2023. 05. 22. | Animáció

„Próbálok érzelmileg és praktikus szinten is felkészülni” – Interjú Buda Flóra Annával

Buda Flóra Anna karakteres alkotója a hazai kortárs animációs közegnek, habár még csak két önálló kisfilmet jegyez, legutóbbi alkotásával a cannes-i filmfesztivál versenyporgramjába is bekerült. Az eredményhirdetésig már csak napok vannak hátra, sűrű teendői közepette azért sikerült egy rövid interjúra elcsípnünk. Esélylatolgatás, tendenciák a kortárs magyar animációban, dramaturgia és vizualitás viszonya – ezeket a témákat pendítettük meg.

Még csak stilleket és egy trailert láttam, de a 27-ben korábbi kisfilmedhez, az Entrópiához képest egy költőibb képi világot jelenítesz meg. Annak ellenére van ez így, hogy már az Entrópia is egy szabadabb, szerzői megközelítés volt. Hogyhogy ebbe az irányba mozudltál?

Ez a képi világ jött természetesen a sztorihoz. Fontos volt, hogy érzelmeket és intimitást ábrázoljak egy realisztikus formavilágban. Szerettem volna az explicit, helyenként pornográf jelenetsorokat egy lírai, festői vizuális világgal ellensúlyozni.

Legutóbb a lezárások idején a Kinky Quarantine c. erotikus rajzsorozatod kapcsán beszélgettünk. A két dolog műfajában meglehetősen messze áll egymástól, de én azért sejtek valamiféle folytonosságot. Vagy csak hozzáképzelem?

A kinky rajzokat még Viborban rajzoltam, az Open Workshop nevű residency-n vettem részt, amit a 27 fejlesztésére kaptam meg. Az erotikus rajzokat a film egyes jelenetei ihlették, illetve a film előkészítése közben tényleg ezek a rajzok hatottak a storyboardozás folyamatára.

Korábban a rajzok kapcsán mondtad, hogy sokan fennakadtak az erotikus témaválasztáson, de arról is beszéltél, hogy a generációnk számára egyfajta tabutéma volt a szex. A 27 elkészítése, valamint egy ülőbútorokon kihordott disztópia után hogyan látod ezeket?

Érdekes, egyelőre senki sem akadt fent a filmen. Azért számítok rá, hogy lesznek akik explicitnek fogják találni. Még én magam is sokszor annak érzem, de nyilván többet látok bele, mint egy külső szemlélő. Az igaz, hogy a motivációt az adta, hogy a nők szexuális vágyának bemutatása nem volt jellemző, és talán emiatt is több szégyenérzet övezi. Ezt az érzést szerettem volna leküzdeni a filmmel.

És mit mesél a 27 az intimitásról? Azt hiszem, ez sem egy elhanyagolható része a dolognak.

Igen, fontos volt, hogy a szexet úgy ábrázoljam, mint egy konszenzuson alapuló, intim és kellemes szituációt, amit a főszereplő kezdeményez.

A film történetével társadalmi, szociális problémákról is szeretnél mesélni. Jól érzem, hogy ez egy határozott elképzelés volt? Nemcsak „aktuális” díszletekkel szeretted volna berendezni a filmet.

Már csak azért is volt fontos a szociális oldala, mert ez a nézőpont a történetben egy személyes szál. A környezetemben sokakat érint a lakhatási válság – engem is beleértve –, és éreztem némi összefüggést azzal, hogy egyre inkább kitolódik a felnőttéválás és az önállósodás folyamata.

Sokszor érzem azt az animációs rövidfilmeknél, hogy a kötetlen szerzőiség a történetmesélés rovására gyarapodik. Látványos és intenzív, amíg tart, de egyébként nem sokat viszek magammal belőle. Mit gondolsz erről a tendenciáról? Van egyáltalán ilyen esztétizáló tendencia?

