2020. 04. 09. | Animáció

Grafika és animáció határán – Interjú Nagy Lajossal

Nagy Lajos amellett, hogy jó pár éve a MOME-n tanít, igazi veteránnak számít az animációs szakmában. Leginkább a Magyar népmesékhez kapcsolódik a neve, de többek között olyan alkotásokban is dolgozott, mint az Oscar-díjas Vörös teknős, a Medvevilág Szicíliában, valamint a Világlátott Egérke sorozat – életpályájáról és munkáiról, a Kecskemétfilmről, illetve magáról az animációs szakmáról beszélgettünk vele.

Eleinte grafikusnak tanultál, mikor kezdtél el azon gondolkodni hogy mégis inkább az animáció irányába indulsz el?

Valóban, Kolozsváron végeztem a Képzőművészeti Egyetem (akkor főiskola) képgrafika szakán 1980-ban. Az, hogy az animáció irányába is elindultam, véletlenszerűen alakult. A bukaresti Animafilm stúdió – egyetlen akkor az országban – abban az időben végzős fiatalokat keresett, akiket esetleg érdekelhet az animáció. Az én grafikai munkáim között láttak több olyat, amelyekben a mozgás fontos szerepet kapott, így felajánlották a lehetőséget. Úgy voltam vele, csak akkor tudok magamnak választ találni, hogy érdekel-e a műfaj, ha kicsit jobban megismerem. Lehet, hogy most nagyobb hangsúlyt kap az animáció a szakmai életemben, de még szeretnék például metszetgrafikával is foglalkozni. Vannak már rézkarcokhoz előkészített lemezeim…

Van-e olyan film vagy filmek, amik nagy hatással voltak rád abban, hogy ezt a szakmát válaszd?

Abban az időben nagyon korlátozott lehetőségek voltak, főleg az ottani politikai helyzet miatt is. Nem volt internet például, nem igazán voltunk képben mi is történik a világban. Mikor az ottani stúdióba kerültem, akkor volt lehetőségem látni néha valami mást is (néha titkos vetítéseken!), mint amit a televizió sugárzott. Ilyen vetítéseken láttam például Norstein, Lenica, Trinka filmeket, vagy például a Fehérlófiát is.

Végül a bukaresti Caragiale Színház és Filmművészeti Főiskolán szereztél rajzfilmrendezői diplomát; milyen tudást emelnél ki abból, amit ott kaptál?

Ez egy kényszerhelyzet volt, mivel abban az időben nem volt animációs képzés az országban, ezért egy posztgraduális képzést hoztak létre eléggé korlátolt lehetőségekkel, amivel valamilyen jogi lehetőséget szerettek volna biztosítani azoknak a fiataloknak, akik a stúdióban dolgoztak és filmet szerettek volna rendezni. Nem igazán volt animációspecifikus az oktatás, inkább a filmelméletre, filmtörténetre helyeződött a hangsúly.

Nehéz volt-e az egyetem elvégzése után bekerülni a szakmába; mik voltak az első benyomásaid kezdő animációs rendezőként?

Furcsa lesz ezt ma hallani, de az akkori oktatási törvényben minden végzőst az állam kötelező módon el kellett helyezzen. Aki nem fogadta el, vagy 3 évnél korábban otthagyta azt az állást, ahova kihelyezték, annak vissza kellett fizetnie az oktatás költségét. Animációs rendezési lehetőséget én már főleg a kecskeméti stúdióban kaptam. Nagyon sok segítséget kaptam az itteni kollégáktól, elég hamar sikerült beilleszkedni.

Romániában és Magyarországon is dolgoztál animációs filmeken – mit gondolsz, milyen különbségek vannak a két ország animációs ipara között?

Nehéz összehasonlítani, mert abban az időben a román animáció kezdett ideológiailag, tematikailag nagyon beszűkülni. Mikor átjöttem Magyarországra itt már megtörtént a nyitás – a “nagy generáció” alkotói egyre sikeresebb filmeket gyártottak, elindultak külföldi koprodukciók is. Most eléggé hiányosak az ismereteim a romániai animáció tekintetében, sok ottani kolléga meghalt, vagy már nem dolgozik az animációs szakmában.

Hogyan csatlakoztál a Kecskemétfilmhez?

Egy várnai nemzetközi animációs fesztiválon (oda még kiengedtek) megismerkedtem pár kecskeméti alkotóval és a stúdióvezetővel, Mikulás Ferenccel. 1989-ben áttelepültem Magyarországra, s mivel az újrakezdéshez lakást, egy stabil szakmai és megélhetési lehetőséget biztosított a kecskeméti stúdió, odaköltöztem a családommal.

Itthon szinte mindenki ismeri a Magyar népmesék sorozatot (és külföldön is sokan!) – milyen szerepet vállaltál el ezekben a munkákban, milyen volt Jankovics Marcellel együtt dolgozni?

