2020. 02. 13. | Építészet

A modernizmus műemlékei

2023-ban Veszprém lesz Európa kulturális fővárosa. A Paradigma Ariadné építész stúdió ennek keretében szervez építészeti témájú kulturális eseményeket a városban. Haszkovó a megye negyedik legnépesebb települése lenne, ha kiszakadna Veszprém városából. A városközpontban rendezett tavalyi 12 fal – Építészet és kortárs ornamentika tárlat után idén a város lakótelepének közterein valósultak meg állandó jellegű installációk.

„A könyv majd megöli az épületet” – hangzik Victor Hugo mondata, mellyel a papír uniformizálása és a könyv tömeggyártása adta lehetőségekre utal. Az alkotó kollektív élményeket beszél el. Teheti ezt papírral és tollal, építheti kőből, felveheti celluloidtekercsre, vagy formálhatja XPS szigetelőanyagból és gyárthat hozzá hangoskönyvet. Ilyen fizikai és szellemi termékek vesznek körül bennünket, határozzák meg identitásunkat. A Paradigma Ariadné ambíciója, hogy tereken keresztül meséljen el narratívákat. Az építészetre nem lezárt projektként tekint, a múlt elemeit vizsgálva új téziseket kíván megkonstruálni. A Veszprémi kiállítás célja például, hogy tisztábban lássunk a modern építészet értékei és hibái kapcsán.

A modern építészetben a forma követi a funkciót. Ambíciója, hogy véget vessen a korokon átívelő organikus diskurzusnak. Az építészeti nyelv leredukálódik a funkciók elvégzésére és kiteljesül egy eszme esztétizálásában. Az első világháború utáni válságban szükség volt egy rendszerre, melyben az emberek nem lázadnak fel. A modern építészet formai keretet ad a társadalomnak, erre utal Le Corbusier kanonikus könyvének eredeti címe: Építészet vagy forradalom. A modern építészet a második világháború után még inkább aktuálissá válik, feladata immár a rombolás okozta űr kitöltése.

A nyugaton megvalósult beton megastruktúrák remekül szemléltetik a háború utáni félelem és trauma fizikai megtestesülését. Ezzel szemben Magyarországon 1953-ig – Sztálin haláláig – az építészeknek a historizáló szocialista realista stílust kell követniük. Ez azonban nem elég gyors megoldás a lakásválságra és kevéssé illeszthető be a szocialista ideológiába. Hruscsov tehát új célt jelöl ki az építészet számára – a történeti városok szélén tátongó üres helyeken iparosított panel lakások építését szabja ki. Az úgynevezett 15 éves lakásépítési terv keretein belül nagyjából egymillió lakás épül meg a 60-as, 70-es években. A naiv és optimista szocializmus töretlenül hisz a tudományos és technológiai fejlődésben, az emberi igényeket helyezi előtérbe, a természetre leigázandóként tekint. Új világot képzel el, melyben az emberek egy gépezet csavarjai: panel lakásban élnek és gyárban dolgoznak.

Hajlamosak vagyunk azonban kizárólag negatívan viszonyulni a modernista örökséghez. Nem szabad elfelejteni, hogy a panelok közel kétmillió embernek adtak kilépési lehetőséget a túlzsúfolt társbérletből vagy a többgenerációs vidéki lakásokból. Szemben a 21. századi neoliberális várossal, ahol a város az emberek anyagi helyzete alapján rendeződik újra, a lakótelepek dedzsentrifikált övezeteket hoztak létre, ahol az emberek életszínvonala egységes volt. A puritán két szoba-konyha-fürdőszoba tagolás önmegtartóztató, de előremutató életstílust hirdet. Az átlagosan 53 négyzetméteres lakások éppen elégségesek egy család számára. Az épületek tájolásánál fényes szobákat igyekeztek kialakítani, egyes esetekben pedig minőségi zöldfelületek jöttek létre, ültetési programokkal társulva. Fontos még kiemelni, hogy a lakások felszereltségi szintje – például radiátoros fűtés és fürdőszoba – meghaladta az akkori viszonyokat, tekintve hogy a második világháború után csak minden ötödik lakásban volt fürdőszoba. A funkcionalista modern építészet azonban felmondja a szolgálatot, mikor mondjuk ki szeretnénk cserélni a kádat a fürdőszobában. Hiába a banálisan leegyszerűsített panelépület, mivel a belső berendezések a födémrendszerrel együtt kerültek beépítésre, felújítás csak nagy nehézségek árán lehetséges. A panelház időn kívüli, nem számolt a jövővel.

A posztmodern építészteoretika amellett érvel, hogy az építészeti formák sokkal impotensebbek annál, mint azt korábban hittük. Színesíthetik életünket anélkül, hogy túlzottan korlátoznák a hétköznapi életet, sőt előfordulhat, hogy egyes típusok többféle funkció befogadására is alkalmasak. Erre jó példa a keresztény bazilika, melyet ma templomként ismerünk, korábban viszont az ókori Róma vásárcsarnoka volt. Itt foglalt helyet a piac és a törvényhozás is itt folyt. A posztmodern építészeti olvasat szerint megkérdőjelezhető az olyan dogmatikus gondolkodás, ami csak a funkcióból indul ki, és figyelmen kívül hagyja a formákat és azok információtároló képességét. A posztmodern építészet célja, hogy újra kommunikáljon az emberekkel, történeteket meséljen el.

