„A hazai animációs kultúrában a MOME-s alkotók élenjárók, és erre nagyon büszke vagyok” – interjú Fülöp Józseffel

---

Aki az elmúlt években valamilyen módon a kortárs magyar animációval érintkezett, annak valószínűleg nem kerülte el a figyelmét a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció szakja sem, ami éppen 40 éve, 1980-ban indult. Azóta rengeteg alkotó és szakember került ki innen, ért el hazai és nemzetközi sikereket, vagy akár tanárként tért vissza, és hosszú évek alatt a szak emblematikus alakjává vált. Utóbbiak közé tartozik Fülöp József, a MOME rektora is, aki a 90-es évek elején végzett az Iparművészeti Főiskolán, majd a 2000-es évek alatt lett óraadóból a szak vezetője és a MOME Anim képzési programjának kidolgozója. Az évforduló kapcsán vele beszélgettünk élményeiről, tapasztalatairól és az animációs oktatás fejlődéséről.

---

Kezdjük a legelején: mikor kezdett el foglalkoztatni az animáció?

Fogyasztója voltam az animációnak. Mindent, amit lehetett televízióban, moziban, azt megnéztem. Hetedikes lehettem, amikor hallottam egy rádióhirdetést: a Pannónia Filmstúdió hirdetett egy tanfolyamot, amit akkor Budán, a Marczibányi téren tartottak. Azt  gondoltam, hogy ez klassz lehet, és tatabányai gyerekként egy kicsit irigyeltem is a pestieket, hogy ők oda járhatnak. Később elhalványult ennek a hírnek a hatása; a gimnázium alatt ugyan rengeteget rajzoltam, de nem volt meg a közeg, ami akár az animáció, akár más művészetek felé közelebb vitt volna – lévén, hogy matek-fizika tagozatos diák voltam.

Hogyan kerültél mégis az Iparművészeti Főiskola közelébe?

A gimnáziumot követően nem sikerült a felvételim a szegedi fizika szakra, és anyukám kitalálta, hogy milyen nagyszerű pálya volna számomra a gyógyszerészet; így elkezdtem gyógyszerész asszisztensként dolgozni egy patikában Tatabányán. Ezalatt rajzolni jártam a Bányász Képzőművészeti Körbe, ahol Krajcsirovits Henrik volt a tanárom, majd egyszerre felvételiztem a Képzőművészeti Főiskola sokszorosító grafika szakára és a Kandóra villamosmérnöknek. Végül az utóbbira kezdtem el járni, de mellette folytattam a rajzot is az Epreskertben a képző előkészítőjén.

Ezekben az években történt, hogy az egyik ismerősöm belevágott egy szobanövényprogram fejlesztésébe a Novotrade nevű cégnél, és úgy adódott, hogy én lettem a grafikusa ennek a projektnek. Kaptam egy Philips számítógépet, amin egyszerű, 16 bites alkalmazással rajzolgattam mindenféle filodendronokat meg jukkákat. Onnantól kezdve egyre inkább elkezdett érdekelni a számítógépes animáció, és pont akkor láttam, hogy az Iparon van számítógépes animációs szak; vagy legalábbis ez állt a felvételi tájékoztatóban… Amikor felvettek, gyorsan kiderült, hogy erről szó sincsen, viszont ott volt a Pannónia, és újra előjött a régi általános iskolás emlék, ami így valósággá válhatott.

Az animációs képzés kezdetei
Az animációs képzés története a 80-as éveknél jóval korábbra nyúlik vissza. Legelőször 1962-ben indulhatott el egy évfolyam a díszítőfestő szakképzés keretein belül Nepp József vezetésével az Iparművészeti Főiskolának és a klasszikus magyar animációs filmeket gyártó Pannónia Filmstúdiónak köszönhetően. Ezt azonban hosszabb szünet követte, és már csak a Pannóniának állt rendelkezésre egy saját, belső képzése. A 70-es években aztán akkora fejlődésen ment keresztül a stúdió, hogy megint szükségessé vált a diplomás művészek kinevelése. Ezért a stúdióvezető, dr. Matolcsy György közbenjárása után 1980-ban ismét elindulhatott az animáció szak az Iparművészetin az egyik korábbi hallgató, Bleier Edit vezetésével – ezúttal a vizuális kommunikáció szakon belül. Ebbe a képzésbe csatlakozott be hallgatóként Fülöp József 1987-ben.

Ez történt 1987-ben. Milyen volt akkoriban a főiskolai lét?

Animációsként a vizuális kommunikáció szakra jártunk a fotósokkal, grafikusokkal, videósokkal együtt, és amikor bekerültünk, akkor mindegyik szak kapott a sajátja mellé egy másodikat is. Mi animáció-videósok voltunk, de egy időben volt például animáció-grafika, fotó-videó, fotó-grafika is. Ezzel belecsöppentünk egy olyan világba, amihez semmi közünk nem volt: azt se tudtuk, hogy mi az a videókamera, hol kell abba belenézni, és igazság szerint az egyetem felszereltsége sem volt megfelelő. A főiskolai képzés négy évét követően azonban sokat kamatoztattuk az ott megszerzett tudást; ismertük a videótechnikát, így tudtunk akár élőszereplős reklámfilmeket is készíteni.

