Telep, Központ, Toldi – fekete, fehér és egy kevés csillogás


A nyár utolsó hetében nyílt meg a DUNNO HOW TO WRITE című kiadvány második lapszámbemutatójához tartozó kiállítás, ahol ismét 7 fiatal grafikus tipográfiai kísérletezéseit láthattuk. A zine ötletgazdája és szerkesztője Vári János Hunor volt – az ő felkérésére született kiállításmegnyitó szöveget változtatások nélkül közöljük.


„A betű a nyelven túli, önálló létező – olvashatjuk az esemény leírásában. Ha egy röpke pillantást vetünk bármelyik munkára, megállapíthatjuk: valóban, inkább képeket látunk, mint szavakat. Precízen megszerkesztett pengeéles indák, lazán odavetett pixelek, fémlemezbe maratott formák, cyberpunk gótika, madárlábnyomok a hóban – hosszan lehetne még folytatni. Ha viszont az esztétikai befogadáson túllépünk, gyorsan kiderül, hogy a kereskedelmi grafika ellenpontozásával van dolgunk. Nemcsak a formák, hanem a jelentésképzés tekintetében is. Ha a betűk nem tömörülnek szavakba, nem áll össze a jelentés, nem megy át az üzenet, akkor a piaci logika szerint valami nagyon nem stimmel – jó ez, csak nem tudom elolvasni… Számomra éppen ezért értékes a Dunno-kollektíva: megmutatni, hogy van élet a plakátfeliratokon túl.

Egy olyan irányzat tárul elénk, ahol a destrukció, a káosz, az irónia vagy éppen a brutalizmus rendezőelv. Ezek a hívószavak kétségkívül megidézik az avantgárd lelkületet, ami valószínűleg már korábban is kölcsönhatásba lépett az itt megjelenő alkotókkal. Munkáik az egykori izmusok elevenségét mutatják, egymást erősítik, de azért egy kicsit különböznek is – a történelem, mintha ismételné önmagát. Művészek csoportokba rendeződnek, hogy összetéveszthetetlenül képviseljék mindazt, amit gondolnak a világról. De mit lehet gondolni a világról, ha fogalmunk nincs, hogyan kell írni? Milyen világ az egyáltalán, ahol nincsenek szavak? Ha pedig mégis vannak, miért súlytalanok? Innen nézve nem is lehetnénk távolabb a modern művészet aranykorától. Mint egy öngyújtót szombat éjszaka, észrevétlenül hagytuk el az ideákat. A budapesti belváros Bermuda-háromszögében valahol nyomuk veszett. Telep, Központ, Toldi – fekete, fehér és egy kevés csillogás.

Kecsegtető ajánlat lenne azzal zárni, hogy ez az egész ügy csupán trendkérdés, de Georg Simmel paradigmatikusnak tekinthető A divat c. esszéjében pont az ilyesfajta rálegyintéseket helyezte perspektívába. „Csak akkor becsülünk le egy tárgyat azzal, hogy »divatosnak« tekintjük, ha egyéb, tárgyi okok miatt utasítjuk el és kívánjuk lealacsonyítani; (…) csak az fogja divatnak hívni, aki meg van arról győződve, hogy a jelenség éppoly gyorsan eltűnik majd, mint ahogyan megjelent.” A szóban forgó grafikák szavatosságát illetően nem vagyok meggyőződve semmiről. Sőt, a jelenbe vetettségem alkalmatlanná tesz arra, hogy ez ügyben bármit is mondjak. Abban ugyanakkor biztos vagyok, hogy tehetséges, képzett, gondolkodó művészek kiállítását láthatjuk, ami üde színfolt a hazai kulturális életben. Azt pedig írjuk inkább a bennem munkálkodó idealista számlájára, hogy úton-útfélen azt az elveszett öngyújtót keresem.”

// /

Kövessétek a DUNNO HOW TO WRITE periodikát INSTAGRAMON!

Fotó: Demeter Dávid

Szerző: Sipos Máté