„Te akkor ilyen designer vagy?” – Avagy mit csinál egy elméletis 4.

Ahogy egy designteoretikus szakmai pályája sincs kőbe vésve, úgy a design- és művészetmenedzseri létre sincsen pontos recept. Sorozatunk előző részeiben designelmélet szakosok munkáival ismerkedhettek meg, most pedig az első design- és művészetmenedzsment évfolyamon végzett Tornyánszki Évával beszélgettem sokrétű pályafutásáról.

Éva már az egyetem alatt több projekt szálait is kézben tartotta, ekkor alapította szaktársaival a mai napig sikeresen működő Kultúrgorilla Design management kollektívát. Jelenleg a Design Terminál képzési és kutatási vezetője, illetve a Budapest100 egyik alapítója, kommunikációs munkatársa, és az ő napja is 24 órából áll. Hogyan lehet ennyi folyamatot koordinálni, és a siker felé kormányozni? Mit kell tudnia egy vérbeli designmenedzsernek? Ezek a kérdések érdekeltek legjobban, amikor Évát karrierjéről faggattam.

fotó © Somnium Studio

Hogy kerültél a design- és művészetmenedzsment képzés első évfolyamára?

A gimnázium után Szegeden tanultam 5 évig geoinformatikusnak, utána el is helyezkedtem Budapesten a szakmámban. Apukám térképész, valószínűleg innen jött az érdeklődésem. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy területrendezési terveket készítettem mindenféle adatbázisokból. Nagyon szerettem ezzel foglalkozni, de időközben előjött belőlem az anyukámtól örökölt oldalam is. Ő nagy szervező, sok cég menedzsmentosztályán dolgozott, ezen kívül az élet is úgy hozta, hogy sok képzőművésszel és designerrel kerültem kapcsolatba. Ebben az időszakban inkább a képzőművészet érdekelt, így először a levelező képzésben indított művészetmenedzsment szakra jártam. Ott egy nagyon jó társaság alakult ki, akikkel nagyon szerettem együtt dolgozni, így amikor 2010-ben nappali tagozaton is meghirdették a szakot, szinte egyértelmű volt, hogy beadjuk a jelentkezésünket. Ez azért volt érdekes szituáció, mert nappali képzés lévén fel kellett mondanom a munkahelyemen és ki kellett találnom, hogy milyen formában csináljam meg azt a két évet. Hirtelen szabadúszó lettem, hiszen tandíjat és lakbért azért fizetnem kellett, így ezalatt az időszak alatt voltam DJ, biciklisfutár meg minden, amit el lehet képzelni.

Mitől volt ennyire vonzó ez a hely, hogy egy bizonytalanabb létformát választottál miatta?

A MOME azért vonzott mindig is, mert a tervezők, akikkel onnan találkoztam, mindig csillogó szemmel meséltek és tetszett ez a kreatív világ, szerettem volna megismerni és úgy éreztem, itt jó dolgokat lehet majd tanulni. De leginkább a társaság volt az, ami motivált, és hogy együtt szerezhessük meg a tudást. Már kezdettől fogva elég határozott volt a cél, Göttler Annával rögtön el is indítottuk a Kultúrgorillát, és lassan megfogalmazódott az az értékrend, ahogy szeretünk dolgozni, amely többek között a fenntarthatóságot, az élhető várost és a társadalmi innovációt tartja szem előtt. Ezt a vállalkozást szerettük volna kikristályosítani az egyetem végére és létrehozni egy olyan csapatot, amely ezek alapján az elvek alapján tud dolgozni. A lexikális tudás elég fontos alapja a működésünknek, hiszen kurátorokként is jelen vagyunk, de ezt nem annyira a MOME-n szereztük meg. Az ott megszerzett kapcsolati tőke, valamint a gyakorlatok során tapasztaltak, amely jó alapot biztosítanak ahhoz, hogy ne essünk pánikba egy-egy megbízatás során.

Bringológia – a lányok 2016-os projektje az Iparművészeti és a Közlekedési Múzeum megbízásából

Hogyan alakult időközben a működésetek?