Hogyan nézett ki maga az animáció szak?

Akkoriban a klasszikus „egy mester, egy osztály” rendszer működött. Nekünk Békési Sándor volt a mesterünk, rajta kívül még Jankovics Marcell és Richly Zsolt vitt egy-egy osztályt. Maga az oktatás az úgynevezett „duális képzésen” belül zajlott, ami azt jelentette, hogy Zugligeten látogattuk az elméleti órákat, de utána minden időnket kint töltöttük a Pannónia Filmstúdióban. Igazság szerint az akkori Pannóniás tanárok – Richly Zsoltot leszámítva – nem tanítottak, hanem konzultáltak. Egymástól próbáltunk ellesni technikákat. Ugyanakkor hatalmas élmény volt a Pannónia zenitjén csatlakozni a stúdióhoz. Zajlott az élet, rengeteg színésszel lehetett találkozni a büfében, és én személy szerint el voltam ájulva attól, hogy ebben a közegben mozoghattam.

Milyen lehetőségeitek voltak friss diplomásként a 90-es évek elején?

Az egyik osztálytársammal, Kukla Ernővel, indítottunk egy saját céget, amiben leginkább arculattervezéssel, illusztracióval, mozgóképes arculattal, reklámfilmmel és mozifilmek betéteivel foglalkoztunk. Közben a mesterképzőre is járogattam, ami akkoriban leginkább önképző szabadegyetemként volt felfogható: választottál egy saját témát, amihez csatalakozott egy külsős mester, és az egyetemre csak konzultáni kellett bejárnod. Az én mesterem egy tipográfus, Nádai Ferenc volt. Akkoriban nagyon foglalkoztatott a tipográfia mozgóképpel való ötvözése; ebben egyébként az MTV volt számomra nagyon inspiráló. Végül a mesterképzős diplomamunkám is egy televíziós műsor arculata lett.

Rendezőként, autonóm alkotóként mennyire lehetett érvényesülni ebben a közegben?

Ha valaki rendezőként animációs filmeket szeretett volna csinálni, akkor azt leginkább a Mozgókép Közalapítványon keresztül tudta finanszírozni. Engem is egyre jobban elkezdett érdekelni, hogy saját filmet csinálhassak, úgyhogy olyan 95-96 tájékán beadtam néhány pályázatot, amikkel aztán nem sikerült nyernem. Erről az időszakról egyébként azt érdemes tudni, hogy még az évtized legelején megszűnt a korábbi filmfinanszírozás, és leginkább csak rövidfilmeket lehetett csinálni – már ha nyert valaki. Ugyanakkor TV-sorozatok és egész estés filmek – minden olyasmi, ami egy szakmának a létéhez, a szakma fejlődéséhez, a szakma erősödéséhez kell – gyakorlatilag nem készültek. Ebből a szempontból a 90-es évek nem épp a legdicsőségesebb korszaka a magyar animációnak.

• 

• 

• 

Az évtized végén, 2000-ben, óraadóként tértél vissza az Iparra, majd 2005-ben te lettél az animációs képzés vezetője.

Az igazat megvallva én egyáltalán nem akartam tanítani, viszont épp a 2000-es évek elején kezdtek el PC-ken és laptopokon is futni különböző filmkészítő programok, ami engem nagyon izgatott, és elmentem megnézni egy diplomavédést, hogy lássam, hova fejlődött ennek kapcsán az animációs képzés. Ezután a szak akkori vezetője, M. Tóth Géza meghívott óraadónak, majd 2001-től állásba kerültem. Megismertem az egész rendszert, és láttam a hibáit is: újra 5 éves lett a képzés, valamint az animációsokat teljesen egybeterelték a videósokkal. Az első 3 évet együtt töltötték, és az animációsok csak a negyedik évben találkoztak olyan feladatokkal, mint mondjuk a fázisrajzolás. Az animációs képzések átalakításának számunkra három fő összetevője volt: legyen erős szakmai alapozás, tekintsünk magunkra alkotóműhelyként, és legyenek olyan szemléletű oktatók, akik ezt segítik.

Említetted, hogy eleinte nem is volt célod a tanítás. Miben találtad meg mégis a személyes motivációdat?

Időközben rájöttem, hogy maga a tanítás egy remek dolog. Egyrészt, amikor a saját ismereteimet el kell mondanom másoknak, akkor azokat elkezdem rendszerezni magamban, és ezzel tudatossá válnak. Másrészt, amikor a megszerzett szakmai tapasztalatimat átadom a hallgatóknak, akkor ennek van egyfajta izgalma számukra és számomra is. A legfontosabb felismerésem az volt, hogy nekem abban kell segítenem a hallgatókat, hogy ha van egy egyedi elképzelésük, akkor az valósuljon meg, találják meg a saját stílusokat.