Mindig örülök, ha egy filmen azt látom, hogy a rendező nem ijedt meg attól, hogy az eredmény esetleg nem hasonlítható semmi máshoz, és nem helyez olyan nyomást a saját vállára, hogy belepréselje a projektjét egy már meglévő keretrendszerbe csupán a megszokott tendenciák kiszolgálásának érdekében. Bátorság és kísérletezés nélkül nem fejlődne a film és a nézői szokások sem.

Ebben az összefüggésben is gondolhatunk Bucsi Rékára, Andrasev Nadjára, Tóth Lucára vagy éppen Erhardt Domonkosra. Az intézményi összefüggéseken kívül látsz valamilyen hasonlóságot közted és köztük? Beszélhetünk valamilyen közös, momés, magyar vagy akár közép-európai animációs nyelvről?

Biztosan létezik valamilyen szintű kapcsolódás, mivel a környezet meghatározó. Egy környezetből indultunk, nem csak kulturális értelemben, de még az egyetemi keretek szintjén is. Azt hiszem, kialakulóban van az a magyar tendencia, hogy aki szeretne filmet rendezni, az már az egyetemen erősen teper, mert később egyáltalán nem garantált a lehetőség, ha nincs egy első hullám, amivel el lehet jutni a nemzetközi piacra. Ez sajnos részben azért is van, mert a magyar támogatási rendszer kevés lehetőséget biztosít a fiatal magyar rendezőknek.

Az animációs filmek „turnéztatásának” van egy olyan szomorú következménye, hogy amíg tart a fesztiválszezon, addig nem lehet levetíteni őket, nem kerülhetnek mozikba, satöbbi. Ebben érzek azért némi ellentmondást. Az alkotók szeretnének valamilyen releváns üzenetet közvetíteni, a szakmai keretrendszer pedig ezt nem teszi lehetővé. Holott pont ezekben a hetekben, hónapokban lenne a legnagyobb érdeklődés. Ebben a cikkben is beszélünk erről-arról, de csak állóképeket látnak majd az olvasók.

Igen, ez örök dilemma, részben igazat is adok. Ugyanakkor ezek a filmek rengeteg ideig készülnek, a hang és a képminőség sokszor moziterembe készül, így nem bánom, hogy sokáig csak fesztiválos keretek között, moziban látható. Azt viszont sajnálom, hogy nincs minden faluban animációs fesztivál, mert szerintem sokat jelentene, ha az ország minden területén elérhetőek lennének ezek a rövidfilmek a lehető legjobb minőségben.

Az előző kérdésem – a várható érdeklődés összefüggésében – egy esetben szinte tárgytalan, ha nyersz Cannes-ban. Érdekes egybeesés, hogy idén pont Enyed Ildikó lesz a zsűrielnök, ráadásul 27-én derül fény mindenre. Szóval eljátszottál már a gondolattal?

Ha olyan élethelyzetbe kerülök, ahol nem tudom megítélni, még találgatás szintjén sem, hogy mi fog történni, elképzelem az összes lehetséges verziót, hogy ne érjen váratlanul egyik se. Ez is egy ilyen helyzet.

Azt hiszem, a cannes-i shortlist már önmagában elég szürreális lehet, pláne ilyen fiatalon, a második alkotásoddal. Hogyan készülsz az elkövetkező napokra?

Hazalátogattam Budapestre egy hétre, minden nap barátokkal találkoztam, sokat beszélgettünk. Emellett rengeteg szervezés és tervezés előzi meg a fesztivált, szinte minden időmet elveszi. Talán az a legfontosabb most, hogy próbálok érzelmileg és praktikus szinten is felkészülni az ottlétre, hogy ki tudjam élvezni és jelen tudjak lenni.

Gondolom, utána lesz egy kis pihenés, aztán kezdődik egy új ciklus. Mit gondolsz, ha három év múlva megint beszélünk, milyen dolgok fognak felmerülni?

Először szeretnék majd pihenni, és lassan beleengedni magam egy új filmbe, de egyelőre semmi ilyesmi nyomást nem szeretnék magamra gyakorolni. Inkább csak hagyom, hogy alakuljon természetesen.