Lángos a fürdődresszen és egyedi hátizsákok a DVA divatmárkától


Unisex vonal, humoros lazaság, termékeny kreativitás: ezek jellemzik a 2014-ben megalakult DVA brandet, amit egészen a közelmúltig leginkább hátizsákjairól lehetett ismerni, de biztosan találkoztatok már a most nyáron piacra dobott lángos mintájú fürdőruhájukkal is, amit a Balcsi Originallal közösen terveztek. És mit is tartogatnak a mostani szezonra? Mindjárt kiderül!

12697119_1133002733398948_6262785753612584724_o

A DVA Csáki Klaudia és Kaptay Annamária barátságából nőtte ki magát, akik azzal a céllal alapították meg a márkát, hogy (ön)iróniát és humort csempésszenek a hazai divatba. A spontán megalakulást követően eleinte import ruhákat és néhány saját, egyedi készítésű táskát forgalmaztak, azonban egy felkérésnek köszönhetően, kilenc hónappal a közös kollaboráció elindulása után, megszületett a DEEP névre hallgató első kollekciójuk, melyhez a vizet és a füstöt vették inspirációs forrásként.

A tervezők víz iránti szeretete nemcsak a mintákban, de az anyaghasználatban is kirajzolódott, hiszen kedvelt anyagaik a hologramos és ezüstös matériák, melyek a tengerfelszínt idézik meg. Ráadásul leginkább a vízi sportokhoz köthető neoprén is központi elemmé vált a tervezési folyamatok során, mely mostanra a brand védjegyének is tekinthető.

A DVA a 2016-os nyári szezon óta fürdőruhákat is készít, és saját butikjukat is gőzerővel üzemeltetik. Ráadásul úgy tűnik, valóban felfelé ível a brand csillaga, ugyanis az idei Mercedes-Benz Fashion Weeken keretében a KIOSK pop-up showroomjában is szerepeltek néhány kreációjukkal, és számos magazinban jelennek meg termékeik, vagy éppen maguk a designerek egy-egy interjún keresztül.

10371568_1107727262593162_7864656476715256380_n

A legújabb, ’17-es őszi-téli kollekciójukban saját bevallásuk szerint igyekeztek nőiesebb irányba kanyarodni, ráadásul a közeljövőben még elegánsabb darabokat is várhatunk tőlük és több kiegészítőt lehengerlő hátizsákjaik mellé! Ti is várjátok, ugye?

// / 

Borda Réka írása 

Képek: DVA @ facebook | www.wearedva.com