A képzés újragondolásának leglátványosabb eredményét talán a MOME Anim nemzetközi szereplése jelenti. 2005 óta a tanszék nagyon sok nemzetközi workshop résztvevője vagy szervezője, és elkezdtek jönni az egyre nagyobb fesztiválsikerek is.

Amikor Kopek Gábortól megkaptam a szak átalakítására a felkérést, az majdnem egybeesett Magyarország uniós csatlakozásával. 2004 tavaszán rendeztek egy eseményt, ahová meghívták a csatlakozó országok filmes képviselőit, így láthattam, hogy hogyan működik az Európai Uniós támogatási rendszer. A másik, ami meghatározó volt, hogy 2006-ban hívtak meg minket először Halléba a Training for trainers című eseményére, ami az európai animációs iskolák szövetségét jelenti. Itt találkoztam először például a Gobelins, az Animation Workshop és a Filmakademie Baden-Württenberg képviselőivel. Ezen az eseményen levetítettem néhány MOME Animos filmet – többek közt Ducki Tomektől az Életvonalat és Magyarósi Évától a Hanne-t –, a többi iskola pedig le volt nyűgözve. Minél több iskolával találkoztam, annál több partnerségi lehetőségünk nyílt, és ezeket próbáltam megragadni. Amikor ilyen szempontból csúcson voltunk, akkor 5 programot vittünk különböző konzorciumokban 2010-13 között.

És mit érdemes tudni a fesztiválokról?

Ami a fesztiváloztatást illeti, 2005 előtt egyáltalán nem volt ilyen jellegű aktivitásunk. Ha a hallgató nevezte valamilyen fesztiválra a filmjét, akkor nevezte, ha nem, akkor nem. 2006-tól kezdtük el azt csinálni, hogy a diplomavédés már nemcsak az iskolának és az osztályzásnak szól, hanem a szakmának is. Meghívtuk a szakma képviselőit, diplomakatalógust készítettünk. A védés után elkezdtük a filmeket fesztiválokra küldeni, és utána jöttek a sikerek is. A nemzetközi áttörést Molnár Tünde Simon vagyok című filmje és Szederkényi Bella Orsolyája hozták meg. A 2010-es évektől elkezdtünk turnézni filmfesztiválokon Bukaresttől Brüsszelig. Beszállt a Filmalap is, így lett aztán Berlinale premier, Sundance meghívás, díj Cannes-ban és Oscar shortlist…

…és el is telt a 40 év. Mit gondolsz, hogy tekintenek ma az Animáció Tanszékre?

Erre nem fogok tudni objektív választ adni, mert én ezt biztos, hogy elfogultan látom, de nemrég a Film.hu közzétette az elmúlt tíz év 50 legjobb magyar rövidfilmjét. Először 50-től 26-ig, majd 25-től 1-ig közölték ezeket. Összesen 11 animációs film van, amihez a MOME Animnak valamilyen módon köze van – ebből négy a top 10-ben. Mindez azt mutatja, hogy a hazai animációs kultúrában a MOME-s vagy ahhoz kötődő alkotók élenjárók, és erre nagyon büszke vagyok. Egy másik visszajelzés, hogy 2019 elején az Animationweek folyóirat bemutatta a 20 legjobb európai animációs iskolát, és ebben mi is benne voltunk.

A jövőben merre halad tovább a MOME Anim?

Az alapképzésben azt kéne megoldani, hogy az itt töltött három év inkább hasonlítson egy animációs stúdióban végzett munkára, mint egy iskolára. Az elképzelésünk, hogy a hallgatók, amikor túl vannak az alapozó képzésen, akkor felmérve a saját felkészültségüket szabadon választhassanak különböző feladatok, különböző témakörök és különböző technológiák között; és közben közösségben, lehetőleg minél többet dolgozzanak együtt. A mesterképzésnél pedig azt tartom izgalmasnak, hogyha valakinek megvan az indíttatása, hogy rendezőként egy klasszikus animációs rövidfilmet csináljon, akkor abban segítséget nyújtsunk számára. Ugyanakkor nyissunk más lehetőségek felé is, és hogyha valakinek ez a pálya nem testhezálló, el akar kalandozni, akkor azt abban támogassuk. Minél inkább teremtsük meg a lehetőségét annak, hogy az animációs mesterképzősök az újfajta technológiákat alkotóként ismerjék meg, és hogyha kell, akkor ezekkel dolgozzanak. Aki animációval foglalkozik, az biztos, hogy olyan területre téved, ami számtalan választási lehetőséget kínál számára.

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

// /

Kövessétek a MOME Animot Facebook-on és Instagram-on! Ha pedig érdekel, milyen filmek készültek itt, akkor látogassatok el a tanszék Vimeo oldalára!

Szerző: Ivády Tamás

---