“A társadalomkritikai hozzáállás számomra lételeme lett az alkotásnak”

Interjú Tóth Lucával, a Cannes-ban szereplő Superbia rendezőjével

Tóth Luca 2011-ben végzett a MOME animáció alapszakán, mesterképzését a londoni Royal College of Art-ban végezte, ezekben a napokban pedig épp Cannes-ban van: Superbia című rövidfilmje május 17-én debütált a Kritikusok Hetén. A Superbián és a fesztiválon kívül külföldi tanulmányairól és az egyetem utáni életről is beszélgettünk vele.

Superbia (trailer) | 2016 © Tóth Luca
Superbia (trailer) | 2016 © Tóth Luca

Honnan érkezett a Superbia forgatókönyvének ötlete?

Superbia sok kis történetből tevődött össze. Már egy ideje agyaltam apróbb etűdökön és abszurd karakterpárokon – és egy ponton egyre inkább kirajzolódott egy ismétlődő környezet, egy táj és egy társadalmi pattern, ahol ezek a történetek megjelentek. Úgy döntöttem, hogy ezt a társadalmat fogom elmesélni különféle aspektusokból. Vagyis azt a pontot, amikor megbillen egy több generációs berendeződés.

A téma és a műfaj kapcsán: mit gondolsz, mi az animáció legfontosabb feladata? Szerzői filmek hogyan és mennyiben közvetíthetnek társadalomkritikai gondolatokat?

Szerintem a művészetnek alapvető feladata az, hogy naprakész kritikus gondolkodással szolgáljon. Kérdéseket tegyen fel, kommunikációt indítson el olyan témákról, amik relevánsak a jelenünkben. Ez a fajta társadalomkritikai hozzáállás számomra lételeme lett az alkotásnak, viszont a szerzői filmjeimből igyekszem kizárni mindenfele didaktikusságot vagy propaganda-jelleget, amit az emberek sokszor tévesen kötnek a társadalomkritika vagy politika szavakhoz.

Superbia (részlet) | 2016 © Tóth Luca
Superbia (részlet) | 2016 © Tóth Luca

Mesélnél kicsit a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjáról, aminek a támogatásával a film elkészülhetett?

A Mecenatúra évente – ha jól tudom, kétszer – hirdeti ki a Macskássy Pályázatot, amire bárki jelentkezhet, aki mögött ott áll egy filmes vagy animációs stúdió. Neveztünk rá, és bár elsőre elbuktunk az utolsó fordulón, második próbálkozásra díjazták a filmötletünket. Hogy mit kell róla tudnia a frissen végzett animációsoknak? Talán azt, hogy vannak stúdiók, akik örömmel karolnak fel fiatal, lelkes alkotókat.

Sok kritikus megkülönbözteti a kelet-európai hangvételt a nyugati animációsokétól – szerinted ennek mi az alapja?

Valóban különbséget szoktak tenni régiók szerint is az animációs stílusok és dramaturgiai hozzáállások közt, csakúgy, mint az élő szereplős filmeknél. A kelet-európai animáción sokszor azt az irányt értik, ami leginkább az észt és finn iskolákra, filmiparra illő tendencia, de az ezzel járó sztereotípiák szerintem egyre kevésbé illenek rájuk vagy ránk.

2014-ben különdíjat nyertél a Kíváncsiság korával az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon, nemrég pedig kiderült, hogy a Superbia a cannes-i fesztivál legidősebb párhuzamos programján, a Kritikusok hetén (Semaine de la Critique), azon belül is a rövidfilmek versenyén debütálhat. Milyen érzés, hogy idén te is utazol Cannes-ba?

Eufórikus.

A magyar animációs szcéna itthon is, és külföldön is egyre jobban bedolgozta magát a köztudatba. Mit gondolsz, kik jelentik jelenleg ezt a közeget? Szerinted minek köszönhető, hogy egyre több magyar sikerről lehet hallani?

Erre a kérdésre, úgy érzem, sosem tudok kielégítő választ adni. Az az igazság, hogy nem tudom rá a megfejtést, hogy miért tart felfelé az animáció itthon. Számomra a legnagyobb iskolát a közös diskurzusok és filmélmények jelentik a saját generációm animációs rendezőivel.