1990-ben kapcsolódtam be a sorozat munkálataiba, az első kecskeméti megbizatásom is ehhez kötődik: egy képes forgatókönyvet rajzoltam egy epizódhoz. Annyira megszerettem ezt a sorozatot és azokat az elhivatott munkatársakat, akikkel szorosan együtt dolgozhattam, hogy szinte 20 év alatt 21 epizódot rendeztem, készítettem hozzá a képes forgatókönyveket, terveztem az epizódok szereplőit.

Nagyon sokat tanultam Jankovics Marcelltől ezalatt az idő alatt, főleg abban, hogy “másként” olvassam, lássam, értsem a meséket.

Ebben az időben ő már csak szakértőként vett részt a sorozatban, sokat segített bizonyos értelmezéseket, összefüggéseket és folyamatokat meglátni a történetekben, valamint a karaktertervezésnél, a tájegységek megválasztásánál is adott hasznos tanácsokat. Abba, hogy milyen filmeket csinálunk, már nem szólt bele.

A pályád során melyik filmet említenéd meg, amin a legszívesebben dolgoztál?

Nehéz lenne kiemelni egy filmet…Nagyon sok olyan filmben volt lehetőségem dolgozni, melyeket szerettem. Szívesen dolgoztam egészestés filmekben, főleg a csapatmunka miatt. Nagyon szerettem különböző filmekben, művészeti előkészítő csapatokban dolgozni, akár Franciaországban, akár Olaszországban, akár Németországban. Sok helyről gyűltek össze különböző alkotók, szakemberek – sokat tanultunk egymástól, ezekre a munkákra szívesen emlékezem.

Főleg helyszín designt, layoutokat készítettem, valamint layout és animációs supervisorként vettem részt bennük. Nagy élmény és megtiszteltetés volt olyan rendezőkkel együtt dolgozni, mint Jean Francois Laguionie (Majmok kastélya), Michael Dudok de Wit (Vörös teknős) és Lorenzo Mattotti (Medvevilág Sziciliában); vagy olyan art directorokkal, mint Manuel Arenas, Matthias Lechner (jelenleg mindketten a Disney stúdióban dolgoznak). Mindenképp a Magyar népmesék sorozat és Richly Zsolt Luther sorozata is ide tartozik.

Ahogy az előzőekben már említetted, stúdión kívül grafikával is foglalkozol – tudnál még mesélni arról, hogy az évek alatt milyen személyes projektjeid és munkáid voltak?

Sajnos az utóbbi években kevesebb időm maradt például rajzolással, metszetgrafikával foglalkozni – mindig volt valami animációs projekt, amiben benne voltam, de remélem erre még lesz lehetőségem. Volt két grafikai sorozat, amelyeken szívesen dolgoztam. Egy rajzsorozat, aminek a fő motívuma a búzakoszorú volt és egy mezzotinto sorozat, melyet elhasznált munkáskesztyűkről készítettem. Animációs projektek közül a Világlátott egérke sorozat, melyet Szilágyi V. Zoltánnal közösen csináltunk, és talán Bálint Ágnes: Elvarázsolt egérkisasszonyához készült előkészítési munkákat említeném, ami sajnos nem valósult meg.

Mikor és miért döntöttél úgy, hogy elkezdesz tanítani?

Richly Zsoltnak köszönhetem ezt a lehetőséget, meg persze a MOME-nak, hogy elkezdtem a tanítást. Zsolt sokat járt le Kecskemétre, több filmjét a kecskeméti stúdió munkatársaival készítette. Én is dolgoztam vele, így sokat találkoztunk, jókat beszélgettünk. Mindig nagyon nyitott és érdeklődő volt, kíváncsi volt miket csinálok, milyen produkciókban dolgozok.

Felvetette, milyen jó lenne az ezekben a filmekben szerzett tapasztalatokat megosztani az animáció szakos hallgatókkal.

Nehezen döntöttem el, de végül nagyon örvendek, hogy belevágtam. Az a fajta “csapatmunka”, amit ott találtam; az a mentalitás, amit az ott tanító kollégák meghonosítottak az egyetemen (ahogy az egyetem elvégzése után is folytatódott ez a jó szakmai viszony), az nekem nagyon szimpatikus volt és a mai napig az. Én is sokat kaptam ettől a közösségtől és a hallgatóktól szintén.

Mit gondolsz, mennyit változott a magyar animáció az elmúlt évtizedekben?

Ha az elmúlt körülbelül 30 évet nézem, amióta nagyobb rálátásom van – úgy gondolom, rengeteget változott, fejlődött. Nemcsak a technikai átalakulásra gondolok itt elsősorban, hanem gondolatiságban, tematikában is sokkal sokrétűbb, gazdagabb lett. A fiatal alkotók sokkal könnyebben jutnak el külföldi egyetemekre, nemzetközi fesztiválokra és a különböző pitch fórumokra; sokkal nyitottabbak lesznek, jobban rálátnak a trendekre és kevésbé függenek az állami pénzektől. Technikai adottságokban is sokkal önállóbbak, függetlenebbek lettek a fiatal alkotók. Ebben a tekintetben a MOME-s diákoknak nagyon nagy érdemük van, ezért van az utóbbi időben egyre több siker is. Erre büszkék lehetünk!