„Egyértelmű, hogy a tűzzel játszom.” – Interjú Bánhegyesy Antallal

---

A Kolozsvárról származó Bánhegyesy Antallal beszélgettünk, aki idén végez a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfia mesterszakán. Számos hazai és nemzetközi pályázaton ért el sikereket, ilyen volt például a londoni Calvert Journal fotószemléje, az ugyancsak londoni Black+White Magazin nemzetközi fotópályázata, vagy a bécsi Photon Galéria elismerése. Legújabb sikere, hogy elnyerte a Capa-nagydíj ösztöndíját Ortodoxia című sorozatával.

Mesélnél arról, hogy hogyan kerültél kapcsolatba a fotográfiával?

Az első fényképezőgépemet 16 éves koromban vettem. Mint a legtöbb amatőr fotográfus, először csak a közvetlen környezetemben fényképeztem. Kimentem a kertünkbe a saját magam által összefabrikált makro-objektíves géppel, és naponta akár három-négy órán keresztül készítettem képeket bogarakról és virágokról. Ez ma már megmosolyogtat, de közben büszke is vagyok arra, hogy a kezdetektől hogyan lépkedtem – ha szabad ilyet mondanom – egyre feljebb a tematikák tekintetében, egyre komplexebb témák választásával. A természetfotós korszakomban 2007-ben díjat nyertem a National Geographic pályázatán. Később leváltottam a bogarakat az emberekre, portrékat kezdtem el fotózni. Az alkalmazott fotográfusi pályám tulajdonképpen ekkor kezdődött.

A gimnázium befejeztével informatikát kezdtem el tanulni az egyetemen. Ekkor még úgy gondoltam, hogy ez egy fontos része az életemnek. A tanulmányaimat a fényképezésből szerzett jövedelmemből álltam. Az utolsó években azt vettem észre, hogy az informatika kezd háttérbe szorulni a fotózás mellett. Az, hogy az informatika szakot eddig a pontig folytattam, talán a szülői nyomásnak is köszönhető, ők ugyanis nem támogatták, hogy fotográfus legyek. Úgy gondolták, hogy abból nem lehet megélni… bezzeg az informatikából!

Ekkor még autodidakta módon tanultad a szakmát?

Igen, teljesen. Alapítottunk pár fotós ismerősömmel egy fotóstúdiót Kolozsváron. Ez az időszak nagyon hasznos volt számomra, mivel bekerültem egy olyan fotós közegbe, ami nagyon sokat lendített előre szakmailag. Nagyon sokat tanultam másoktól, de főleg Soós Attilától, aki technikailag egy nagyon ügyes és felkészült fotográfus. Ekkor már tudtam, hogy jelentkezni szeretnék a MOME-ra. A felvételit megelőző időszak szörnyen fárasztó volt: hétköznaponként 8-10 órát dolgoztam mint alkalmazott fotográfus otthon, Kolozsváron, pénteken éjjel pedig felültem a buszra, hogy az egyetem előkészítőjén legyek Budapesten szombat reggel. Ebben az évben tudatosult bennem igazán, hogy mennyire fontos számomra, hogy az alkalmazott fotográfia mellett a művészeti fotográfiában is kiteljesedjek. A budapesti egyetem PreMOME tanfolyamán ezért igyekeztem kétszáz százalékkal teljesíteni. Hatalmas energiát fektettem bele, majd jött a sorsdöntő felvételi. Nemcsak magamnak, hanem a szüleimnek is bizonyítanom kellett. A felvételire 250-en jelentkeztünk, és csak 14 hallgatót vettek fel.

Szerinted minek köszönhető, hogy sikerült?

A belefektetett energiámnak és az érezhető motivációmnak. Szerintem az oktatóim is érzékelték, hogy én ezt mennyire akarom. Ha abban az évben nem vettek volna fel az egyetemre, biztos voltam benne, hogy nem próbáltam volna újra a felvételit jövőre. Óriási csalódás lett volna számomra.

Miután felvettek, a szüleid is kezdték elfogadni a választásodat?

Az igazi váltást a hozzáállásukban az jelentette, amikor 2013-ban egy saját kiállításom lehetett Kolozsváron a Korunk Galériában. Egy elismert, román fotóművész és egyetemi tanár, Dorel Găina, nyitotta meg a kiállításomat, aki nagyon pozitívan beszélt a munkáimról. Ekkor kezdték elhinni a szüleim, hogy a gyermekük talán valóban jó abban, amit szeretne csinálni.

Mikor és hogyan indult be a fotós pályád?

Először mint alkalmazott fotográfus éreztem, hogy kezd beindulni az élet. Három hónapon belül három komolyabb munkát is szereztem, főleg az építészeti fotográfia területén. Egy kicsivel később pedig az önálló projektjeim is kezdtek sikereket elérni. A kiállítások mellett, például Londonban megnyertem egy nemzetközi pályázatot a Calvert Journalnál. Ekkor úgy éreztem, hogy ez életem legnagyobb sikere, de most úgy gondolom, hogy a 2018-ban elnyert Capa-ösztöndíjam az. Hazai viszonylatban szerintem ez az egyik lehető legnagyobb elismerés, amit el lehet érni, persze a fődíjon kívül.

