Víztározóban készült 2016 legjobb építészeti fotója

Matt Emett | Víztározó, London, Finsbury Park
Matt Emett | Víztározó, London, Finsbury Park

A londoni Finsbury Parkban található víztározóról készült képet választották az idén is megrendezett Arcaid Images Architectural Photography Awards díjátadón 2016 legjobb építészeti fotójának.

Az Arcaid Images Architectural Photography Awards-ot immáron negyedszerre rendezték meg, és célja, hogy rávilágítson az építészeti fotózás fontosságára és sokszínűségére. Idén négy kategóriában hirdettek győztest: exteriőr, enteriőr, helyérzék és használatban lévő épületek. A gálára november végén került sor Berlinben.

A díjátadó négyéves története során ez az első nyertes fotó, amely valamilyen történelmi helyszínt ábrázol. A brit Matt Emmett fotóján látható víztározó 1868-ban épült, az East London Waterworks Company tervei nyomán.

A döntést öttagú szakmai zsűri hozta meg: Emily Booth újságíró (The Architectural Review), Amy Croft kurátor, Katy Harris kommunikációs szakember (Foster + Partners), Kai-Uwe Bergmann építész (BIG) és Fernando Guerra, valamint Ulrich Müller fotósok egybehangzóan szavazták meg Emmett fotóját a győztes alkotásnak.

A másik 19 induló között szerepelt többek között Herzog & de Meuron vörös téglafala, Linda bo Bardi São Paolo-i múzeuma, illetve az Adrien Barakat által megörökített zürichi Allianz headquartere is. Kifejezetten érdekes volt látni, hogy habár a “Használatban lévő épületek” kategóriában is egy konkrét hely szemléltetéséről volt alapvetően szó – legyen az szerbiai lakótelep vagy ghánai árkád – sokszor másik, főként társadalmi olvasatot is kaptak a fotók az azokon szereplő kiegészítő elemek, személyek, illetve körülmények által.

Adrien Barakat | Allianz Központ, München
Adrien Barakat | Allianz Központ, München
Inigo Bujedo Aguirre | SESC Pompeia, São Paolo
Inigo Bujedo Aguirre | SESC Pompeia, São Paolo
Julien Lanoo | Herzog & de Meuron Vitra Shaudepot épülete, Weil am Rhein
Julien Lanoo | Herzog & de Meuron Vitra Shaudepot épülete, Weil am Rhein
Inigo Bujedo Aguirre | Aleksandar Stjepanovic lakóépületei, Szerbia
Inigo Bujedo Aguirre | Aleksandar Stjepanovic lakóépületei, Szerbia
Julien Lanoo | Haduwa Arts & Culture Institute, Ghana
Julien Lanoo | Haduwa Arts & Culture Institute, Ghana

// / 

Kéri Zoltán írása 

Képek forrása: dezeen