„Ebből a gravitáció nélküli egyedüllétből nőtt ki minden”


A zene irányából közelített a vizuális művészetek felé, 2003-ban hegedűtanári diplomát szerzett, majd a University of Arts London digitális média szakán folytatta művészeti tanulmányait. Később Párizsban végzett az ESMOD Fashion School divattervező szakán, a végső befutó azonban az ecset és akril lett. A festészetet komolyan venni igazán akkor kezdte, amikor Dubaiba költözött. Itt kezdett együttműködni a The Mine galériával. Élt Angliában, Párizsban és Dubaiban. Kiállított Kairóban, New Yorkban, Budapesten és Dubaiban. Igazi kozmopolita, aki nem fél az irányváltoztatástól, hisz a művészet transzformatív erejében. Duschanek Katalin festőművésszel beszélgettem a festészet meditatív mélységeiről, maguktól formálódó vonalakról és az alkotói folyamatról, ami egy út az éjjeli dzsungelen át.


Miért éppen a festés az, amibe beleszerettél? Egyáltalán, hogy jött a festés még a kezdet kezdetén?

Gyerekkoromban nagyon szerettem otthon lenni, akkor is, ha nem volt otthonos az otthon. A legkedvesebb időtöltésem volt a rajzolás, és a mai napig is az. A legjobban az kötött le, ahogy az energia kiáramlott a kezemből a rajzeszközbe majd a papírra, és a vonalak életre keltek. Csak hagytam, hogy menjen az adott vonal amerre szeretne. Olyan volt ez – és most is ilyen –, mint egy mély meditáció.Feltölt, önmagam vagyok benne mindenféle elvárás és szabály nélkül, majd az egész folyamat végén adni tudok másoknak ebből az energiából, ami gyakorlatilag a kész kép.

Mikor van kész egy kép?

A képeimet akkor szoktam befejezettnek tekinteni, amikor gazdára találnak és látom az új tulajdonos arcát. Számomra egyfajta kapcsolódási lehetőség másokhoz, hogy valakinek az otthonába, munkahelyére, vagy akár egy közösségi tér falára kerülnek a képeim. Én ebben a kapcsolati térben érzem, hogy van értelme festeni.

Hogy alakult ki a stílusod? Mi kellett ehhez?

Ami biztosan kellett, az a sok egyedül eltöltött idő. Ebből a puha, gravitáció nélküli egyedüllétből nőttek ki mindenféle rálátások, érzékelések, témák, színek és formaválasztások. Főleg akrillal dolgozom, de képeimen helyet kap a glitter és más anyagok is. A képeimen is –  csak úgy, mint számomra az életben bárhol – fontos az egyensúly. Fontos, hogy a színek és formák által létrehozott összbenyomás könnyed legyen és harmóniát sugározzon.

Mi az, amit a legjobban szeretsz az alkotásban?

Ami talán a legtöbbet ad az a bizonytalanság érzése: hogy fogalmam sincs, mi lesz a végeredmény, hagyom, hogy megtörténjen a kép. Ez abban is segít, hogy az élet más területein is a sorsra és az univerzumra bízzam magam, és az egós akaratomat próbáljam kivenni bizonyos dolgokból. Folyamatos tanulás. Folyamatos éberség. Olyan érzés ez, mintha éjszaka egy hatalmas dzsungelen kéne keresztül mennem; minden érzékszervem bevetve, bízva abban, hogy mire felkel a nap, kiérek a tisztásra. Tehát az ego nélküli alkotás folyamatának az öröme, az éberség és a bizalom, amit a legjobban szeretek az alkotásban.

Mikor festesz? Kell ehhez egy állapot?

Régebben azt gondoltam, hogy csak éjszaka jó alkotni. Olyan ez is, mint bármi más, hogy elhatározom, hogy nekiállok és csinálom. Persze nem minden nap egyforma. Szeretem, hogy ez is munka és az élvezettel elvégzett munkának lesz jó gyümölcse.  Van olyan is, hogy a logisztikai és marketing oldallal töltök el több időt, majd vissza a festésre. Azt hiszem, a nagyon jó időbeosztás az, ami számít. Organikus egységben kell lavírozni.

Mi vagy ki inspirál?

Az inspirációmat a láthatatlan dimenziókból merítem, például meditáció útján. A legkézzelfoghatóbb megfogalmazása ennek talán a csend. Mindig ez a kiindulópont. Mivel mindannyian szálak vagyunk egy hatalmas szőttesben, amiben egymásba szőve létezünk, a lélekszövetünk szálai akkor élnek vibráló ragyogással, ha egymást kiegészítve élünk, összekapcsolódva. Így együtt gyönyörű mintákat alkotunk. Ezért van az, hogy mindenkit a mesteremnek tekintek mögöttem, előttem és a jelenben. 

Mesélj a képeidről. Mit akarsz velük közvetíteni?

Azt a megfoghatatlan, láthatatlan világot szeretem közvetíteni, ami eleven valósággal itt létezik a mindennapjainkban, de sokszor a napi munka, család, szórakozás sűrű anyagszerkezetű háromszögében hajlamosak vagyunk nem figyelni erre a dimenzióra. Elfelejtjük, hogy a lelkünk tápláléka tud ez lenni, ha akarjuk. A kepékkel ezt a valóságot szeretném megjeleníteni remélve, hogy aki fogékony rá, annak segít előcsalogatni egy jóleső alaphangulatot a lelke melyéről.

Mi a festés szerepe a mai világban?

A természettel való szimbiózis és együttműködés éles hiánya miatt minden ember szenved, – akár elismeri ezt, akár nem – magával rántva a növény es állatvilágot is. Pedig a bolygóval együttműködve tudunk csak hosszútávon és harmóniában élni; ehhez az első lepés az, hogy nyugodtságot, békét teremtsünk önmagunkban, amihez a művészet is sokban hozzá tud járulni.

Ha bárhol kiállíthatnád egy képed a Louvre-tól az űrig, hol lenne ez a hely?

Az űrben. (nevet) 

// /

Fotók: Boldizsár Edit

Szerző: Boldizsár Edit