Londonban ünnepelték Moholy-Nagy Lászlót és Breuer Marcellt


A Bauhaus magyar nagymesterei előtt tiszteleg London – a város kiemelkedő lakóinak járó kék plakett Moholy-Nagy László és Breuer Marcell brit fővárosban töltött éveiről emlékezik meg egykori otthonuk falán. A magyar tervezők ezáltal olyan neves plakett-tulajdonosok körébe kerültek, mint Agatha Christie, Sir Winston Churchill és John Lennon.

Kék plakett | Walter Gropius, Breuer Marcell és Moholy-Nagy László | Isokon Building, London | © Balassi Intézet

A Londoni Magyar Kulturális Központ közreműködésében szervezett ünnepélyes avatáson helyi lakosok, újságírók és szakmabeliek emlékeztek meg a modernista zsenik munkásságáról. A kék emléktáblákat 150 éves hagyomány szerint a brit örökségvédelemért felelős English Heritage szervezet helyezte ki.

Moholy-Nagy és Breuer az 1930-as években az emléktáblán szintén feltüntetett Walter Gropius meghívására érkezett Londonba, ahol a három tervező Hampstead városrész merészen modern megjelenésű társasházban, az Isokon Buildingben élt és alkotott. Breuer ez idő alatt tervezett egyedi bútorait, valamint Moholy-Nagy arculatterveit, grafikáit állandó kiállítás mutatja be az épület saját galériájában, amelyet évente több tízezer látogató keres fel.

A megnyitón elmondott beszédében Margitay-Becht Beáta, Magyarország Londoni Nagykövetségének ügyvivője megköszönte, hogy Kossuth Lajos, Bartók Béla, Korda Sándor és Gábor Dénes után újabb nevek kerülhetnek fel London emléktáblával kitüntetett magyar büszkeségeinek listájára.

Az emléktábla és a hétvégente nyitva tartó Isokon Gallery a 3 Lawn Road, Hampstead, London NW3 2XD címen kereshető fel.

Kék plakett | Walter Gropius, Breuer Marcell és Moholy-Nagy László | Isokon Building, London | © Balassi Intézet

Isokon Building | Hampstead, London, NW3 2XD | © Balassi Intézet

Emlékplakett avatás | 2018. július 9. | London | © Balassi Intézet

// / 

Forrás: sajtóközlemény