Azért is gondoltuk, hogy a csapatmunka lesz az a létforma, amit szeretnénk, mert általában mindannyian nagyban gondolkodtunk, és mindig kiderült, hogy amit kigondoltunk, az nem egyszemélyes munka, hanem 3-4 személy kell hozzá a külsős partnereken kívül, akiknek a száma projektenként változik. A munkákban mi mindig közvetítőként, illetve koncepcióalkotóként pozícionáljuk magunkat, a finomhangolásokhoz mindig bevonjuk az adott területek szakértőjét. Emellett találnunk kellett egy olyan működési modellt, amellyel profitábilis tudott lenni a Gorilla, ami az utóbbi 2-3 évben már sikerült is. Az elején szinte minden tevékenységünk, bár a visszajelzések alapján nagyon sikeres, de nullszaldós volt. Még most is munka mellett csináljuk ezeket a projekteket, de sokkal nagyobb százalékot tesz ki az életünkből mind a feladatok, mind a bevétel terén is.

Mi volt az, ami miatt mégis meg tudtátok tartani a kezdeti lelkesedéseteket?

Éreztük, hogy unikális az, amit csinálunk és itthon ilyen nincs. Egyrészt szerettük volna, hogy többen halljanak a design általunk képviselt fogalmairól, mert itthon több designmozgalom még gyerekcipőben jár, ami külföldön már beépült a köztudatba és jól működik, szóval egyfajta világmegváltó vágy is élt bennünk. Másrészt nagyon szerettünk együtt dolgozni, időközben kiderült, hogy ki miben erős, és emiatt olyan csapatdinamika tud létrejönni, amely hihetetlen töltetet ad az adott projekt megvalósításához.

A csapat legutóbbi munkáját, a Forward Patterns című progresszív divatbemutatót megörökítő videó

Milyen tapasztalatokat szereztél a MOME-n eltöltött időszakban?

Igyekeztem minél több szakmai gyakorlatot csinálni, de az egyetemen belül, a többi tanszéken nem igazán tudták, hogy mit kezdjenek velünk, menedzserekkel. Így külsős gyakorlati helyet kerestem és rögtön elmentem a KÉK-hez dolgozni, ahol később is tovább folytattam a munkát. Először Somlyódy Nórával interjúztam, aki egy kiváló projektmenedzser. Ennek kapcsán kerültem bele a Műcsarnokban 2010-ben megrendezett Makettfesztivál szervezésébe, amelyet az első designmenedzseri munkámnak tartok. A kiállítás kapcsán kiderült, hogy nagyon sok munka van, kevés a pénz és nincs kapacitás a különböző feladatok ellátására, így szereznem kellett 40 önkéntest, akik felépítették, bontották, őrizték és infomediálták a kiállítást. Kihívás volt összehangolni a munkájukat, illetve megadni azt a jelleget, amely által ők is élvezik és tanulhatnak belőle. De a MOME Ecolab-bel, Bódvalenkén is sok szakmai gyakorlatot csináltam.

Lenke-bál – a Kultúrgorilla és a MOME Ecolab közös projektjének, a Masina című szocio-gasztro kiadvány bemutatása

Melyik volt a legmeghatározóbb élményed?

Az egyetem alatt menedzselt projektek szinte mind meghatározóak voltak, mert mindegyiknél más skillemet próbáltam ki és erősítettem. Volt projektmenedzseri munkám, kommunikációs, voltam önkéntes koordinátor, kurátor és event-menedzser is. A designgondolkodást például a Viharsarok című film premierbulijának szervezésekor teljes mértékben fel tudtuk használni. Felidézve a film jellegzetes elemeit, focistákat is meghívtunk, illetve terveztettünk a filmnek egy logót, amit ideiglenes tetoválásként a vendégek egy Barkasban, ami a mozi előtt parkolt, magukra tetováltathattak. Így lett ebből egy kommunikációs eszköz, ezáltal az élmény „hordhatóvá” vált. A diplomamunkám kapcsán (Enni vagy nem enni?! – Fenntartható fogyasztás és innovatív food design – szerk.) Halasi Rita meghívott, hogy dolgozzak a 2012-es Design Hét programján, amelynek középpontjában a slow design állt. Ezután egy ideig a Ponton galériában dolgoztam, ezzel párhuzamosan futott a Budapest100, ahová a KÉK-es gyakorlatom miatt kerültem. Mindig törekedtem arra, hogy ne legyen hagyományos értelemben vett állásom, hanem projektmunkáim legyenek. Általában 2-3 projektet viszek, maximum négyet, két nagyot és két kicsit még be tud vállalni az ember.

