„Ugyanazzal a projekttel addig probálkozom, amíg nem kapok érte valamilyen elismerést”
Lakos Dániel idén nyerte el második Formatervezési Díját a Tilt székcsaláddal. Saját projektjei mellett a Tervhivatal stúdió alapítója, kollégáival éppen a következő dobásukra, a Motocozy névre hallgató babakocsivá alakítható kismotor bemutatására készülnek. Az eredetileg építészként végzett, később formatervezővé avanzsált designer életében szinte nincsen olyan hónap, amikor ne várna valamilyen pályázati eredményt – 1998-tól rendszeresen megméretteti magát külföldi és belföldi pályázatokon, többek között a japán IFDA Grand Prix versenyén is első helyezést ért el.
Egy tervezőnek sokszor hektikus a viszonya a saját alkotásával: a teljes elfogultságtól a kiábrándulásig terjed a spektrum. Amikor a Tilten dolgoztál, akkor érezted, hogy ez egy “díjnyertes” dolog lesz?
Valóban előfordul, hogy idővel eltávolodom a terveimtől. De már pályám legelején rájöttem arra, hogy érdemes a nem nyertes anyagokat újrafelhasználni, általában ugyanazzal a projekttel addig próbálkozom, amíg nem kapok érte valamilyen elismerést, díjat, ösztöndíjat. Így a csalódások után az újabb várakozás egyben terápiás célokat is szolgál. Persze idővel fejlesztem is a formát. A Tilt szék például egy olyan bútorom, amelynek koncepciójával – vagyis a különböző kontúrú támlás székkel – már 2006 óta foglalkozom. Először Moholy Ösztöndíjat kaptam érte. A már átalakított, a mostani formához hasonló vázlattal három éve elnyertem az NKA alkotói támogatását, ehhez kerestem kivitelező partnert. A Balaton Bútorgyár – óriási meglepetésre – nemcsak a kivitelezést vállalta, de a kollekciójába is bevette a tervet.
Mit gondolsz, miért pont ez lett a befutó végül?
Ha gyakorlatiasan közelítem meg a kérdést, akkor ez azért nem olyan nagy meglepetés, mert nagyon-nagyon kevés sorozatgyártott design bútor születik Magyarországon. Az a pár professzionális darab, amely termékként ténylegesen piacra kerül, rendre meg is kapja a Formatervezési Díjat.
A stúdió portfóliójából úgy tűnik, hogy kiegyensúlyozott szerepet kapnak a saját projektek és a megrendelések – ez tudatos döntés vagy organikus módon szerveződnek a feladatok? Van valamilyen prioritás?
Sajnos vagy szerencsére nagyon rosszul tűröm a monotóniát, ezért mindig van valami olyan dolog, ami inkább a saját magam szórakoztatásáról szól. A pályázati munkák is általában ezért készülnek. Jó esetben idővel hoznak is valamit a konyhára, persze alakítják a stúdió profilját is. Ennek köszönhető, hogy ma már viszonylag kevés építészeti munka talál meg, pedig hivatalosan építész vagyok. Ha úgy tetszik, ez organikus fejlődés, biztosan nem véletlen, hogy kicsit eltávolodtam az eredeti szakmámtól. Ugyanakkor három gyerek mellett muszáj gazdaságilag is racionálisan dönteni, de mostanában már meg tudom válogatni, hogy mi az, amit elvállalok.
A Logifaces játék hogyan jött képbe?
2012-ben pont a MOME írt ki egy játéktervezési pályázatot, amelyre meghívtak. A játék koncepciója, prototípusa erre a pályázatra készült. Annak ellenére, hogy itt csak döntős helyezést értünk el, éreztem, hogy ebben sokkal több van, mint hogy fiókterv maradjon. Sok helyen kilincseltem vele, de senki nem mutatott különösebb érdeklődést. Végül 2014 nyarán úgy döntöttünk, hogy megpróbálkozunk az akkor még újdonságnak számító közösségi finanszírozással, amely nagyon sikeres lett, majdnem megdupláztuk a kitűzött 15.000 dolláros célt.
Azóta elég sok variációját láthattuk már: a domborzatszerű Logiplaces-t, moduláris bútorként, legutóbb pedig a Logifaces Tracket. Egyfajta szabadon értelmezett termékfejlesztésről van szó?
Úgy gondoltam, hogy marketing szempontból előnyös, ha minden évben új változattal rukkolunk elő. Azóta már tudom, hogy ez tévedés – ez a stratégia akkor helyes, ha a márka már igazán beágyazott, mindenki ismeri. Ugyanakkor most is van pár ötlet új bőrök lehúzására, de ezeket egyelőre jegeljük. Mindenesetre tanulságos látni, hogy mi az, ami üzletileg inkább sikeres, és mi az, ami kevésbé. Ezt többnyire rosszul mérjük fel. A Logiplaces például a várakozásokkal ellentétben, nem lett best seller. Az eredeti Logifaces mellett az igazán nagy siker a hanukai gyertyatartó. Erről a változatról szinte mindenki le akart beszélni. Pár éve mégis raklapokkal ment Izraelbe, a napokban a New York-i MoMa rendelt már másodszor, mert az első szállítmány két hét alatt kifogyott.
Most épp hogyan áll ez a projekt – mik a napirendi pontok?
A Logifaces beton anyaga, ami részben a játék különlegessége is, valójában kényszer szülte választás volt. A beton divatos, sok szempontból előnyös tulajdonságokkal bír, többek között a gyártása is viszonylag egyszerű. Ugyanakkor sérülékeny, ami egy játék esetében nem olyan praktikus. A Toblerone-ra emlékeztető csomagolás szintén különleges – még Hungaropack díjat is nyertünk vele -, de keveset árul el a termékről, ezért ez is problémás. Csak mostanra sikerült megoldanunk az egyébként adekvát, fa alapanyagú gyártást, amely a látszattal ellentétben rendkívül komplikált. Az megújuló fa termékhez új csomagolás, branding is tartozik majd, amelyet a szintén alumni kötődésű De_form stúdió tervez.
Építész létedre a három legjellemzőbb tervezői témád a tárgy, kiállítás és belsőépítészet. Melyikben érzed magad leginkább komfortosan?
Szeretem mindegyik területet, számomra a lépték nem meghatározó. Az építészeti feladatokban a rengeteg papírmunka és egyeztetés az, ami kevésbé fekszik, de minden feladatban találok inspiráló részt.
Mindezek mellett oktatóként is dolgozol – mi az a dolog, amiért megéri belesűríteni még ezt is a teendők közé?
Az oktatás nagyon sokat ad, a konzultálások során rengeteg agymunkát jelent a lényegest, az esszenciálist meghatározni. Az utóbbi időben a konzultációkon inkább mediátor szerepben vagyok, igyekszem a lehető legritkábban megszólalni, hagyom, hogy a hallgatók egymás munkáját véleményezzék. Így én is sokat fejlődöm, folyamatosan új nézőpontokkal gazdagodom.
// /
Lakos Dániel további munkáit INNEN éritek el!
