Ukrajna friss szele – Beszélgetés Matolják Adri fotóiról

A kárpátaljai Matolják Adri (vagyis Одрі Матоляк) immáron fél éve koptatja a MOME padjait. A fotósnak készülő Adri Ukrajnából érkezett Budapestre, s elkaptuk egy interjú erejéig, hogy meséljen eddigi tapasztalatairól, jövőbeli terveiről, és nem mellesleg mutassa meg nekünk magával ragadó portfólióját.

Matolják Adrienn © 2016
Matolják Adrienn © 2016

Művészeti oktatásban is részesültél a MOME előtt, mégpedig Ukrajnában – miben térnek el az ottani és a hazai művészeti képzések? Melyikben érzed otthonosabban magad?

Úgy érzem, hogy Ukrajnában a művészeti oktatás egyfajta „információs izolációban” zajlik, de ezt inkább pozitívnak tekintem. Így sokkal több esély van arra, hogy megtaláld önmagad, a saját „nyelved”. Ami még nagyon más, az a tanárok és a diákok közötti viszony. Nálunk legtöbbször nagyon nagy a távolság; olyan nincs, hogy tegezhetünk egy tanárt, ami eléggé megnehezíti az együttműködést és igazából a tanulást is. De szerencsére találkoztam a szakközépben egy tanárral, Ivan Nebesnykkal, aki nagyon nagy hatással volt rám. Neki köszönhetem azt, hogy most az vagyok, aki, ő ismertette meg velem a „nagy” neveket, és ő biztatott mindig a fotózásra. A legfontosabb, és ami a legjobban tetszik a MOME-ban, hogy felkészítenek minket a „felnőtt” életre és nagyon sok lehetőségünk és felkészülési terepünk van: programok, előadások, könyvtár stb. Ezt nagyon értékelem.

Mit gondolsz, mennyire van befolyással az alkotásodra a kulturális háttered?

Eléggé, de ez inkább tudat alatt hat. Bennem ugyanannyira ukrán vér folyik, mint magyar. A énképemben is mind a két kultúra hatása és mentalítása kereszteződik. Ezert Ukrajnában magyar vagyok, itt ukrán – már azt sem tudom igazából, hogy ki vagyok pontosan.

Tervezőgrafikát is tanultál pár évvel ezelőtt. Miért váltottál a fotográfiára, és mennyiben hozható össze a két terület egymással? Tervezed a jövőben keresztezni egyiket a másikkal?

Majdnem az összes grafikai munkám a fotóimon alapult. A fotográfia mindig velem volt, inkább ezen keresztül tudom kifejezni magam. Ha a könyvszerkesztést grafikának tekintjük, akkor igen, tervezem a kettőt összekötni.

Fotóid a hétköznapi szemnek megszokott vagy épp rejtett apróságokat emelik ki, melyeken gyakorta megjelenik az városi lakosság öltözködési kultúrája, ám a high fashionnel is mintha kacérkodnál. Mennyire áll közel hozzád a divat? Szerinted mennyiben legitim ruhákon keresztül ábrázolni egy társadalmat?

Számomra fontos a megjelenés, a ruha egy kifejezőeszköz és sokat elmond az emberről. A metrón mindig bámulom az embereket, ki hogy van felöltözve, milyen a sminkje, stb. Ez egy nagyon inspiráló dolog. Ha a divatról beszélünk, nagyon érdekesnek tartom azt, hogy a divattervezők a ruháikon keresztül fejezik ki magukat és ugyanarról beszélhetnek, mint a filmrendezők vagy éppen a fotográfusok az alkotásaikban. Mondjuk, mostanában az igazán hiteles alkotók inkább kivételesek a  divatszakmában. Már annyi fotós, designer, és nem is tudom, ki van, hogy nem is lehet őket összeszámolni. És ez szomorú.

Matolják Adrienn © 2016
Matolják Adrienn © 2016

Milyen irányba tervezel elmozdulni a közeljövőben, milyen témák foglalkoztatnak?

A műtermi fotózás nagy mágia számomra, mert ott én vagyok az, aki a fényeket beállítja, amitől a műterem egy univerzummá válik. Nekem kell eldönteni, hogy most éjszaka vagy dél legyen, vagy a fő fényforrás helye hol helyezkedjen el a sötét szobában. Ráadásul csak a műteremben alakulhat ki érzékeny kapcsolat a modell és a fotográfus között, máshol nem tapasztaltam hasonlót.

