Mobile home – egyszerű furgonból többfunkciós lakóautó

Mint a designboom beszámolójából kiderült, Juhász Norbert fotós, és menyasszonya, Dóra, úgy döntöttek, hogy kiköltöznek Budapest külvárosába, és ahelyett, hogy egy nyugalmas kis kertes házat néztek volna ki maguknak, egy 16 éves furgon lakókocsivá alakítása mellett döntöttek.

Az építészként végzett Norbert kifejezetten olcsó módszereket talált arra, hogy tervét megvalósítsa. Külsejét illetően – az utazásra is tökéletesen alkalmas – kisbusz kifejezetten szokványos, pont azért, hogy ne hívja fel magára a figyelmet. Belül ezzel szemben egy teljesen funkcióképes lakótérrel találkozunk.

Három fő bútoregységből tevődik össze az enteriőr: kanapé, amely alatt a busz elektromos felszerelése és egy kis tároló rész bújik meg, és ha kihúzzuk, akkor átalakul franciaággyá; a konyharész, amelyben helyet kapott egy tűzhely, egy gázpalack, egy mosogató és egy víztartály; a harmadik pedig egy L alakú szekrény, melynek oldalsó része ülésre is alkalmas, és alatta egy kis hűtő és egy apró tároló rejtőzik.

Az átalakításhoz használt anyagoknál két befolyásoló tényező volt: ipari eredetűek és egyben olcsóak, valamint környezetbarátnak kell, hogy legyenek. Norbert OSB (irányított szálelrendezésű) falapokat használt a belső felületekhez és MDF (közepes sűrűségű) farostlemezeket, illetve újrahasznosított fát a bútorokhoz. Technikailag valószínűleg a szigetelés jelentette a legnagyobb kihívást, amit úgy oldott meg, hogy öt centiméter vastagságban PUR habbal töltötte ki a busz falrendszerét.

A mini-busz 12 voltos elektromos berendezéssel rendelkezik, amelyet háromféle módon lehet tölteni: a busz tetejéről figyelő 250 wattos napelemmel, a motor generátorával vagy egy egyszerű és szokványos 220 voltos konnektorba való bedugással. A készülék elemei 220 amperórás kapacitású elemekkel és egy kisebb, 220 voltos feszültség átalakítóval van felszerelve. A tűzhelyre egy 11 kg-os gáztartály, míg a konyhacsapra egy 70 literes, nyomásérzékelő pumpával ellátott víztartály van rákapcsolva. Mindez akár még egy gyors zuhany lebonyolítását is lehetővé teszi, a busz hátulja mögött.

Norbert és Dóra mobil életstílusa végigkövethető a Facebook-on és hivatalos oldalukon egyaránt.

// /

Kéri Zoltán írása