Elmondhatod magadról, hogy mint alkalmazott fotográfus meg tudod teremteni a feltételeket ahhoz, hogy fotóművész is legyél?

Igen. Én úgy tekintek az alkalmazott fotográfiára, mint ami a rövid távú boldogulást szolgálja. A fotóművészet pedig egy sokkal hosszabb távú folyamat. A kettőt egyszerűen csak az köti össze, hogy bármit is fotózzak, extázisba kerülök, ha tudom, hogy egy jó képet sikerült készítenem. Sajnos egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányan tudnak megélni saját projektekből, kiállított képek eladásából Magyarországon. Itt a fotóművészetnek még kicsi a piaca a nyugathoz képest. Az emberek előbb vesznek festményt, mint fotót, talán mert utóbbit reprodukálni lehet. A festménynek még mindig van egy privilégiuma a fényképpel szemben.

Azért fontos számodra, hogy alkalmazott fotográfiából mit vállalsz el?

Igen, ez mindig is fontos volt. Ez is oka volt annak, hogy el szerettem volna jönni Kolozsvárról. Sorra olyan megkereséseket kaptam ott, amik szakmailag számomra vállalhatatlanok voltak. Egyszerűen elegem lett abból, hogy esküvőkön fotózzak vagy tablóképeket készítsek. Modellügynökségnek is dolgoztam, ahol nem fizettek ki. A lényeg, hogy mint alkalmazott fotográfus elmenekültem onnan.

Jelenleg melyik „éned” az ismertebb?

Szerintem inkább a fotóművész énem, és ennek örülök. Ez egy tudatos önmenedzselés eredménye. Már a weboldalam is úgy készült el, hogy azok az önálló projektjeim legyenek előre pozícionálva. Talán akkor merült fel bennem először az a vágy, hogy önálló projekteken dolgozzak, amikor egyik nap végignéztem a képeimet a régi weboldalamon, és egyszerűen sehol sem találtam magamat bennük.

Könnyű eljutnod a képeiddel a közönséghez?

Még nem volt egyéni kiállításom Magyarországon, ami kéne ahhoz, hogy erre egy őszinte igent tudjak mondani. Azok a kiállítások, ahol szerepeltem csoportosak voltak. Szeretnék majd egyénit is, de nehezen tudom kimondani egy anyagról, hogy készen van. A legutóbbi képsorozatom, az Ortodoxia, amivel már két éve foglalkozom, sincs még kész. Annyira komplex és bonyolult a tematikája, hogy nem lehet 15-20 képből kimeríteni. A következő egy évben a befejezésén fogok dolgozni az egyetemi diplomamunka és a Capa-ösztöndíj miatt is. Talán majd egy év múlva kijelenthetem, hogy készen van az anyag, amit reményeim szerint egy önálló kiállítás fog követni.

Hol tervezed bemutatni ezt a képsorozatodat?

Elsősorban Magyarországon, de természetesen Romániában is.

Romániában ezt könnyen meg tudod majd valósítani szerinted?

Szeretek szembe úszni az árral. Biztos lesznek nehézségek, de nem tartom elképzelhetetlennek. Az egyértelmű, hogy a tűzzel játszom, de úgy gondolom, a társadalom szintjén elkezdődött egyfajta érdeklődés és kommunikáció a témával kapcsolatban. A vélemények megoszlanak: vannak, akik támogatják, és vannak, akik ellenzik azt a léptékű templomépítési lázat, ami az Ortodoxia sorozatom témája. Tudnak és beszélnek is róla, része a mindennapi közéleti témáknak.

Miért fontos ennyire számodra ez a téma?

Soha nem foglalkoztam korábban Romániával fotósként, csak amióta itt élek Magyarországon. Nem foglalkoztam az ottani politikával és a társadalmi problémákkal sem. Magyarként csak éreztem őket a bőrömön. Vasárnaponként, amikor hazaugrottam Budapestről, hallottam a hangszórókból áradó ortodox istentiszteleteket, amit ugye minden járókelő hall, nemcsak a hívők. Az Ortodoxia igazából nem a vallásról, nem a hitről vagy a hívőkről szól, hanem az egyház ilyenfajta agressziójáról szól. A templom a templomban képem ezt szimbolizálja: az ortodox egyház terjeszkedése elnyomja a kisebb egyházakat. De a képsorozat arról is szól, mennyit költ az állam templomok építésére, és mennyire összefonódik a politika az egyházzal. A politika azzal, hogy hatalmas összegekkel támogatja az egyházat, szócsőként használja fel a propagandája érdekében.

// /

Bánhegyesy Antal HONLAPJA

A fotókat az Ortodoxia sorozatból válogattuk. 

Szerző: Berényi Henriett

---