Mi mindent kell tudnia annak, aki a Budapest100-ban főszervezőként dolgozik?

Először is ki kellett találnunk, mi az a modell, amiben hatékonyan és fenntartható módon működik ennyi ember együtt. Bevezettük a zónákat és a zónakoordinátorokat, hogy ne hozzánk érkezzen be 150 ember levele. A főszervezőnek át kell látnia a pénzügyi hátteret, a szponzorkeresés is a mi feladatunk volt. A kommunikációs csapattal is fontos szorosan együtt dolgozni és meghatározni, hol vannak azok a mérföldkövek az ütemtervben, amikor külső kommunikációra is szükség van. Emellett a kutatók munkáját is ismerni kell, és hogy azt ki irányítja, tisztában kell lenni azzal, milyen egyetemekkel, kurzusokkal van a munka összekapcsolva. Ennek a menetét nem a főszervezőknek kell koordinálni, de tudni kell jól briefelni őket, az alapján, mire lesz szükség, majd ebből kiszűrni, mit és hogyan lehet hasznosítani. A médiával való kommunikáció, az interjúk is ide tartoznak, fejből kell tudnod a programot. Rugalmasnak, barátságosnak kell lenni, és nem utolsó sorban minden találkozón hihetetlenül energikusnak, mert át kell adni az önkénteseknek – akik, előfordulhat, hogy fásultan ülnek – azt az energiát, amitől ők maguk is lelkessé válnak. Nagyon fontos, hogy közvetítsd azt a szeretetet, amivel végzed a munkád, és ez segít abban is, hogy te is jól csináld, amit csinálsz.

Az egyéb projektjeid mellett a Design Terminál kutatási és képzési vezetője vagy.

A Design Termináltól 2014-ben kerestek meg, hogy a HOLIS nyári egyetem második programját állítsam pályájára. Bár elég vegyesnek gondoltam a Terminál portfólióját, mégis belevágtam ebbe a dologba, mert állami intézményként szerintem a többihez képest rugalmasabb, kevésbé volt képes keretek között működni, és kíváncsi is voltam, hogy meddig tudok eljutni egy ilyen szervezeten belül. Eleinte azért féltem tőle, hogy „munkahely” lesz, de megtaláltam azokat a projekteket, amelyeket nagyon tudtam szeretni, és emellett kapok teret arra is, hogy mást csináljak, amennyiben nem megy a másik rovására. Most a Budapest Makers nevű, IBM-mel közös projekten dolgozom, ahol főszerkesztői feladatokat látok el.

Hogyan lehet több projektre párhuzamosan figyelmet fordítani úgy, hogy a munkának eredménye is legyen?

Nekem pont az segít, hogy nem ugyanazokkal a dolgokkal foglalkozom, és más kihívásokkal találkozom egyszerre. Ez persze fárasztó is tud lenni, és okozott már nehézséget az egyikről a másikra való átkapcsolás, de tudatosan külső helyszínre szoktam szervezni a találkozókat. Télen-nyáron biciklivel járok és a bicikliút az, amikor agyban átkapcsolok. Ilyenkor nem kezdek még el a következő témáról agyalni, de el tudom felejteni egy időre azt, amivel előtte foglalkoztam. Eleinte túl sok mindent vállaltam, elbírtam a feladataimmal, de nem tudtam harmóniában tartani a magánéletemmel. Közben megtanultam, az is nagyon fontos, hogy ne vállaljam túl magam, hanem kellő időt töltsek magammal, sportolással és a barátaimmal is. Számomra inkább ezt az egyensúlyt volt nehéz belőni.