Anyagaid szerepeltek a Mamavore kiállításon, ami a fotózine- és fotókönyvkultúrát volt hivatott népszerűsíteni. Mesélnél a fotósorozatodról, amely bekerült a legjobbak közé?

A Fotófót könyvemet küldtem be, amely egy végtelenig húzódó periódus lenyomata. Akkor épp a MOME felvételi előtt álltam, ami nagy stressz volt önmagában is. A Budai Rajziskolában tanultam egy évig, és minden egyes nap otthonról – Fótról – a Budaiba, oda-vissza összesen 4 órát utaztam. Nagyon frusztraló volt, és még nagyobb pánikba hozott. A mindennapi busz-metró-busz-villamos-metró közben fotózni kezdtem, bármilyen arra alkalmas eszközzel, ami épp nálam volt: digi kamera, telefon, lomo, színes film, fekete-fehér. Mikor már nagyon sok kép összegyűlt, tudtam, hogy ebből a halom anyagból egy fotókönyv lesz. Mikor leültem megszerkeszteni az oldalpárokat, próbáltam elengedni magam, és visszaidézni azt az állapotot, amiben a fotózáskor voltam, az állandó várakozást, az útban levést az életemben is, a lebegést a semmiben.

Matolják Adrienn | Fotófót | © 2016
Matolják Adrienn | Fotófót | © 2016
Matolják Adrienn | Fotófót | © 2016
Matolják Adrienn | Fotófót | © 2016

Mennyire életképes kezdeményezés manapság egy fotózine? Miben nyújt más – akár több – élményt, mint például egy fotókiállítás?

Ki lehet nyitni és be lehet zárni. Sokkal nagyobb szabadságot nyújt az alkotónak.

Egyik fotósorozatod egy papot, Sándor atyát állítja a középpontba. Hogyan és miért kerültél kapcsolatba vele?

Az egyik feladatra az „ember és a foglalkozása” című sorozatot kellett elkészíteni. A vallás fontos szerepet játszik az életemben, és érdekelt, hogyan él egy idősebb ember, aki még fiatal korában azt a döntést hozta, hogy Istennek és az embereknek áldozza az életét. Sándor atya fantasztikusan jószívű ember, nagyon könnyű volt vele dolgozni, szinte észre sem vett, ahogy ott mászkáltam állandóan körülötte, de mégis néha-néha rám mosolygott. Olyan érzés volt, mintha ezer éve ismernénk egymást. Sajnos nem sikerült a kész könyvet megmutatnom neki, de valamikor erre is sort kerítek.

Matolják Adrienn | Sándor atya | © 2016
Matolják Adrienn | Sándor atya | © 2016
Matolják Adrienn | Sándor atya | © 2016
Matolják Adrienn | Sándor atya | © 2016

Nyáron az Indexnél gyakornokoskodtál. Mennyiben ad új látásmódot egy újságnál dolgozni? Voltak-e rizikós, akár vicces sztorijaid a terepmunka közben?

Óriási tapasztalat volt. Villámgyorsan kellett reagálni mindenre, fotózás után rögtön előkapni a laptopot, kiválogatni a képeket, aztán minimális utómunka, és már küldeni is kellett a képszerkesztőnek. A legfontosabb, amit tanultam Barakonyi Szabolcstól, hogy ha 5 másodpercnél többet gondolkodom egy fotón, akkor az kuka.

Ha azt mondanánk, készíts egy fotósorozatot a MOME-ról, milyen szimbólum (állat, motívum stb.) és milyen színek testesítenék meg az egyetemet?

Két év múlva válaszolok. Most egy sötét szobát látok sok-sok ajtóval.

Ha egyetlen fotódat kellene kiválasztanod, amelyik szerinted a legjobban jellemez téged, illetve a fotóidon keresztül kidomborodó stílusod, melyik lenne az, és miért?

Ez a két kép lenne, mert ezek én vagyok.

Matolják Adrienn | 1 (2011) & Útban csak a jelen van, múlt már nem fontos, a jövő ismeretlen. Az idő nem létezik. (2010) | © 2016
Matolják Adrienn | 1 (2011) & Útban csak a jelen van, múlt már nem fontos, a jövő ismeretlen. Az idő nem létezik. (2010) | © 2016

Mik a terveid a jövőre nézve? Milyen projekten dolgozol jelenleg?

Előre. Csak előre.

GALÉRIA

// /

Borda Réka interjúja