Ezt a tetovált barátodat bemutathatod anyuéknak – Sarolt Jewelry


Végh Sarolta nevét már ismerheti az, aki az ékszertervezés területén otthonosan mozog. A MOME-n végzett tervező 2011-ben a Gombold újra második fordulójába is bejutott, azóta pedig saját márkája, a Sarolt Jewelry útját egyengeti.

Sarolta Magyarországon először, nemzetközi viszonylatban is ritkaságszámba menően kezdett el a bőr és fém összekapcsolásával foglalkozni. Nemcsak amiatt döntött így, mert kifejezetten megszerette a bőrt mint anyagot, hanem tudatosan is szeretett volna egyedi hangot, mással nem összehasonlítható arculatot kialakítani.

Az ékszertervező kollekciói egyébként a 2010-es évek eleje óta szerepelnek állandóan országos terjesztésű magazinok (pl. Glamour) lapjain, miközben a designszakma is elismerően nyilatkozik róluk, és szerepeltek már többek között a Design Héten vagy az Ékszerek Éjszakáján.

Egyik legemlékezetesebb ékszersorozatával 2014-ben rukkolt elő. Az architekturális ékszerkollekciót a fővárosi bérházak homlokzata ihletette egy kis neoklasszicista, historizáló beütéssel. A komoly méretekkel megáldott ékszerek főleg az arany és a sötét barna szín játékában alakultak miniatűr építészeti remekművekké.

Végh idén pedig összefogott Kárpáthegyi István Egerben végzett grafikussal, hogy valami egészen oltárit robbantsanak: a Tattoo Collection, ahogy neve is sejteti, tetovált ékszerekkel örvendezteti meg az egyediségre vágyókat.

Az eredmény pedig nem mellesleg több hónapos kísérletezésnek köszönhetően lett annyira élethű, mintha csak egy ember bőrén feszülnének a minták. A hatás nem véletlen, ugyanis igazi tetoválásokról van szó, mindössze a pontos technika titkos.

A kollekció darabjait keressétek a Biksady Galériában, vagy rendeljétek meg magától Saroltától!

GALÉRIA

// /

Borda Réka írása