„A jövő törékeny, bánj vele óvatosan” – Agnes Denes művészetéről és a klímaválságról
Az ökoszisztémák összeomlása, a lakhatatlanná váló térségek terjedése és a mesterséges életterek térhódítása mind arra utalnak, hogy saját hibáink következményeként veszítjük el befolyásunkat a minket körülvevő világ felett. Egyre világosabban kirajzolódik a környezetünkhöz fűződő viszonyunk sérülékenysége, ezzel párhuzamosan pedig előtérbe kerülnek azok a művészeti megközelítések, amelyek érzékenyen reflektálnak ezekre a tendenciákra. Agnes Denes alkotói munkássága éppen ezen a határvonalon helyezkedik el: a konceptualitás, a tudományos szemlélet és az ökológiai felelősségvállalás sajátos szintézise. A Szépművészeti Múzeum „A logika rendszerei – a rendszerek logikája: Agnes Denes művészete” című tárlata nemcsak a kivételes gondolkodó és alkotó életművét tárja elénk, hanem egy lehetséges, komor jövőképet is felvillant, amelyben az ember már nem tekinthető a természet irányítójának.
Agnes Denes: Fahegy – Élő időkapszula
A Szépművészeti Múzeum harmadik emeleti kiállítóterében egy időkapszulába csöppentem. Bármerre fordultam, metafizikai jelképekkel, geometriai ábrákkal és piramisformákkal találtam magam körülvéve. Úgy éreztem, hogy egy ősi tudás van kiterítve előttem. A fakó papírok, a fényes metál-tinta mind egy másik valóság felé mutatnak. Egy mondat ragadta meg a figyelmemet: a csend erő. Ebben a térben a csend nem a kiüresedés szimbóluma, hanem azé az állapoté, amelyből újfajta tudás és érzékenység sarjadhat. Egy olyan bölcsesség, amely felismerést ad.
A rejtett tudás terméből továbblépve elkapott a teljes falat betöltő installáció, amely a híres Búzamező – Szembesítés című projektről szól: egy két hektáros búzamezőről, amelyet Manhattan déli csücskében ültettek, a Wall Street és a World Trade Center árnyékában. Az alkotó oázist hozott létre a metropolisz betontengerének közepén. Nem csupán a természeti és az épített világ ellentmondásaira hívta fel a figyelmet, hanem kérdéseket vetett fel élelemtermelésről, pazarlásról és társadalmi igazságtalanságokról. A folyamatot dokumentáló – a helyüket képként is erősen megálló nyomatok – betekintést engednek ebbe a különös heterotopikus világba.
Éreztem, hogy nemcsak a látvány hat rám, hanem valami mélyebben megérint, mintha ezek a világok az én saját félelmeim felé mutatnának tükröt. A klímaváltozás hatására a civilizációnk térszerkezete megfordult: ahogyan egykor az élővilág szorult ki a városokból, úgy most a települések kényszerülnek majd visszahúzódni az ökoszféra szorításából. Az elsivatagosodás, a tengerszint-emelkedés és az éghajlati viszonyok megváltozása miatt az emberiség nagy része üldözötté válhat.
Agnes Denes ökológiai vonatkozású művei magasabb, mégis érthetőbb szintre emelik azt a látomásos tudást és metafizikai hozzáértést, amivel a korábbiakban találkoztam nála. „Munkáimmal enyhíteni próbálok a környezeti problémákon, ugyanakkor jelentéssel bíró örökséget szeretnék a jövendő generációkra hagyni. Ajtókat nyitni a jövőbe.” Ahogy végigsétáltam a tárlaton, úgy éreztem, mintha egy belső térképen és saját, a jövőt érintő kérdéseimen haladnék végig Denes életművének állomásain keresztül. A háromszög, mint újra és újra visszatérő forma, a szépség, az értelem és az erő hármasa, egyszerre személyes és univerzális szimbólummá válik. „Egyes piramisok látszólag súlytalanul lebegnek, míg mások a lekiismeret súlyából épülnek fel. De mindannyian az emberi drámát közvetítik, a hatalmas nehézségek ellenére születő reményeinket és álmainkat. A létezés paradoxonjait ábrázolják, és mint a pompás mandalák, megmutatják sorsunkat.”
Agnes Denes: Izometrikus rendszerek izotropikus térben /// Agnes Denes: Dialektikus Háromszögelés: vizuális filozófia (Az emberi argumentummal együtt) /// Agnes Denes: Visszaverődés (képek forrása: www.szepmuveszeti.hu)
„A művészet a mélyfúrásról szól.” Ebben a mélységben valóban ott a jövő lehetősége. Munkái fizikai jelenlétükkel is hatnak: a földbe temetett, acélba zárt időkapszula mikrofilmje olyan válaszokat őriz, amelyek talán száz év múlva is ugyanilyen fontosak lesznek. Számomra a legkiemelkedőbb performansz éppen ez a temetés-rituálé volt. A művész egy érintetlen helyet keresett a szabadban, ahol segítőivel együtt két és fél méter mély betonba temette a föld alatt az időkapszulát az utókor számára.
A természet és az ember párbeszéde már rég nem kölcsönös, de még nem némult el visszafordíthatatlanul. Agnes Denes művészete nem kínál megoldásokat, de éppen ebben rejlik ereje: ráébreszt arra, hogy a jövő formálása közös felelősség. És talán ez a legfontosabb. Hogy a Föld remegését ne csak halljuk, hanem végre figyelembe is vegyük. A Földnek újfajta ágenciát kell kapnia, ahol egy másik entitássá válik, olyanná, amely nagyon érzékeny arra, amit mi teszünk vele; reagál a tevékenységeinkre.
// /
A kiállítás június elsejéig tekinthető meg a Szépművészeti Múzeum harmadik emeleti kiállítóterében.
