“Perspektívákat gyártunk” – A szociális designról beszélgettünk Fehér Borival

Nem is olyan régen mutatták be a hazai szociális design területén példanélkülinek tekinthető kiadványt, a Felhőgyár – Egy szociális design ABC-t, amit a MOME EcoLab vezetői, Fehér Bori és Barcza Dániel jegyeznek. „A design nem egy szakma, inkább egy hozzáállás” – idézik, mintegy mottóként, Moholy-Nagy László szavait a szerzők, és a könyvben szereplő példák valóban egy speciális attitűdöt körvonalaznak, ami a Felhőgyár program résztvevőinek sajátja. Fehér Borival a könyvbemutató kapcsán beszélgettünk a program tapasztalatairól és a szociális design magyarországi perspektíváiról. 

A MOME EcoLab több, mint fél évtizede tevékeny a szociális design területén. Régóta érett már ez a kiadvány?  

A szerkesztői munkát tavaly októberben kezdtük el, de lényegében öt év tapasztalatait gyűjtöttük össze, amelyek most értek meg annyira, hogy megosszuk a világgal. Úgy gondoljuk, elértünk egy mérföldkőhöz a saját tanulási folyamatunkban és a programban egyaránt. Ilyen tematikájú kiadvány nem született korábban itthon, és fontosnak tartottuk, hogy letegyünk egy álláspontot, ami talán serkentheti az együttgondolkodást.

Részletesen bemutatjátok a Felhőgyár eredményeit – mit kell tudnunk a program hátteréről?   

A Felhőgyárat a MOME EcoLab hozta létre 2012-ben, Barcza Dániel (MOME EcoLab társalapító, stratégiai rektorhelyettes) és az én kezdeményezésemre, Schmidt Andrea szociológus szakértőként, majd később csatlakozott hozzá előbb hallgatóként, majd projektmenedzserként Szerencsés Rita is. Akkor már egy ideje dolgoztunk Bódvalenkén, de az igazi lendületet a Bódvaszilasi Általános Iskolával való megismerkedésünk adta. Azóta is ők jelentik a legfőbb kapcsolódási pontunkat a helyi közösséggel. Maga a Bódva-völgy teljesen más világ, mint a főváros, és azt tapasztalatuk, hogy ahhoz a típusú szociális designtevékenységhez, amit mi szeretnénk tanítani, ki kell lépnünk az egyetem falai közül, oda, ahol a problémák közvetlenül jelen vannak. A Felhőgyárnak kettős célja van: egyfelől oktatási programként a hallgatók szociális design attitűdjét igyekszünk fejleszteni, másfelől pedig pozitív helyi impaktot szeretnénk elérni hátrányos helyzetű közösségekben.

Az eredeti célkitűzésnek tehát része volt, hogy helyi szintű problémákkal akartok kezdeni valamit.

Igen, és a mai napig hiszünk abban, hogy perspektívákat gyártunk. Ez azt jelenti, hogy nem kifejezett célok mentén, vagy konkrét kimeneti eredményekben gondolkodunk, hanem inkább folyamatként értelmezzük a tevékenységünket. Olyan lehetséges irányként, amerre haladva új ablakok, új lehetőségek nyílnak meg mind a helyi közösség, mind pedig a hallgatók, oktatók számára, akik részt vesznek a projektben.

Helyes, ha azt mondom, hogy bódvaszilasi programotok egyfajta szociális design laborként működik? Az itt kipróbált modell átültethető más környezetbe?

A könyvet azért is csináltuk meg, mert a mostani mérföldkő egyben válaszutat is jelent. Az egyik lehetőség – ami régi vágyunk –, hogy létrehozunk egy szociális design műhelyet a Bódva-völgyben, ahol azokat a tudásokat, képességeket gyakoroljuk és adjuk át, amiket a Felhőgyárban eddig kifejlesztettünk. Más rendszerességgel, más intenzitással, és nagyobb léptékben tudnánk megvalósítani a módszerünket. A másik út, hogy megnézzük, hogy ezt a programot hogyan lehet más helyzetekre adaptálni.

