Hatalom és design – Beszámoló az Inspiráló Designelmélet estjéről


Az évente több alkalommal megrendezésre kerülő Inspiráló Designelmélet Estek (IDE) sorában számos izgalmas téma megfordult már, és az idei évad első estje is sok érdeklődőt vonzott a Toldi klubba. Március 19-én a hatalom és design kölcsönhatásait, összefonódásait vizsgálták a meghívott előadók.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez a téma az eddigi műsorok tematikájához mérve is különösen érdekes előadásokat helyezett kilátásba. Az esemény általában hallgatók kutatásaira, időnként a meghívott vendégekkel folytatott beszélgetésekre épül, viszont ezen az esten a négy előadásból kettőt a MOME-ról is ismert tanárok tartottak a tárgyalt témák szakértőiként.

Az est programja jól eltalált, amolyan „behúzó” címekkel operált, amelyek közül néhány valahol evidens, valahol új, eddig talán a laikus közönségnek ködös, vagy alig tárgyalt dimenzióit világította meg a hatalom és design világának.

Menyhárt Réka: Power Dressing

Az első előadás, amely sokat mondóan a Power Dressing címet viselte Menyhárt Réka elsőéves designkultúra szakos hallgató kutatása és prezentációja volt. A cím valóban ezt a divatszociológiai, divattörténeti jelenséget fedi, amely elsőre talán a ruhatervezés világában felszínesen mozgók számára nem mond túl sokat, viszont az előadónak hála kerek képet kaphattunk arról, hogy pontosan miről is beszélünk, amikor a power dressing kifejezéssel élünk. Az előadás a női hatalmi szerepek és a női öltözködés átalakulásának történeti összefüggéseit tárta fel, és ismert és kevésbé ismert példákon keresztül mutatta be ennek a fogalomnak, vagy helyesebben annak a stílusnak a fejlődését, amit az emancipáló ruhaként – vagy akár azt is mondhatjuk –, hogy az egyenjogúság divatjaként emlegethetünk. A műsor egészére nézve kiváló kezdőpontot adott az est témáinak, és egy viszonylag könnyen befogadható előadással nyitotta a programot.

Szentpéteri Márton: Designkapitalizmus

A második előadó a MOME és az ELTE ismert tanára Dr. Szentpéteri Márton volt, aki a maga jó kedélyű, laza stílusában tett közérthetővé egy egyébként elég nehéz témát, a designkapitalizmust és a totális esztétizálás jelenségét. Feltérképezte azokat az irányzatokat és eseményeket, amelyek révén létrejöhetett az a tervezési irány, ami a totális és kollektivizáló elvek esztétikai, gazdasági és politikai eszközeiként, tudott és tud máig működni. Mondanom sem kell, hogy az előadás – bár nagy és súlyos témát mutatott be röviden –, mégis velős volt és lebilincselő.

Ferkai András: Építészet és hatalom

A harmadik előadást Építészet és hatalom címmel Dr. Ferkai András építészettörténész és a MOME Elméleti Intézetének vezetője tartotta, aki egy viszonylag magától értetődőnek tűnő cím mögött egy olyan témán kalauzolt minket végig, amelyre eddig kevesen világítottak rá: az építész hatalmára és a középületek hatalmi szerepére. Arra a kérdésre, hogy a tervezők és megrendelők miként gyakorolnak hatást az épületeken keresztül a mindennapi életünkre. Ez ritkán jut eszünkbe, amikor belépünk egy épületbe, vagy csak végigsétálunk a város valamelyik utcáján. Ferkai András nehezen megkerülhető nézőponttal gazdagította az építészettel kapcsolatos párbeszédet mind a laikus, mind a szakmában mozgó hallgatók számára.

Antal Éva: Hatalmi szimbólumok a börtönökben

Az utolsó előadás két, designkultúra szakos, hallgató koprodukciójában valósult meg. Antal Éva mélyre menő kutatását a börtönök építészeti és antropológiai jellemzőiről Boné Ferenc prezentálta.  A két komponens megfelelő módon egyesült egy erős és jól bemutatott témában. A börtönépítészet filozófiája és módszertana, továbbá a büntetés és reintegráció kérdései mellett még a börtönben létrejövő hatalmi viszonyok is megjelentek az előadásban. Talán a legsúlyosabb témával zárták az este programját.

A Hatalom és design est a címe által sugallt elvárásoknak maradéktalanul eleget tett, és joggal öregbíti az IDE hírnevét. De ne feledjük, ezután is várhatóak Inspiráló Designelmélet Estek a Toldi klubban – legközelebb a Színház és design témájában merülhetünk el.

// / 

Inspiráló Designelmélet FACEBOOK | HONLAP

Fotó: Guáth Márk

Szerző: Földházi Gyula