A Paradigma Ariadné Aldo Rossi olasz építész és teoretikus gondolataiból merített a kiállítás koncepciójának megalkotásakor. Rossi A város építészete című könyvében határozza meg a városi műtárgy kategóriáját. Ebbe olyan épített környezeti elemeket sorol, melyek bőséges jelentésréteget halmoztak fel a hosszú évek során. Szemben funkciójukkal, típusuk jellemzi őket. Bár nem lakik bennük senki, fontos szerepet játszanak a kollektív emlékezetünkben. Jellegzetes formájuk segít bennünket a tájékozódásban, ezek jelentik az állandóságot a városban. Ebbe a kategóriába sorolható az említett bazilika, de ilyen Budapesten a Moszkva téri óra, vagy a Parlament.

Öt ehhez hasonló városi műtárgy került megtervezésre, hogy élettel töltse meg a Haszkovó-lakótelep homogén köztereit. A Paradigma Ariadné saját víziója mellé négy nemzetközi építész stúdiót kért fel, hogy 2x2x3 méteres városi műtárgyakat tervezzenek a lakótelepnek. A kiállítás városi bútorai hosszú élettartamra lettek tervezve – köszönhetően az elpusztíthatatlan Poliurea bevonatnak – így egyfajta állandó szerepet tölthetnek be a város életében. A kísérleti bútorok antitézisei az olyan kortárs közterületi művészeti beavatkozásoknak, mint Anish Kapoor chicagói Cloud Gate-je. A csillogó, trendi műtárgyakkal szemben, amiket csak lefotózni lehet, ezek az installációk az interakcióra építenek. Külső vagy belső, fent vagy lent sok esetben nem egyértelmű, a látogatók döntése, miként foglalják el az objektumokat.

A Rom a Paradigma Ariadné munkája, mely Veszprém egyik városi műtárgyára, a középkorból fennmaradt Margit-romokra reflektál. A 21. században az ehhez hasonló műemlékek kulturálisan felértékelődnek, míg a közelmúlt modernista öröksége könnyen feledésbe merül. Ennek apropóján egy modernista vívmánynak, az emberre szabott ergonómiának állít emléket a városi bútor. A rom törésvonalait Gerrit Rietveld, Alvar Aalto, Breuer Marcell és az Eames házaspár modernista székeinek keresztmetszetei alakítják ki.

Így a romos műemlékeknek egy olyan kortárs értelmezése valósul meg, mely a hagyományosan vett romokkal szemben se nem régi, sőt anyaghasználatában és felületkezelésében sem romszerű.

A római Supervoid építésziroda James Stirling haslemere-i épületéből ragadt ki egy 1:1 méretarányú részletet. Ez az épület egyidős a magyar lakóteleppel, ami jól szemlélteti nyugat és kelet közötti időbeli és ideológiai eltolódást. A posztmodern lépcső és pillér ikonként mutatja be, mennyire hiányzik a játékosság a lakótelepek homogén világából.

A görög Point Supreme csapata egy emberarcú szobát tervezett a léptékvesztett paneltömbök közé. Installációjuk szintén posztmodern építészeti idézet, Kazumasa Yamashita kyotói épülete jelenik meg benne.

Edward Crooks londoni tervező személyes élményei által inspirálva egy toronycsúcsot tervezett. Ez a hierarchikus struktúra egy olyan épített forma, ami hiányzik a lakótelepekről. A zegzugos belső privát helyszínt biztosít a köztereken belül, ahova vissza tudnak vonulni a haszkovói fiatalok.

A barcelonai MAIO építészei pedig egy medencét öntöttek formába a lakótelepnek. Ezzel utalva a víz – például szökőkút – szakrális hatására, spirituális elemet csempészve a lakótelep életébe.

A Paradigma Ariadné működésének erőssége a hazai és nemzetközi közösségekkel való, szakmákon átívelő együttműködés. Eszmeiségüket jól jellemzi, hogy a veszprémi projekt kisajátítása helyett négy külföldi irodát hívtak meg, ezzel utat nyitva más nézőpontoknak is. Német Szilvivel közösen az építészeti kiállítást kiegészítő audioguide-ot is készítettek. Rendszeresen szerveznek bejárásokat a kiállításokon, ahol párbeszéd alakulhat ki a szakmabeliek és a helyiek között.

A kiállítás fő olvasata, hogy a lakótelepek homogenitása és a minőségi közterületek hiánya nem teszi lehetővé, hogy ezekre a városrészekre otthonként tekintsünk. Ezzel szemben a Haszkovón élők legfontosabb problémája a kevés parkolóhely. Az idős emberek többségét nem zavarja, ha nem kell másokkal érintkezniük, már hozzászoktak épített környezetükhöz. Hasonlóan szkeptikus egy szigetelő gyártó, hogy miért készítsen ilyen nagy és bonyolult formákat XPS-ből. A szakemberek nem értik, duzzognak, vonakodnak a feladattól. Minek eltérni a megszokottól? A munka elvégzése közben rájönnek, élvezetes az akadályokon túljutni, a végeredményre már nagyon büszkék, ők is kipróbálják a köztéri bútorokat. Hiszen ezt ők alkották. A kiállítás tehát precedenst állít: lehet szeretni azt, amit munkaként végzünk és lehet szeretni a környezetet, amiben élünk. És egyben felhívás az építészeknek is: szabaduljunk fel a formai megkötések alól.

// /

A kiállítás műtárgyai a helyükön maradtak, és az elkövetkező években is megtekinthetők Haszkovó közterületein. A kiállításhoz audioguide-ot ITT találtok.

Szervezők: Paradigma Ariadné, Veszprém-Balaton 2023 Zrt.
Kurátorok: Csóka Attila Róbert, Molnár Szabolcs, Német Szilvi és Smiló Dávid
Kiállító építészek: Edward Crooks | Point Supreme | Supervoid | MAIO | Paradigma Ariadné