A könyvben összefoglaljuk, hogy az oktatás területén mit fed le a programunk. Az egész munka során törekedtünk arra, hogy kifejlesszünk egy olyan oktatási rendszert, ahol az egyes kurzusok, workshopok, és a nyári egyetem egymásra épülve adják át a különböző kompetenciaterületeken megszerzett tudást. Ez a módszer átvihető más helyzetekre. Ugyanúgy, ahogy a jelszavak is, amik irányítják a projektet – helyi hatás, közösség, adaptálhatóság, bevonás, változás –, mind olyan megközelítéseket takarnak, amik különböző helyzetekben is megállják a helyüket.

Ugyanakkor sokan beszélnek a szociális design legkülönbözőbb módszertanairól. AZ IDEO és a Frog Design csak kettő a cégek közül, amik olyan toolkiteket kínálnak, amikkel „megválthatjuk a világot”. Mi azt gondoljuk, hogy ez nem így működik. Az adott helyzetben mindig a tervező szociális design attitűdje az, amire építeni lehet, és ebben sokkal inkább hozzáállásról van szó. Ez kiegészül egy eszköztárral, de ha az attitűd nincs meg, akkor a designer tevékenységének a hatékonysága megkérdőjelezhető.

Mit értesz attitűd alatt? Szociális érzékenységet, párbeszédre való nyitottságot?

Például azt az alapállást, hogy tanulni megy az ember és nem tanítani. Nem didaktikus hozzáállással lépsz kapcsolatba egy közösséggel. Elsősorban nem is segíteni akarsz a helyieken, hanem kvázi szakértőként kezeled őket – ők a mélyszegénység „szakértői”. Ahhoz, hogy egy ilyen közegben változást tudj generálni, sokszor hátra is kell tudnod lépni egyet, és ezt sok tervező nem tudja megtenni. Erre nincs képzési mechanizmus, de ez az, amit megpróbálunk átadni mindenkinek, aki velünk együtt dolgozik.

A helyszínen töltött idő alatt mi történik? Hogyan képzeljünk el egy hetet a nyári Felhőgyárban?

Kis túlzással azt mondhatom, hogy a nyári egyetem előtt valójában már ott vagyunk egy évig. Nyáron a gyerekekkel közösen hozunk létre valamit – kifestjük az iskola pályáját vagy építünk egy házikót –, de ezt megelőzően havonta, kéthavonta járunk oda workshopokra, és a helyi közösséggel beszélgetve tervezzük meg, hogy mi történjen majd nyáron. Tulajdonképpen designgondolkodáson alapuló folyamat zajlik: kutatás, elmélyedés, bevonás, ötletelés, prototípuskészítés, tesztelés, újratervezés. Ennek csak az egyik állomása, hogy létrejön valami a helyszínen; és még az sem jelent véglegességet. Például, a „falu” projektünk (egy kisházakból álló installáció-csoport) két év alatt nyerte el a formáját, mert az első évben megépült szerkezetet tudatosan nyitva hagytuk használat szempontjából. Nem ruháztuk fel funkcióval, és a közösségre bíztuk, hogy hogyan kezdik el használni. A második évre derült ki, hogy a tető remek csúszdának bizonyul, az egyik fedett rész pedig a beszélgetések állandó helyszíne lett. Ezek alapján alakítottuk tovább az építményeket – éppen azért fontos a folyamatokra helyezni a hangsúlyt, hogy a közösséget bevonva tudjunk fejleszteni.

Mennyire határozza meg a Felhőgyár tevékenységét, hogy szakmád szerint építész vagy?

