Strange Paradise – Gara Ádám képei egy családtörténet töredékeiből
A jelenkor embere lépten-nyomon, elkerülhetetlenül szembetalálkozik a menekültlét és az otthonkeresés témakörével. A migráció jelensége bonyolult, sokrétű, tér- és időspecifikus történetek ezreiből alkot egészet és folyamatot, magja mégis valahol az emberi individuum. Gara Ádám nagyapja múltját, azon belül is a családi legendáriumot feldolgozva emelt ki egy személyes sztorit, melyhez a sorozat elkészítésén keresztül saját kapcsolódási pontokat keresett.
A Strange Paradise sorozatot látva mi magunk is elkezdhetjük megkeresni a saját kapcsolódási pontjainkat. Itt indul a kérdések véget nem érő sora: hogyan emlékezhetünk valaki más emlékeire? Hogyan ismerhetünk meg egy tőlünk már generációkra lévő múltbéli történést? Van-e bennünk annyi empátia és motiváció, hogy megértsünk egy minden tekintetben távoli élettörténetet?
Ádám elmondása szerint a kontextus a következő: „nagyapám Csallóközben, Csehszlovákiában született – 20 éves korában illegálisan szökött át Magyarországra. A szökést két dolog motiválta: az elkerülhetetlennek tűnő csehszlovák-magyar lakosságcsere program és az, hogy nagyapám anyanyelvén akart egyetemen tanulni.”
Mai fiatalként, huszonéves fejjel, a jóléti társadalomban nem szívesen képzeljük bele magunkat hasonló élethelyzetbe: amíg nem vagyunk rákényszerítve, kerüljük a hasonló, diszkomfortot szülő gondolatokat. Legfeljebb, ahogyan Ádám is megfogalmazza, „romantizáljuk” azokat. Ha nehéz időket megélt felmenőink nincsenek már köztünk, hogy elsőkézből meséljenek, vajon van-e arra lehetőség, hogy érdemben megismerjük az életüket? Vagy csak egy szubjektív szűrőn keresztül megalkotott elképzelés áll rendelkezésünkre?
Ahogy azt a sorozat képein láthatjuk, csak egy kis kíváncsiság, rámolás, belelátás kell hozzá, és akadnak hidak a történeteket írók és azokat olvasók között. A sorozat elkészítésénél Ádám sok különböző eljárást alkalmazott. Egyrészt a családi archívumban talált képanyagokkal, levelekkel, diafilmekkel dolgozott, másrészt saját, allegorikus fotókat is készített. Szétszedett és összetett, ráírt, beszkennelt, ragasztott, kirajzolt, becsukott és kinyitott, eltakart és megmutatott. A vizuális összhatás így anyagában, technikájában és jelentésében is sokirányú, színes, a nosztalgia töredékességével átitatott szimbólumrendszert eredményezett.
A régiségszagú képeslapok, a halvány tinta és a személyüktől megfosztott alakok nem csak egy egyén sajátos élményeiről szólnak. Ha nem is a mi nagyapánk szökött át a határon, a képeket nézve egységet és ismerősséget érezhetünk. Az ég anno ugyanolyan kék volt más kitaszított vándorok fölött is Csehszlovákiában, de ugyanolyan kék most is azon fiatalok feje fölött, akik egy országgal arrébb a nyakukba veszik hátizsáknyi cókmókjukat és felülnek egy kétes, bár szükségszerűen ígéretes irányú vonatra az élhetőbb jövő reményében. Évtizedek után a kérdés-felelet szereplői helyet cserélnek. Egyszer a mi földi tevékenységünk is anyagi, tárgyi, szóbeszédes foszlányokba sűrűsödik majd. Szeretnénk, hogy mások úgy tudjanak kapcsolódni szülőföldünkhöz, mint mi tettük? Vajon szeretnénk, hogy unokáink érdeklődéssel forduljanak majd szívügyeinkhez?
// /
A fotósorozat megtekinthető 2022. október 2-ig, a Challenging Futures – Design egy kihívásokkal teli jövőhöz kiállítás keretein belül, mely a 2022-es év Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíjat elnyert hallgatók munkáiból áll össze. Helyszín: Moholy-Nagy Művészeti Egyetem.
A projekt a MOME Fotográfia BA szakán született; Gara Ádám témavezetője Fátyol Viola volt.
