművészeti akciók. A velencei helyszínek látogatottsága délelőtt 11-kor indul be igazán, ezt az akciót viszont túl korai időpontra szervezték. Nem nagyon volt közönsége, és az olasz hatóságok, az előzetes bejelentés hiánya miatt, gyorsan beavatkoztak és elbontatták a szögesdrót-akadályt. Akik ott voltak, azok nem nagyon értették a maradványát. Néhányan azt hitték, hogy az a mi projektünket népszerűsítő performansz. Egyébként, ha a kiállítótérben felejtődik egy felmosó vödör, hasonlóan felmerül a kérdés, hogy vajon az is a kiállítás része-e.  Sajnos nem kértek tőlünk tanácsot vagy segítséget a megnyilvánulás szervezői. Pedig tudtunk volna segíteni, és akkor az olasz hatóság is támogatta volna a politizáló képzőművészeti jellegű akciót. Így hiába volt nemzetközi a helyszín, csak lokális maradt az üzenete.

Belevágnátok még egyszer?

German Kinga: Igen! Az a tíz nap, amit az előlátogatások és a megnyitó után kint töltöttem, feledtette a nehézségeket, első sorban a rövid határidőket és a feszített munkát. Azt gondolom, hogy a Velencei Biennálé a magyar kortárs képzőművészeti élet legfontosabb helyszíne abban az értelemben, hogy ennyi ember egy időben sehol sem láthat kortárs magyarországi művészetet. Magyarország hasonlóan jelentős helyszíneken nincs stabilan jelen. A mai magyar művészeti szcéna viszont nagyon erősen túlpolitizált, és bennünk is felvetődött a kérdés, hogy pályázzunk-e vagy sem. Amikor azonban nyilvánosságra került a zsűri névsora, akkor azt gondoltuk, hogy komoly szakmabeliek képezik, pályázhatunk.

Cseke Szilárd: Egyszer az egyik nemzetközileg is jól ismert szaktekintély nyilatkozta a Biennálé érvényességét vitató beszélgetésben, hogy szerinte kétféle művész és kétféle kurátor létezik: aki volt Velencében és aki nem. Egy másik pedig azt, hogy csak a megvalósult alkotás értékelhető. Ezt nekünk most kellett megcsinálnunk…

si_3_1_vid

// /

A Fenntartható identitások projekt honlapja: http://www.sustainableidentities.com/

Fotók 2015 © Lukács Máté, Lukács Mihály, UV Group, Cseke Szilárd

Az interjút Schneider Ákos készítette.