Átadták a 2017-es Formatervezési Díjakat


Idén 38. alkalommal került megrendezésre a Magyar Formatervezési Díj átadója. Az idei pályamunkák hívószava a „START”, ami arra ösztönözte a tervezőket, hogy jövőre függesztett tekintettel alkossanak. A díjátadó díszvendége Dánia volt, amely példát mutat a fejlődés, fejlesztés dinamikájában, és élen jár a társadalmi felelősségvállalás területén. A dán design emellett úttörő módon mutatja meg, hogy hogyan válhat egy nemzeti hagyományokat alapul vevő designkultúra világszínvonalúvá.

Varga Mihály gazdasági miniszter megnyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy Magyarországon is a szellemi tulajdon gazdagítása a versenyképes ország kulcsa, az innovációnak kell a hazai szereplők iránytűjévé válnia. A Formatervezési Díj 12 tagú bíráló bizottsága ennek jegyében választotta ki a hét nyertes munkát termék, vizuális kommunikáció és diák kategóriákban. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Formatervezési Tanács emellett három különdíjat ajánlott fel.

MAFORM: XBody Actiwave (termék kategória)

Termék kategóriában díjat nyert az XBody Actiwave vezeték nélküli okos fitneszeszköz. Egy, már a piacon sikeres terméket kellett a tervezőknek megújítaniuk, felhasználóbarát termékké formálniuk. Az ergonomikus kavics analógián alapuló forma, továbbá a mágneses csatlakozás révén lett megfelelő a termék a UX design követelményeinek.

Pápai Lilla: WYHOYS (termék kategória)

A Whyhoys tervezője Pápai Lilla őszi-téli kollekciójával a túlfogyasztásra, az ebből fakadó környezetszennyeződésre reagál. A divatmárka az etikus gyártásra, a fair trade anyagok és a természetes festékek használatára összpontosít. A Whyhoys missziója, hogy a bevételből visszafordít a divatipar által sérült területekre, nem öncélúan vesz el a Föld értékeiből, igyekszik pótolni azokat. A nyertes kollekció darabjai grafikai mintákkal idézik meg az olajfoltokkal szennyezett vizeket. A kötött szemek struktúrájába szervesen illeszkedik a mintázat. A színezés nem utólagos, az alapanyag szálai kapták meg az árnyalatokat – a kollekcióban így köszön vissza az olajszennyezés látványa, amely nem csupán a felszín rétegeit súrolja, de a szövetek mélyén fejti ki a hatását.

Fabricius-Nagy Emese: IORA (terv kategória)

Terv kategóriában díjat nyert a Fabricius-Nagy Emese által tervezett IORA moduláris rendszer. A táskakollekció egy rugalmas vázrendszerre épül, melyet a felhasználó egyedi igényei szerint alakíthat szabadon a geometrikus alapformákból felépülő, méhsejt alakú elemek kombinálásával. A tárgy tulajdonosa szabadon egyediesítheti táskáját. A moduláris rendszer bővíthető formai és színbeli lehetőségekkel, elemei pedig könnyen sokszorosíthatók.

MAFORM: SHOKA (terv kategória)

Terv kategóriában a másik díjat a SHOKA innovatív kerékpáros kiegészítő hozta el, ami egy kormányra szerelhető eszköz. Ez a tárgy egyszerre csengő, lámpa, útvonalkövető és lopásriasztó. A Termék kategóriában is díjat elhozó tervezőiroda, a MAFORM, a lyukkiosztású felületet – amely a hangszóró – egyben olyan interface-ként is kidolgozták, amely egy applikációról irányított LED-panel segítségével támogatja a biciklist az útvonalkövetésben.

Szabó Levente, Polgárdi Ákos, VPI Betonmanufaktúra: REFORM 500 (vizuális kommunikáció kategória)

Díjat nyert a REFORM500 köztéri installáció, amely a reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából a Kálvin téren és környékén elhelyezett plasztikus térelemekből épült fel. Szabó Levente és Polgárdi Ákos köztéri munkájukat a VPI Betonmanufaktúrával közösen alkottak meg. A reformáció szellemi vezetőinek idézetei, gondolatai, emlékei jelennek meg a finombeton lapokon. Az installáció nem hivalkodó, észrevétlenül illeszkedik a térbe, miközben rápillantást enged a magyar kultúrtörténet egy-egy szeletére.

Balla Dóra: HV_100 (vizuális kommunikáció kategória)

A kategória másik díjazottja, Balla Dóra az általa tervezett HV_100 kísérleti könyvvel nyert. A könyv a De Stijl folyóirat és irányzat kiemelkedő alakjáról, Huszár Vilmosról emlékezik meg a lap centenáriuma alkalmából. A kísérleti alkotás a Huszár Vilmos tervezte logót veszi formai alapul, melyet a kortárs tipográfiába emel át, kibővítve a tervezőgrafika határvonalait. A Balla Dóra alkotta száz betűkészlet darabjai alkalmasak a tér geometrikus rendszerén belül címbetűként vagy plakátbetűként érvényesülni.

Vas Ádám: Vital (diák kategória)

A diák kategória nyertes pályamunkája Vas Ádám (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) Vital alga technológiás beltéri légszűrő berendezése. A levegőszennyeződésre innovatív megoldást kínáló Vital úgy szűri meg a levegőt, hogy a tisztításnak köszönhetően csak lebomló melléktermék keletkezik, ez a biomassza táplálékként, tápszerként, illetve bioüzemanyag alapjaként is hasznosítható. A tárgy maga kecses, légies, szoborszerű formát társít a környezettudatos hasznosításhoz. Vas Ádám terméke elérhető megoldást nyújt a mindennapos városi légszennyezettség ellen.

Perceptual Thinkers (különdíj)

Különdíjában részesült a Perceptual Thinkers (Merényi Zita, Szalkai Dániel, Szász Eszter) tavaszi-nyári kollekciója, amely az autizmussal élő emberek különleges érzékelését mutatja be. A befogadó design szemlélet jegyében megalkotott kollekció darabjai a test köré tekerhető elemekkel, zsebekkel az ölelés, az elbújás, a presszió, az érintés lehetőségeit, érzéseit helyezik fókuszba. A kollekció viselése felfokozott érzékenységre bátorítja a felhasználót, és a tudatos megértésen túli, ösztönös megértést segíti elő. A kollekció megrendelője a Miskolci Autista Alapítvány volt.

Orr Péter: Tactilis (különdíj)

Az EMMI Oktatásért Felelős Államtitkárság különdíját kapta a Tactilis. memóriajáték készlet. Orr Péter (a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatója) inkluzív pályamunkája a látók, a látássérültek és a nem látók közös társasjátékának készült. A tervezés során a felhasználókat, a gyerekeket bevonva közösen választotta ki az alkotó a legmegfelelőbb anyagokat. A tanulási folyamatot segítő játék a latin és a Braille ábécé betűkészletét mutatja be, és rögzíti a játék által.

Lévay Ariel: Aurora asztal (különdíj)

A Magyar Formatervezési Tanács különdíját kapta a Lévay Ariel által tervezett Aurora asztal. Lévay a hagyományos anyag- és formahasználat mentén értelmezte a légies, letisztult, könnyed, mobilis asztalt. A szénacél lábak behajthatók, keskenyek, szétszerelhetők. A tölgyfalap könnyű illesztéssel kapcsolódik a fémlábakhoz.

// /

Szegő Hanna írása