Nyilván erősen hat rá, hiszen az én tervezői hozzáállásom egy tradicionális építészképzésből táplálkozik. És arra is befolyással van, hogy többségében építészhallgatók vesznek részt a programhoz kapcsolódó kurzusokon. Van tehát egy ilyen hangsúly, de ennek az is oka, hogy a kezdetektől fogva emberléptékű dolgokban gondolkodtunk, amik valamilyen térélményt biztosítanak. Nem tárgyakat hozunk létre, amiket esetleg ki lehet dobni, hanem valamit, ami akkor is ott marad, ha mi nem vagyunk ott. Az építészet nagyon tudja azt, amit a designirodalomban shelf life-nak hívnak; vagyis, hogy él és használják akkor is, amikor tervezőként nem vagyunk jelen. Sőt, akkor használják csak igazán.

Zökkenőmentes volt a közösség bevonása? Rögtön értették, hogy mit szeretnétek? 

Ebben a kérdésben az időnek elképesztően fontos szerepe van. Lassú folyamat, mire megtalálja az ember azt a helyi partnert, akivel együtt tud dolgozni. Az iskolával nekünk nagyon nagy szerencsénk volt, de az első év itt is kizárólag arról szólt, hogy a bizalmat felépítsük. Ezért készítettük el a Felhőkönyvet, az EcoLab második kiadványát, ami tulajdonképpen a Bódva felett úszó felhők szubjektív atlasza. Megkértük a gyerekeket, hogy egy hónapon keresztül mindennap rajzolják le, amit az égen látnak. Ezt a rajzos naplót aztán hazai írók, költők egészítették ki mesékkel és versekkel. A Felhőkönyv éppen olyan fontos elemnek bizonyult, mint az alapozás egy épület esetében. A helyi közösséggel akkor vettük egymást először kölcsönösen komolyan. Lett ugyanis egy tárgyi megtestesülése a kapcsolatunknak, amiben nem lehet kételkedni. Innen már elindulhatott az érdemi munka – másfél évvel a kezdés után.

Talán banális a kérdés, de mit nyernek ezzel a helyiek?

A közvetlen hatásait nem mértük a programnak, de azt látom, hogy „soft”, finom hatásai vannak. Sosem voltak olyan konkrét céljaink, hogy mondjuk, a résztvevő gyerekek meghatározott százaléka ezt és ezt az eredményt érje el. Sok fejlesztőprogramnál vannak ilyen sikerkritériumok, de mi kitartunk amellett, hogy perspektívákat gyártunk, ami nyitottabb megközelítést takar. A könyvben olvashatóak a gyerekek visszajelzései, amiből kiderül, hogy a jövőképükre és az eszközkészletükre hatással van a jelenlétünk. Az iskolai osztály, amivel 2012 óta együtt dolgozunk, állítólag sokkal jobban teljesít a többinél – nem tudom, hogy ebben mennyi szerepünk van, de attól még érdekes tény.

Roger Teeuwent jegyezte meg a könyvbemutatón, hogy nagyon gyakori a félreértés, miszerint a szociális design problémákat akar megoldani, holott inkább az emberek, intézmények és kompetenciák újrahuzalozásáról van szó. Kapcsolatteremtésről.

A szociális design valóban új kapcsolati helyzeteket teremt, de mindezt egy nagyon megfogható dolgon keresztül teszi. A designnak a szociális munkával vagy a közösségszervezéssel szemben van egy olyan tulajdonsága, hogy kézzel fogható dolgokat hoz létre. Térbeli szituációkat, tárgyakat, használati eszközöket teremt, amik a kapcsolatokat erősítik és építik. Én sem gondolom, hogy a szociális design társadalmi problémákat képes megoldani, mert a problémáknak elképesztően sok szintje van, és egy installáció nem fogja megoldani a kirekesztettség vagy az oktatás kérdéseit, de új lehetőségeket képes teremteni. Új kérdéseket tesz fel minden felhasználó számára, legyen akár oktató, gyerek, szülő, vagy valaki más. A mi projektünkben erre jó példa a totempad, amit az iskolán kívül építettünk fel a gyerekekkel együtt. A padhoz tartozik egy oszlop, amiben a gyerekek olyan rajzai találhatók, amiken a vágyaikat vizionálták öt évre előre. A pad átadóján részt vettek a faluközösség tagjai és vezetői. Mi nem vagyunk ott egyfolytában, de azóta sem bántotta senki, ott áll a falu közepén, és aki mindennap elmegy mellette, annak eszébe juthat, hogy ezt a bódvaszilasi iskolások csinálták.

