2017. 08. 01. | Design

Humánus beton – Orbán Emese anyagkísérletei

Az utóbbi húsz évben egyre többet beszélnek a kultúra designfordulatáról, amely a látás és a látvány elsőbbségét megkérdőjelezve, az emberi érzékelés teljes skáláján bontakozik ki. A kultúránkat nemcsak látjuk, de halljuk, szagoljuk, tapintjuk, vagy adott esetben a gyomrunkban érezzük. Nem csoda, hogy ma kiemelt kérdésnek tűnik az anyagokkal kapcsolatos ismereteink tágítása, és a határok feltérképezése. Egyre több kiállításon, egyetemen jelennek meg anyagkísérleti projektek, és a kifejezetten anyag-innovációra fókuszáló események száma is növekszik.

Orbán Emese mestermunkája ennek szellemében tesz kísérletet a beton „humanizálására”; arra, hogy közelebb hozzon az emberekhez egy alapvetően rideg anyagot. Kísérletsorai egyenlő hangsúlyt fektetnek a vizuális és a taktilis, vagyis érintésbeli hatásokra.

A tervező – Varga Péter István témavezetése mellett – több mint száz kísérleti darabon keresztül tesztelte, hogy miként írhatóak felül a betonhoz kapcsolódó negatív előítéleteink, illetve hogyan lehet egy ipari anyagnak lágyabb megjelenést kölcsönözni. A munka a beton innovatív megjelenési formáit, más anyagokkal való viselkedését és együttállását kutatja annak érdekében, hogy utat nyisson újszerű felhasználási módok előtt. Ahogy Emese írja a Humánus beton műleírásában:

„Azt gondolom, hogy a beton számtalan módon alakítható akár a felületét, akár struktúráját, színét tekintve. Ezt a tényt kihasználva pedig érdekes megoldásokat lehet létrehozni, melyek egy kedvesebb, jobb megítélésű anyaggá alakíthatják a betont.”

A négyzetalakú öntőformák meghatározása után a tervező három csoportot alakított ki, amelyek a kísérletezés három főcsapását jelentik.

Az anyagtársítások csoportjába a betont más anyagokkal ötvöző kísérletek tartoznak. Ezen a téren a természetes és mesterséges anyagok kölcsönhatásai, a beton felületi megjelenésének, textúrájának és színének módosulásai jelentették a központi kérdést. Itt a beton találkozhatott tollal, nemezzel, ásványporral, faforgáccsal, de szénával, sőt kagyló-granulátummal is. A mesterségesen előállított anyagok sorában megjelent a dekorhomok, az üvegtörmelék, a műszálas töltőanyag, a vasalható gyöngy, a styropor golyó, valamint különböző illatanyagok.

Az öntőforma-kísérletek esetében közvetlenül az öntőforma által alakított és meghatározott felületekre, hatásokra, anyagminőségekre került a hangsúly.

A kísérletek harmadik nagy csoportját a beton színezésével foglalkozó tesztek jelentették. Emese itt azzal foglalkozott, hogy hogyan és mivel lehet színezni, festeni az anyagot a beton öntése során, vagy akár a beton megkötését követően.

A mestermunka részét képezte a felhasználói visszajelzések begyűjtése és összegzése is. A résztvevők nagy százaléka számolt be arról, hogy megváltozott a betonról kialakított véleménye az érdekes anyagtársítások, felületi- vagy más érzetbeli hatások következtében. A betonnal kapcsolatos sztereotípiák és asszociációk tehát alakíthatóak, és izgalmas irányok rajzolódnak ki a későbbi felhasználás kapcsán; legyen szó akár közterületről, privát térről, intézményről vagy modern lakásról, bútorról, burkolatról, akár hétköznapi használati tárgyról.

A Humánus beton nem az első példa arra, hogy itthon is megkezdődött a beton kvázi újrafelfedezése és beemelése olyan területekre, ahol eddig nem volt jellemző a használata, de Orbán Emese munkája talán a legátfogóbb és legkövetkezetesebb kísérletsor, amit eddig a témában láthattunk.