Székátírás – 100 szék 30 év távlatában


100 darab kísérleti szék költözik a Nemzeti Múzeumba október közepén, amelyek egytől egyig a nagy múltra visszatekintő Székátírás egyetemi kurzuson készültek. A kiállítási anyag nemcsak a bútordarabok szokatlansága miatt érdekes, de páratlan kordokumentum is, amely egy különleges tradíció előtt tiszteleg. Az „átírásokat” ráadásul nem is bútortervezők, hanem építészek fabrikálták. 

A MOME Építészeti Intézetének Székátírás kurzusa 2016-ban volt 30 éves, elindítása Ferencz István (Ybl- és Kossuth-díjas építész, tervezőművész, az MMA rendes tagja) nevéhez kötődik, és a mai napig az Intézet tantervének szerves részét képezi. A kurzus bútortervezési ismereteket oktat az első éves alapképzés hallgatóinak, akiknek ez az első találkozás a bútortervezéssel.

A hallgatók egy romos állapotban lévő székkel dolgozhatnak: felmérik, szétszedik, majd egy újraértelmezési folyamatot követően alternatív, kísérletező módon újraépítik. Ezek a székek 1:1-s modellek, az állékonyság, ergonómia, asztalos csomópontok, kötések oktatását teszik lehetővé a kézzel való gondolkodás, „csinálás” elvének és a kézműves hagyományok technikáinak alkalmazásával.

Nóra Beatrix, Boromissza Júlia, Bene Tamás székei

A kiállításon látható ülőalkalmazosságok kiterjesztik a bútorok értelmezési lehetőségeit, hangsúlyt fektetnek a székek „progresszív újrahasznosítására”, és formai, gondolati merészségükkel meghatározó élményt nyújtanak majd a látogatóknak.

A kiállítás tárgyai olykor meghökkentőek, ugyanakkor az újrahasznosításra és a DIY (do it yourself, csináld magad) irányaira is felhívják a figyelmet. A válogatás ötletbörzeként szolgálhat, de a székeket önálló műalkotásokként is értelmezhetjük. Olyan formakísérletek, amelyek látleletét adják egy oktatási és művészi folyamat különböző állomásainak, a tárgytudat oktatási lehetőségeinek és fejlődésének 30 év távlatában.

// / 

Helyszín: Magyar Nemzeti Múzeum | Budapest, Múzeum krt. 14-16, 1088

Megnyitó: október 12., 19:00

A kiállítás kurátorai: Nagy Nándor és Máté Tamás építészek, a MOME Építészet Intézetének oktatói 

forrás: sajtóközlemény