Mennyire fontos, hogy legyen használati értéke az építményeiteknek?

Én hiszek a tervezés gyakorlati szerepében, és abban, hogy az építészetet olyan térelemek létrehozására alkalmazzuk, amiket a közösség nemcsak nézni, de örömmel használni is tud. Mindegyik dologban, amit terveztünk, felfedezhetőek a saját elképzeléseink, de talán még inkább ott vannak bennük a közösség igényei.

Fontos szempont volt, hogy elszakadjatok a várostól? Budapesten nincs terepe a szociális designnak?

Fontos szempont az elmélyedés lehetősége volt, és ebben a 250 kilométernyi távolság nagyon segít. Azt tapasztaltuk, hogy a Bódva-völgy jó helyen van ahhoz, hogy kiszakadjunk a mindennapokból. És nemcsak a konkrét távolság miatt, hanem azért is, mert társadalmi értelemben egy egész világ választ el minket tőle, ami hozzájárul, hogy jobban tudjanak a programban résztvevők figyelni. Nem gondolom ugyanakkor, hogy szociális designt csak vidéki hátrányos helyzetű közösségekben lehetne oktatni vagy gyakorolni. Maga a terület sokkal szélesebb spektrumot fed le, és Budapesten is akadnak már jó kezdeményezések. Sok művészeti projektet látni a városban, de a bevonó attitűd és a design még nem annyira találkozik. Lehetőségek azonban vannak, és a hallgatói érdeklődés is egyre erősödik. A Felhőgyár program fejlesztésével párhuzamosan egy szociális design képzési program kidolgozásán is munkálkodunk. Reményeink szerint hamarosan a MOME-n megjelenhet a szociális design szakirány vagy akár mester szak.

Kiknek szánjátok a könyvet? 

Egyrészt a bódvavölgyi közösségnek, hiszen az ő hangjuk is hallatszik benne, és számukra is ez egy helyzetjelentés. Másrészt állásfoglalás is a mi részünkről, ami a szélesebb szakmának, és azoknak a hallgatóknak szól, akik érdeklődnek a szociális design iránt. A hazai diskurzusban egyre többet forog ez a fogalom, de senki sem tudja pontosan, hogy mit jelent. A Felhőgyár programban szorosan együttműködünk a baltimore-i Maryland Institute College of Art Center for Social Design központjával, Lee Davissel, Mike Weikerttel valamint a rotterdami Willem de Kooning Academie Social Practices tanszékével, Roger Teuweennel és Iris Schuttennel, tehát a nemzetközi párbeszédben is jelen vagyunk, arra folyamatosan reflektálunk. Fontosnak tartottuk, hogy a saját tapasztalatainkat megosszuk ebben a helyzetben. Nem a miénk az egyetlen út, inkább csak azt mutatjuk meg, hogy mi hol állunk a saját tanulási folyamatunkban.

A könyv hamarosan ingyenesen letölthető lesz egy erre szánt weboldalról. Hírt adunk róla, amint hozzáférhetővé válik! 

GALÉRIA

// /

Felhőgyár – Egy szociális design ABC

Felelős Kiadó: Fülöp József, MOME

Szerzők: Barcza Dániel, Fehér Bori

Grafikai tervezés: Hegyi Béla

Projektmenedzser: Szerencsés Rita

Közreműködők: Jászterné Veres Beáta, Kustos Nikolett, Lee Davis, Molnárné Nagy Anikó, Pomázi Renáta, Rudolf Vince, Schmidt Andrea, Szerencsés Rita, Szodfridt Marcell, A Bódvaszilasi Körzeti Általános Iskola 4.a osztálya

Schneider Ákos interjúja