Gyönyörű valamik a falakon


Hazudnék, ha azt írnám, hogy nem élveztem minden percét a BarabásiLab: Rejtett mintázatok c. kiállításnak. Annak ellenére, hogy teljesen laikusként léptem be az ajtón, később pedig ugyanígy távoztam. Az egyetlen, ami változott, hogy most már rá tudnék mutatni egy tárgyra, és azt mondani teljes magabiztossággal: ez bizony egy adatszobor.


Ha az ember végigmegy a kiállításon anélkül, hogy feltétlenül értelmezni akarná a látottakat, egy esztétikus, absztrakt világba csöppen, ahol különböző fotók, két- és háromdimenziós ábrák és fura szobrok vannak. Teljesen jól működik így is, magyarázat nélkül, és ez a jó ebben a kiállításban: művészet és tudomány határán van, de mindkét oldalról élvezhető. Azt már el sem merem képzelni, milyen az, ha valaki mindkét oldalról érteni is tudja.

Valahogy így ajánlom a hálózatkutatáshoz nem értő embereknek a BarabásiLab kiállítását a Ludwig Múzeumban: egy percig se adja fel, menjen tovább, nézze a gyönyörű valamiket a falakon, olvasson el mindent, sőt használja a video guide-okat is, amiken személyesen Barabási Albert-László magyarázza el – az olyanoknak, mint én is vagyok –, hogy mit is látunk a falon. Utólag is köszönöm – kellett.

De miután néhány sikertelen próbálkozás után elkezdtem felfogni azt, amit olvasok, egyre teljesebb képet kaptam arról, amit láttam: ezek vizualizációs modellek, hálózati rendszerek voltak előttem, különböző témakörökben. Például gyakorló hipochonderként rengeteg időt töltöttem el a Betegségtérkép című hálózati kép előtt, amely egy 2007-es munkája a BarabásiLabnak. Már 2003-ban megszületett a terv egy publikáció hatására, mivel egyre több gént kötöttek össze betegségek kialakulásával. Később ebben a témában dolgoztak fel adatokat, aminek eredménye a múzeumban is látható hálózati modell lett.

A modellen színek jelölik a betegségek típusát, a csomópontok méretei pedig azt, hogy hány gén felelős magáért a betegségért. Ezek vannak összekötve, létrehozva ezzel a hálózatot. Ennek hatására miután megláttam, hogy az asztma csomópont mennyire hatalmas, és mennyi mindennel van összekötve: hát, megértettem halandóságomat, és inkább továbbsétáltam a következő hálózathoz.

Amit még fontos kiemelnem, hogy több helyen is interaktív maga a kiállítás: az Ízhálózatnál például iPad és AR segítségével a kiállított adatszoborról le lehet olvasni adatokat különböző hozzávalókról, hogy pontosan milyen gyakorisággal is használják őket receptekben. Projektszinten itt azzal foglalkoztak, hogy milyen típusú kombinációk hozhatóak létre az összetevőkkel, hogy az ember ízpreferenciái egyénileg alakulnak, vagy a hagyományok és megszokások szerint.

De nem csak az interaktív tartalom érdekes ebben a kiállításban, tulajdonképpen bárhova nézhet az ember, valami izgalmasat és szépet lát, amit érdemes tanulmányozni. Minél több időt töltöttem el egy teremben, néztem a videókat vagy egy állóképet, annál több kérdésem volt, folyamatosan próbáltam összekapcsolni a szöveget a képpel, egészen addig, amíg már nemcsak passzív élvezője voltam a mintázatoknak, hanem értője is – már amennyire. Az biztos, hogy ez a kiállítás olyan, ahol az embernek fejben is ott kell lennie.

A brossúrában található idézet szerint Barabási vissza akarta adni a művészetnek azt, amit kölcsönvett tőle. Pontosan hogyan érti ezt, nem tudom, megkérdezhettem volna tőle, mert kétszer is elsétált mellettem, de végül marad az, amire egyedül jutottam: itt van előttünk ez a rengeteg mintázat, hálózat, modell, ahogyan figyeltem őket, azt éreztem, hogy egy nagyobb egység része vagyok én is, valahogy úgy, mint a rengeteg összekötött pont. És ez nemcsak megnyugtató, hanem gyönyörű is egyben – számomra pedig ez az a két dolog, amit kölcsönkért a művészettől: nyugalom és gyönyör, beleillesztve egy rejtett rendszerbe, amit Barabási most megmutatott nekünk.

// /

A BarabásiLab: Rejtett mintázatok című kiállítás megtekinthető a Ludwig Múzeumban 2021. január 17-ig.

Szerző: Szujó Alexandra