Vizuális trip Hongkong és Gyanógeregye között


Groteszk haspóló, ferdén nyomtatott Magyarország felirat: a ruhadarab nem szándékosan a képhez készült, a póló anyagának egy részét egyszerűen levágta és felhasználta máshoz. Vincze Márton fotóiban – csakúgy, mint önportréjában – fontos összetevők a véletlenek, valamint a „keresni és rátalálni” attitűd.


„Első látásra valamiféle kritikának tűnhet, de számomra inkább az otthonlét kényelmét jelenti. Azt a kényelmet, ahol érezzük, hogy nincs minden rendben, de azért kimehetünk kapálni alsógatyában a hátsókertbe.”


Field trip

2019-ben három hónapot töltött ösztöndíjjal Hongkongban, amit a júniusban kialakult tüntetések miatt kellett megszakítania. Az itt készült képek egy része utcai fotó, ami párhuzamba állítja a város rendezett, turisták által frekventált részeit a vizuálisan szennyezett, klausztrofób utcákkal.

Markáns fotók, de a rá jellemző „kutató és ráeszmélő” metódust a Szobrok sorozata képviseli. A felállított utcaköveket – amikkel a járművek közlekedését igyekeztek korlátozni a tüntetések alatt – inkább installációs helyzetként fogta fel. Az utcakő többszörös átértelmezésen megy keresztül: az eredetileg építésre szánt anyagot a demonstrálók alternatívan használják, majd a fotókon keresztül válnak képzőművészeti tárggyá.

Átrendez, rétegel, kiemel

A Glitch sorozat címében hordozza mibenlétét. Hasonló effektekkel általában a VHS korszakot próbálják idézni, többnyire esztétizáló céllal, jelen esetben viszont tényleg egy technikai hibáról van szó. A fotók véletlenszerűen rendeződnek át, így emelnek ki olyan részleteket, amik az exponálás pillanatában talán nem is voltak lényegesek.

„Eleinte bosszantó volt ez a glitch, ugyanakkor vizuálisan izgalmas. Próbáltam kísérletezni, mi okozhatja. Mikor rájöttem, hogyan hozhatom létre, elkezdtem tudatos útra terelni a hibát.”

Tájban idegen

A Beavatkozás c. konceptuális munka egy performatív mozdulatsort dokumentál. Szembeötlő a hosszú záridő miatt elmosódó alak, de a beavatkozás mégsem itt keresendő – legalábbis nem a személyben. Márton vidéken nőtt fel, otthonosan mozog ebben a közegben, a címszó tehát másféle idegenségre mutat. Habár a képzőművészetben fontos szerep jut a vidéknek, mint inspirációs közeg, fordítva már nem ilyen bizonyos ez a kijelentés. Persze a művészet nem hiánycikk a rurális térségekben, csupán más tartalmakat kötnek hozzá – így válhat idegenné a tájban egy viselkedésművészeti megmozdulás.

// /

Márton a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Média design MA szakos hallgatója

Honlapját INNEN, Hongkongban készült vlogját pedig INNEN éritek el

Szerző: Cserpák Martin