„A legszomorúbb történeteket is játékosan kell elmesélnünk” – David Favrod sorozatai

David Favrod | HIKARI

David Favrod Japánban született, Svájcban nőtt fel, jelenleg pedig Spanyolországban él és dolgozik. Fotóin, installációin és grafikai munkáin keresztül főként saját kulturális és nemzeti identitását keresi, kollektív, családi, és személyes emlékek elemzésével. Nem csak látogatóba jött az egyetemre – workshopot is tartott egy csoportnyi fotószakos hallgatónak.

A workshop, munkáihoz hasonlóan az emlékezet kérdéskörét vizsgálja. Favrod szerint egy ember nem más, mint különböző emlékek összessége – amennyiben magunkat szeretnénk definiálni, vagy éppen megmutatni valaki másnak, minden esetben az addigi emlékeinket kell összegeznünk. Ez azonban nem egyszerű feladat: az emlékképek törékenyek, illékonyak és erősen szubjektívak, szinte lehetetlen változatlan formában és tartalommal átadni őket. David főként tájképekkel és pillanatképszerű fotók segítségével próbálja rögzíteni őket.

David Favrod | GAIJIN

„Egy pillanatképnek, spontánnak, vagy akár amatőr fotónak tűnő képem a legkevésbé sem az. Gondosan megtervezem, majd lerajzolom és megrendezem ezeket a másodperceket, hogy minél pontosabban tükrözzék a fejemben élő képet.” – meséli. Sokszor szándékosan az okostelefonokkal készített képek formátumához hasonló méretűre vágja egyes fotóit, hogy ezzel is azt a képzetet erősítse a szemlélőben, hogy a kép, amit látnak egy spontán kattintás eredménye. Az így született portrék és csendéletek a kész sorozatokban klasszikus tájképekkel, és a családi albumok intim, de merev beállításait idéző fotókkal keverednek. Favrod gondosan ügyel a különböző műfajok és hangulatok egyensúlyának megtartására, így próbálja elérni, hogy az adott sorozat a memóriánkhoz hasonlóan csapongó, véletlenszerű összehatást kapjon. Ezt a hatást fotói nyilvános bemutatásának sajátos jellege tovább erősíti: maga rendezte kiállítótereit egyenesen installációkként emlegeti.

David Favrod | HIKARI | installáció

Az eltérő méretekkel és szokatlan elhelyezéssekkel hangsúlyozza, hogy egy-egy fotó különböző emlékeket reprezentál. „Az emlékek valójában nem rendezhetők lineáris narratívába, nem tehetjük ki őket ugyanakkora méretben, ugyanolyan keretben a falra” – magyarázza. „Természetes, hogy az egyik élénkebb, vagy hangsúlyosabb, mint a másik, és olyanok is vannak, melyek elengedhetetlen keretet adnak a többi emlékünk értelmezéséhez. Fontos, hogy az emlékképek réteges jellege a kiállítótérben is megjelenjen.”

David Favrod | GAIJIN

A fenti módszert Gaijin című sorozatában saját nemzeti identitásának keresésére használta fel. Mikor a japán nagykövetség megtagadta az állampolgárságra vonatkozó kérelmét, vizsgálni kezdte a saját magában kialakított szubjektív nemzetképét, vizuálisan megjelenítve mindazt, ami számára Japánt jelképezte. A sorozatban szándékosan jelenített meg több klisét, sajátosan keverve az európai sztereotípiák segítségével kialakított ország-képét nagyszülei őszinte történeteivel. Felfedezte, hogy az idősebb generáció traumái és emlékei, bár nem sokat beszélnek róluk, mégis részei a mindennapjainak. Ezért gyakran nyúl olyan kollektív japán traumák felé, mint Hirosima vagy a háború. De ezeknek az emlékeknek a beemelésével nem feltétlenül egy másik generáció ránk öröklődő traumáira igyekszik reagálni.

„Hirosima a kollektív emlékezet része. Mellette pedig itt vannak az emlékek, a nagyszüleim emlékei. Olyan személyes vonatkozású dolgok, amiket saját magam megragadására kell felhasználnom. Ezeket szerettem volna ütköztetni, valahogy megkapni saját magamat a kollektív emlékezet bennem élő részéből és a felmenőim valódi, személyes emlékeiből.”

David Favrod | HIKARI

A Hikari című munka kapcsán Favrod elmagyarázta, hogy olyan emlékek is szükségesek saját magunk definiálásához, melyek valójában csak az idősebb generáció élt meg, de mégis szerves része az életünknek. Érdekes kapcsolat ez a japán és a magyar történelem közt – a fiatalabb japán generációk már békeidőben nőttek fel, mégis áthatja a kultúrájukat a háború és az atomkatasztrófák emléke, amit egyszerű megérteni, ha a szocializmus emlékének állandó magyarországi jelenlétére gondolunk.

Nem egyszerű valaki más emlékeivel dolgozni, de Favrod szerint ebben az esetben elengedhetetlen. „Szerintem lehetetlen feldolgozni őket. Nem változtathatjuk meg, vagy törölhetjük el a múltat. De attól még nagyon fontos, hogy beszéljünk róla. Bizonyos értelemben mondhatjuk, hogy próbálkozom ezzel a képeimen keresztül, de az egy sokkal személyesebb módja a feldolgozásnak. Mások helyett ezt nem tudom megtenni. Igyekszem megérteni a nagyszüleim akkori érzéseit, hangulatát az emlékeiken keresztül.. Fogtam az emlékeiket és felhasználtam a saját hitvallásom kialakításához. Ezáltal csupán felhasználó vagyok, de igyekszem terjeszteni őket. Személyes ügyként kezelem. Mindazonáltal nem akarom, hogy a munkám túlságosan depresszív legyen. Hibába nyúlok sokszor komoly, szomorú témákhoz, nem engedhetem, hogy a sorozat túl komor legyen. Együtt kell élnem ezekkel a munkákkal, együtt kell élnünk a történeteinkkel, ezért a legszomorúbb történeteket is játékosan kell elmesélnünk.”

GALÉRIA

// /

Berke Regina írása