„Nálunk nem fekete garbós építészek mondják meg a tutit”


A Budapest100 rendezvény elmúlt 10 éve kapcsán van miről beszélni – a Kortárs Építészeti Központ és a Blinken OSA Archívum közös projektje mára ikonikus, a városi építészet témájában megkerülhetetlen programsorozattá nőtte ki magát. A jubileumi alkalom apropóján Tornyánszki Éva, designmenedzserrel készítettünk interjút, aki Tamási Miklós és Lénárt András alapítók mellett a koncepció kidolgozásában és fejlesztésében is segített. Később 2 éven keresztül főszervezőként dolgozott, majd a márkaépítés és a kommunikáció lett a feladata – a designmenedzseri lét kihívásain túl a városi közösségépítés lehetőségeiről, illetve a rendezvényhez köthető kedvenc pillanatairól is kérdeztük.


Fotó: Schöff Gergely

Úgy képzelem, hogy tíz éve volt egy maroknyi ember, aki látott értéket Budapest elfeledett épületeiben, ezt pedig meg is szerették volna mutatni másoknak. Ez így nagyjából stimmel?

Igen, stimmel, szerencsére viszont elég diverz volt a csapat. Nemcsak építészek, hanem szociológusok, művészettörténészek, kommunikációsok is kapcsolódtak, akik a szociális részét is hozzá tudták tenni az eseményhez, hogy az építészeten kívül társadalomtörténettel is foglalkozzunk – azokkal a sztorikkal, amik nincsenek benne a történelemkönyvekben.

Ez a fajta történetfókuszú közösségépítés a gyakorlatban hogyan valósul meg?

A szervezés során az önkéntesek és a házlakók között alakulnak ki izgalmas kapcsolatok, melyek sokszor generációkon átívelőek. Inkább a programokon szoktak kialakulni kapcsolatok a lakók között, mert egy olyan helyzetet teremt, ahol egymás mellett vannak, automatikusan elkezdenek beszélgetni. Van pár olyan sikertörténet, ahol közösségek alakultak ki a lakóházakban.

Fotó: Ránki Dániel

Idén pont a közösségekről is szól a Budapest100…

2016-tól új irányba indultunk, és városrészeket választottunk, mert az I. világháború alatt kevés új ház épülhetett – a körút, a terek, a rakpart vagy éppen a Bauhaus témáin mentünk át, idén pedig bárki jelentkezhetett, aki úgy érezte, hogy a közösségével összefogva szeretné bemutatni az épületét.

Milyen urbanisztikai, társadalmi problémákat vagy értékeket látsz, ami annak idején elegendő muníciót adott ahhoz, hogy legyen kedved csatlakozni?

Az egyik probléma, amit láttam, hogy elszigetelődnek egymástól az emberek. Néha egy ilyen esemény kell ahhoz, hogy rájöjj, milyen jófej a szomszédom! Sokkal könnyebb bármilyen helyzetet kezelni, ha van egy kommunikációs alap azzal, aki a környezetedben él. Mondjuk betörnek hozzád vagy megoldanál egy problémát a ház közös tereiben, esetleg szívesen tennéd szebbé a környezeted közös erővel, jó, ha van már egy kialakult kapcsolat a szomszédaiddal. Ami pedig érték… az egyértelmű, hogy Budapest építészetileg csodálatos. Ennek ellenére nem figyelnek rá eléggé, sokan persze nem is tudnak olyan dolgokat, amik 100 évvel ezelőtt még természetesek voltak. Nagyon érdekes, hogy régen azért voltak olyan szépen díszítettek az épületek, mert törvényileg elő volt írva, hogy az építési költség 3%-át erre kell fordítani. Azt hiszem, napjainkban ez nem éri el a 0,5%-ot sem. Olyan korleletek és művészeti lenyomatok vannak ezeken az épületeken, amik figyelemre érdemesek – ugyanez igaz az emberi történetekre is. Nincsenek leírva, egyszerűen nem tudunk róluk, pedig sokkal gazdagabb lesz az életünk, ha ezeket is megismerjük.

Fotó: Schöff Gergely

Szerinted változott az elmúlt 10 évben a kollektív tudatosság a várossal kapcsolatban?