Melyek egy sikeres projekt elengedhetetlen összetevői?

A MOME-n nem igazán volt lehetőség egy projekt pénzügyi és jogi oldalával kapcsolatos teendőket elsajátítani, ezt leginkább a gyakorlatban tanultuk meg. A Kultúrgorilla csapatban én vagyok a pénzügyes, folyamatosan nagy táblázatokat gyártok, figyelek, hogy minden jól működjön. Egy közintézményi partner esetében például nagyon fontos rugalmasnak lenni, csak így lehet versenyképesnek maradni. El kell tudni fogadni dolgokat, hogy ott például 3 hétig tart egy regisztráció és tudnod kell, hogy addig nem állhatsz meg, hanem csinálnod kell az utána következő feladatokat. Amit szintén nem az iskolában tanultam, az a felhasználó-központú tervezés fontossága. Ezen kívül tudnunk kell, mi tetszik a fogyasztónak. Nem az az elsődleges, hogy nekünk mi a jó, hanem hogy egy partnernek, szponzornak vagy látogatónak milyen tényezők fontosak, és mindig ezt kell előtérbe helyezni. Ha pénzt szeretnénk egy szponzortól, akkor azt is tudnom kell, neki miért éri meg támogatnia az adott projektet, és erre csak a tapasztalatok és előzetes kutatás segítségével lehet válaszolni. A munka során és után pedig folyamatos visszajelzést kell gyűjteni: mi volt, ami működött, és ami nem, mert így lehet a következőkben beépíteni a tanulságokat.

Hol találkozhatunk veled és a projektjeiddel a közeljövőben, milyen terveid vannak?

Van pár téma jelenleg, ami nagyon érdekel, például a service design, de a Budapest Makers-ben betöltött főszerkesztői feladatkör is nagyon izgalmas most. Konkrétan munkákat nem szoktam keresni, inkább témák azok, amik megragadnak, ezek mentén szokott jönni az elhatározás, hogy csináljak valamit. Egy másik eset, ha valakiről azt gondolom, de jó lenne vele dolgozni, akkor őt próbálom az adott projektbe befűzni. A Gorillával szeretnénk többet külföldre menni, most beadunk sok külföldi pályázatot, illetve elkezdtünk külföldi design hetekkel is kommunikálni.

Befejezésképpen, kérlek, adj néhány tippet azoknak, akik hozzád hasonlóan sikeres projekteket szeretnének révbe juttatni. Mire készüljenek, mivel vértezzék fel magukat?

Ha valakinek van egy elméleti rálátása vagy értékrendje, akkor eleve jó területen kezd el mozogni, jó időpontban, és ha már van az embernek egy sikeres projektje, akkor jó eséllyel kerül át egy másikba. Ha valamilyen új területen szeretne valaki próbálkozni, akkor nagyon nyitottnak, barátságosnak és rugalmasnak kell lennie, sok kérdésben pedig határozottnak. Egy menedzseri pozícióban tudni kell beszélni az árról, ha kommunikációs posztra pályázol, akkor pontosnak, precíznek, megbízhatónak és segítőkésznek kell lenned. Minden munkában megvan az az attitűd, amit kicsit ki kell domborítani, a feladattól függően. Szerencsés, ha az ember pályája elején olyan helyre megy tanulni, ami nemcsak jó munkahely, hanem olyan főnöke van, aki megosztja vele a tudását.

Éva munkáját most élésben is figyelhetitek, ha a Budapest100 Facebook oldalára látogattok, ahol Klement Csaba animációival kelnek életre a Rakpart épületei. Ne feledjétek, április 22-én és 23-án szabad a pálya, a Duna-part házai egy egész hétvégén keresztül nyitva állnak!

// / 

Kundrák Bella interjúja