Fejjel lefelé – interjú Perlaki Mártonnal

Nemrég láthattuk első önálló kiállítását Budapesten a Capa Központban, ahol a Bird, Bald, Book, Bubble, Bucket, Brick, Potato című sorozatának egy részét mutatták be. Az ember úgy érezhette magát a múzeum falai között, mintha Joseph Cornell egy dobozába lépett volna. Az amerikai képzőművész gondosan gyűjtögetett tárgyakat rendelt egymás mellé, és ehhez igencsak hasonló módon reagálnak egymásra Perlaki fotói is. Mindkettőjük teret enged és nyit a szabad asszociációnak. A hétköznapi tárgyak egy teljesen új univerzummá változnak át; Cornell-nél a dobozban, Perlakinál a kiállítótérben. Ez az alkotói attitűd iróniával, de komoly hangvétellel, pontos megtervezettséggel, és a véletlen beengedésével párosul. Lételeme a játékosság.

Miért fontos számodra a játék?

Magamat szórakoztatom vele. A játékosság akkor hívható elő, ha nem tervezünk meg valamit pontosan az elejétől a végéig. Ha nem zárkózunk el a váratlantól.

Hordoznak csak rád jellemző stílusjegyeket a képeid?

Arra az egyensúlyra törekszem, hogy be lehessen azonosítani a munkáimat, de nem pusztán a képi megjelenítés alapján, hanem egy látásmódról. Azt szeretném, ha a témaválasztás, a gondolatiság és annak megfogalmazása lenne felismerhető.

Hány évesen kezdtél el fotózni?

Egy ismerősöm javaslatára vettem elő 17 évesen az apukámtól kapott fényképezőgépet, majd beiratkoztam a Magyar Fotográfia Egyesület egyik tanfolyamára, és ott ragadtam. Onnantól kezdve csak ez érdekelt.

Hogyan dolgozol? Van bevett munkafolyamatod?

Előre megtervezem és kidolgozom az ötleteimet. Inspirációkat gyűjtök, amit aztán moodboardokba rendezek. A fotóalanyaimat mostanában gyakran közösségi oldalakról válogatom, például Elemérre is a facebookon bukkantam rá. A lépések előrehaladtával egyre jobban tisztázódik le bennem a látvány, amit szeretnék viszontlátni. Fontos szerepe van azonban a megtervezettség mellett az improvizációnak is. Sok emberrel dolgozok együtt, akik ugyanúgy hozzáteszik a saját tudásukat a végső eredményhez.

Miben különbözik, ha saját munkán dolgozol és ha megbízásra?

A legfőbb különbség az idő. Ha saját munkáról van szó, visszatérhetek a témához. Nem kell külső kritériumoknak megfelelnem. A megbízási feladatnál limitált idő áll rendelkezésemre, és több véleményt is számításba kell venni.

Hogyan viszonyulsz a divathoz? Mennyire választod szét a divatfotót és az autonóm munkáidat?

Szűklátókörűségnek tartok valamit túlzottan bekategorizálni. Nem a divat érdekel, hanem a fotózás. Annak is leginkább az a része, amely az érzéseket és érzelmeket helyezi előtérbe. A zene erre jó példa; ha meghallgatsz egy Csajkovszkij szimfóniát, azt elsősorban nem intellektuálisan fogadod be, hanem érzelmi szinten. Ez számomra a legérdekesebb a fotóban is.

Nem a divat mint ipar foglalkoztat, hanem maga az öltözködés. Az öltözködés számomra egy képalkotó elem, ami része a történetmesélésnek. Amikor fiatalabb voltam, szerettem kísérletezni magamon. Nagyon érdekes az, hogy milyen asszociációk kötődnek ahhoz, hogy valaki hogyan van felöltözve.

Perlaki Márton | Bird, Bald, Book, Bubble, Bucket, Brick, Potato | 2016

Hogyan lesz egy banális tárgyból egy olyan tárgy, amely tartalmat hordoz?

Az a kérdés, hogy mi teszi hétköznapivá. A rárakodott információkat szeretem lehántani, és a tárgyat egy más kontextusba helyezni. Egy „ártatlan tekintet” létrehozása a célom, hogy úgy nézzek egy tárgyra, mintha még sosem láttam volna, és nem is tudnám, mi is az. Van egy trükköm, amivel ezt a távolságot elő tudom idézni. Megnézem, milyen a fotó fejjel lefelé. Ilyenkor a kép formákra és foltokra bomlik, amíg a szem nem szokja meg az elforgatást, friss szemmel tudunk tekinteni a témára.

Mi történt a The Room-mal?

A The Room-ot a tizenkilencedik lapszámnál hagytuk abba. Igazából készen van a huszadik lapszám is, amely egy visszatekintés. Sok személyes dolog van benne, reprodukciók régi lapszámokból, még a címlap is kész van. Mindez egy Indesign fájlban már több mint egy éve egy számítógép asztalán hever.

Azért nem akarjátok kiadni, mert ez egy tényleges lezárás lenne?

Ez is benne van, és még nagyon sok más dolog is közrejátszik.

Mikor kezdtek a személyes projektek előtérbe kerülni?

Amikor Amerikába költöztem. Viszonylag sok időt töltöttem egyedül, így volt időm összerendezni a gondolataimat és megfogalmazni magamnak, mik a prioritások és mi az, ami leginkább foglalkoztat.

Mi a következő nagy lépés?

Úgy néz ki, március végétől Londonba költözök. Az ügynökségem javasolta, hogy költözzek vissza Európába, mert így sokkal mobilisabb lehetek London-Párizs-Berlin vonalon. Nagyszerű lehetőség szakmailag, de minden költözés lemondásokkal is jár…

GALÉRIA

// /

Perlaki Márton a MOME kurzushetén fotó szakos hallgatókkal járt be egy lehetséges utat az inspirációtól a kész sorozatig. Nemcsak a tervezés és megvalósítás stációit mutatta be neki, hanem mindezekre trenírozta is a hallgatókat. Különböző egyéni és csoportos feladatokat adott, ahol előtérbe került a rövid határidő problémája, önismereti gyakorlatok és a saját vélemény artikulálásának fontossága is.

Lebó Eszter írása