„Jó volt látni, ahogy elindulnak az önálló kísérletezés felé”


Játszva tanulni fizikát? Sokat hallunk élményalapú oktatásról, de itthon viszonylag kevés az olyan, kézzel fogható eszköz, amely egy az egyben meg is valósítja az új pedagógiai felvetéseket. Mező Zsófia a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen olyan oktatási segédeszközt tervezett, ami a természettudományi tárgyakat és az alkotás örömét ötvözi. Elképzelését a Skandináviában már bevált STEAM* módszertanra alapozta, és az elektromossággal kapcsolatos alapismeretek játékos átadására törekedett. Konzulense a hazai Be STEAM! projektet vezető Lipóczki Ákos volt. PICTA elektronika című mestermunkájáért Zsófi rektori különdíjat kapott.

A kreatív feladatokat és a természettudományokat az oktatásban általában egymástól külön kezelik, te mégis azok vegyítése mellett döntöttél. Miből gondoltad, hogy a kettő ötvözése sikerrel járhat?

Fontosnak tartottam, hogy az alkotás, kreativitás a gyerekek játéka és tanulása során is megjelenjen. Ez a fajta szemlélet manapság nélkülözhetetlen. Arra, hogy ezt éppen természettudományi környezetben tudom elhelyezni, a saját érdeklődésem adott reményt. Mindig szerettem a reáltantárgyakat; gimnáziumban természettudományi tagozatra jártam, a választott érettségi tantárgyam a fizika volt. A két terület ötvözete tehát bennem is jelen van, és talán ezért valósulhatott meg sikeresen az elgondolásom.

Szükség van a PICTA használatához fizikai alapismeretekre, vagy a laikusok számára is egyértelmű a termék használata?

A feladatok az egyszerűtől haladnak a bonyolult felé: a lapokon instrukciókat, jelzéseket helyeztem el, amelyeket pontosan követve lényegében nem lehet rosszul elkészíteni egy-egy projektet. Így fizika ismeretek nélkül is megvalósítható, hogy az áramkör működjön, a LED világítson, a motor forogjon, rezegjen. A megfestett áramkörök működésének megértéséhez – hogy például miért kell két elem a két sorosan kötött led esetén – azonban kell a fizikához köthető ismeret, amelyet 8. osztályban tanulnak a gyerekek.

A Zugligeti Általános Iskola négy nyolcadikos diákjával tesztelted le a csomag első verzióját. Milyenek voltak a gyerekek visszajelzései?

Már korábban, egy Be STEAM-es projekt kapcsán is azt tapasztaltam, hogy a gyerekek nagyon élvezik az ilyen jellegű tevékenységeket. Alkotnak, gondolkodnak, játszanak. Jó volt látni, hogy a festőlapon található utasításokat követve, hogyan indultak el az önálló kísérletezések, megfigyelések, következtetések felé.

Az elgondolt projekteken nem kellett módosítanom, de a lapokon található instrukciók megfogalmazásán, azok elhelyezésén változtattam, hogy önállóan is követhetőek legyenek. Az eddigi visszajelzések azt mutatják, hogy felnőttek is szívesen, érdeklődéssel fogadják a játékot, ezért a foglalkozás nemcsak iskolai, hanem otthoni környezetben, vagy akár workshopok keretében is hasznos lehet.

A végleges verzió kilenc projektet tartalmaz, amelyekhez 11 lap tartozik. Bevezetnél minket a játék menetébe?

Első lépésként a vezetőképes festéket kell kikeverni, aminek az alapját a grafitpor adja. Ezzel az anyaggal lehet a foglalkozás során különböző áramköröket festeni. A játék elején fizikai fogalmak megértéséhez (párhuzamos, soros kapcsolás, kapcsoló) kell megfesteni a lapokat, majd a folyamat során szerzett tapasztalatok beépülésével lehet utána különböző világító, mozgó térbeli tárgyakat hajtogatni, megalkotni. A játék így egyrészt az egyszerűtől a bonyolultabb feladatok felé, másrészt a sík lapoktól a térbeli plasztikák felé halad. A legvégén különböző motorok beépítésével egy rezgő-mozgó lény jön létre.

A jövőben szeretnél a fizika mellett más tárgyakat, témaköröket is közelebb hozni a gyerekek szívéhez, vagy teljesen mások a célkitűzéseid?

Szívesen foglalkoznék hasonló projektekkel a jövőben is. Manapság felkapott témakör a programozás, amihez kapcsolódva szintén gondolkoznék valamilyen kreatív, élményalapú eszközcsomagon, gyerekeknek szánva. Ennek helyét el tudom képzelni az oktatásban informatika órákon vagy technika órákon, de természetesen iskolán kívül is lehetne alkotni, játszani vele.

// /

*STEAM: Science, Technology, Engineering, Arts, Mathematics.

Szerzők: Kéri Zoltán, Schneider Ákos