Azt látom, hogy megszaporodtak azok a rendezvények, amik ilyen értékekre vagy problémákra hívják fel a figyelmet. Rengeteg városi séta van már, szinte mindig tele vannak, de ott van a Szomszéd Fesztivál is – ezek mind népszerűek lettek. De az is pozitív visszajelzés, hogy az idei felhívásunkra sokan reagáltak. Korábban a kutatóink csináltak egy listát körülbelül 200 épületről, amik megfeleltek az adott év feltételeinek, ezután volt egy közvetlen megkeresés. A fordított helyzet ellenére közel 60 épület nyit ki anélkül, hogy kellett volna bármilyen előzetes kutatás vagy megszólítás. Szerintem ez azt jelzi, hogy volt hatása az elmúlt éveknek, és erősödött az identitástudat és a kapcsolat az emberek és az épített környezet között.

Szakmai vizekre evezve: menedzseri szempontból mi volt nehéz feladat?

A legnagyobb kihívás az volt, hogy civil vállalkozásból valahogyan nője ki magát társadalmi vállalkozássá a Budapest100. Azt gondolom, hogy az üzlet nem bűn – egy jó ügyért el lehet kérni a pénzt. Az senkinek sem jó, ha a stáb vagy a szervezés sínyli meg azt, hogy nemes célért dolgoznak minimális büdzséből. Nem muszáj elveszíteni az értékeket csak azért, mert szponzorok állnak be egy vállalkozás mögé.

Mit adott neked ez a projekt a szakmai értékeken túl?

Nagyon jó élmény volt más szemmel megismerni a várost, hogy egy rozsdaövezetben milyen értékek vannak, vagy milyen elrejtett kincseket lehet találni – egy titkos kert, egy aranyos kis felirat a falon. A lakótalálkozón felszólaló problémás néni, aki végül a rendezvény napján mosollyal vár a bejáratnál. Egy csomó helyzetben egyébként a látogatókat szoktam már figyelni, hogy milyen hatással van rájuk az épület és az egymáshoz kapcsolódás élménye. Inkább a hatás szokott megfogni, ami az emberek arcáról sugárzik.

Fotó: Mohai Balázs

Csak a gondolatjáték miatt – milyen személyes víziód lenne, ha mondjuk csak rajtad múlna a projekt folytatása?

Mindig az volt az álmom, hogy ez ne egyetlen esemény legyen, hanem egy hosszú távú, egész éven át tartó sorozat, amibe be lehet csempészni szakmai eseményeket, illetve olyan pilot projekteket, ahol szakértők és szponzorok segítségével egy közösséget úgy építünk közösen, hogy választ adjunk arra a kérdésre, hogy mit lehet kezdeni egy 100 éves ház kortárs problémáival? Fűtéstől kezdve a biciklitárolókig – erre lehetne mutatni olyan megoldásokat, ami a designt is bevonja az építészet mellett. Akár nagyon piciben, design thinking módszertannal és részvételi tervezéssel, ahol együtt találjuk ki, hogy mi legyen a megoldás a problémára egy adott társasházban. Szerintem pont ezeknek a jó példáknak a bemutatásával lehetne ösztönözni az embereket, hogy ragadják magukhoz a kezdeményezést.

Ha már a kritikákon és a víziókon túl vagyunk, akkor időszerű megkérdezni: miben látod a Budapest100 sikerét?

Nagyon egyszerű és szerethető módon ad választ arra az alapvető emberi igényre, hogy kapcsolódjunk egymáshoz, illetve büszkék lehessünk a lakóhelyünk épített környezetére és történelmére. Kommunikációs szempontból azért lehetett sikeres, mert önazonos a márka karaktere. A kommunikáció stílusa, eszközei, hangneme egybecseng azzal az üzenettel, amit szeretnénk átadni. Emberközeli, szerethető, és szakmailag releváns, amin keresztül az emberek közelebb érezhetik magukat egymáshoz és a városhoz. Nagyon fontos, hogy nálunk nem fekete garbós építészek mondják meg a tutit. Izgalmas kommunikációs kihívás amúgy, hogy a sajtót miképpen lehet becserkészni – ehhez mindig meg kell újulni. Ha minden évben a 100 éves házakról beszélünk, nem lesz hírértéke. Szokott lenni például sajtóséta az esemény előtt két héttel, ahol elvisszük az újságírókat a legizgalmasabb pontokra. Beszélhetnek a szervezőkkel, a lakókkal, ők is megnézhetik azokat a titkos helyeket, ahol még egy halott galamb a padláson is izgalmassá válik. A tálalás és a téma mellett, amitől szerintem sikeres – és hogy olyanok csinálják, akik szeretik.

Fotó: Schöff Gergely
Grafika: Bodonyi Panni

// /

A Budapest100 szeptember 19-20-án lesz megtartva, a részletes program ITT elérhető, az aktuális hírekről pedig a Budapest100 Facebook-oldalán tájékozóhattok!

Portréfotó: Somnium

Szerző: Sipos Máté