Az biztos, hogy ez a közeg – ami egyébkent nem feltétlenül csak animációsokat foglal magába – egy impulzív, fejlődni vágyó, kíváncsi alkotói társaság. Ezek a tulajdonságok biztos nem ártanak ennek a tendenciának.

Superbia (részlet) | 2016 © Tóth Luca
Superbia (részlet) | 2016 © Tóth Luca

A MOME alapképzése után a mesterképzést a minden MOME-s diák álmaiban szereplő Royal College-ben végezted el. Mi, vagy ki ösztönzött a jelentkezésre? Hogyan zajlott a felvételi?

Azért mentem oda tanulni, mert a tapasztalás, és az ismeretlen légkör vonzott. Szerettem volna egy olyan animációs képzésben részt venni, ami híres a képzőművészeti, alkotói hozzáállásáról.

Két fordulós az RCA-s felvételi: először portfóliót kell küldeni, a második forduló pedig egy interjú. Nincs olyan, helyben alkotós forduló, mint amit a MOME-n szoktak tartani a harmadik körben. Azoknak, akik oda jelentkeznek érdemes olyan portfóliót összeállítani, ami megmutatja a rendezői, történetmesélői, alkotói oldalát a jelentkezőknek. Kifejezetten irritálni szokta a felvételiztetőket, ha valaki esetleg csak showreellel jelentkezik, ami nem sok konkrétummal szolgál az alkotóról.

A végzős évemben én is felvételiztettem, és a legizgalmasabbak mindig azok a jelentkezők voltak, akik filmtervekkel, sketchbookokkal, festményekkel, képregényekkel vagy előző filmjeikkel jelentkeztek. Fontos felvételiztetőként látni a motivációt a munkák mögött.

Mit gondolsz, mik a leglényegesebb különbségek a két oktatási rendszer közt?

A MOME aktívan része az alkotói folyamatnak: sok a konzultáció, a kipakolás, egymás megkritizálása, illetve hétről hétre elvárjak, hogy fejlődjenek a filmtervek. Tehát szorgalomra sarkall.

A Royal College of Art-on ilyen nem volt – jobban jellemezte a szabadság. Inkább egy rezidencia programhoz hasonlított, így utólag visszagondolva.

Superbia (részlet) | 2016 © Tóth Luca
Superbia (részlet) | 2016 © Tóth Luca

Milyen nehézségekkel találkoztál a londoni évek alatt?

Van az az érzés, amit senki nem szokott beleszőni az álmodozásaiba, amikor külföldre vágyik: arról a furcsa izoláltság érzésről beszélek, ami az ember külföldi mivoltából ered. Azt hiszem, számomra az ezen való felülemelkedés volt a legnagyobb feladat.

Nehéz volt meghozni a döntést, hogy a londoni képzés és munka után hazajössz-e, vagy kint maradsz?

Igen, de jó döntés volt. Úgy döntöttem, hogy számomra nem az fogja a felnőtté válást jelenteni, hogy egy biztos állással és fizetéssel reklámokat csinálok addig, amíg mozog a jobb kezem.

Korábban azt nyilatkoztad, hogy tapasztalataid szerint a szerzői filmek, akármilyen sikeresek is, nem hoznak megrendeléseket. Kifejtenéd, hogy hogyan gondolkozol erről?

Annyi biztos, hogy az alkalmazotti munkák minden művészeti ágban több pénzt hoznak, mint a képzőművészetiek. Ugyanakkor azt gondolom, hogy indirekt módon a szerzői filmek is vonnak maguk után megbízásokat. Csak nem egyből – tehát nem úgy történik a dolog, hogy valaki megnézi a filmemet egy fesztiválon, és utána odaáll elém, hogy van számomra egy munkája. Az inspiráló vagy érdekes filmek inkább a kommunikációt indítják el, ami miatt egyre több embert ismerhetek meg, megindul egy párbeszéd, ami aztán később esetleg munkához vagy meg több érdekes találkozáshoz vezethet.

// /

Az interjút Berke Regina készítette.