Egy gondolatébresztő és formabontó kiállítás: Velemiség? a Fugában!


Velemiség? | FUGA | 2016 © Untsch Kata

Velemiség? | FUGA | 2016 © Untsch Kata

Untsch Kata beszámolója |

A MOME design- és művészetelmélet szakának tizenkét lelkes diákja idén Oltai Kata vezetésével kezdhetett bele a kiállításrendezési kurzusba.

A tavaszi félévre meghirdetett kurzus elején átfogó elméleti alapozást kaptunk az elismert művészettörténész és kurátor előadásában, mely során a kiállításrendezés történetével és a feminista diskurzus kibontakozásával ismerkedtünk meg.

A vizsgált, később kiállítás formájában megjelenített terület a Velemi Alkotóműhely volt. A Szombathely közelében lévő határfaluban 1975 és 1983 között több mint 60 alkotóművész fordult meg, eleinte főleg a textilművészet területéről. Ahogy a tábor fókusza egyre jobban a kísérleti textil felé fordult, úgy egyre több, egyéb területen mozgó művész – fotósok, filmesek – is bátran pályázhattak és pályáztak is, hogy másfél hónapon keresztül kötetlenül és zavartalanul alkothassanak, kipróbálhassák magukat a művészet akkori határterületein.

Velemiség? | FUGA | 2016 © Untsch Kata

Velemiség? | Oltai Kata és Horányi Attial | FUGA | 2016 © Untsch Kata

Számomra az volt a legmeghatározóbb tapasztalat a kurzussal kapcsolatban, hogy egy addig teljesen ismeretlen terület hogyan nyílik ki és válik a mienkké, kerül egyre közelebb az azt feldolgozók számára és válik kritikai elemzés tárgyává. Minden egyes héttel közelebb kerültünk mind az alkotókhoz, mind az alkotásaikhoz –

az érzelmi kötődés tagadhatatlanná vált.

De a kutatási folyamat nem volt éppen zökkenőmentes: a kiállításon való gondolkodást nagyban befolyásolta a tény, hogy egyetlen Velemben készült alkotás sem jelenhetett meg a tárlaton eredeti, anyagi mivoltában. Ez a nehézség inspirálóan hatott ránk és arra törekedtünk, hogy minél színesebb, minél több csatornán informálni képes kiállítás születhessen: ezért szerepel a kész tárlaton több videó és hangfelvétel, kézzel vagy írógéppel írt idézetek, képeken megjelenő alkotások, fotónagyítások, eredeti plakátok és egyéb értékes és érdekes dokumentumok.

Egy másik, számomra nagyon szimpatikus és érdekes mozzanat az volt, amikor megszületett a kiállítás végleges koncepciója, miszerint a kiválasztott és bemutatott velemi alkotóművészek gyerekeit is belevonjuk a folyamatba. A másodgenerációs rekonstrukció egy lépéssel közelebb hozott minket a vizsgált területhez, mivel 30 év távlatából korántsem egyszerű egy ilyen komplex és eddig majdhogynem feltáratlan jelenség vizsgálata. A velemi kiállítók gyermekei maguk is olyan kulcsfontosságú, kortárs személyiségek, akikkel visszaemlékezések, oldott beszélgetések segítségével nemcsak szüleik tevékenységét tudtuk rekonstruálni, de saját művészeti pályájuk is jelentős hangsúlyt kaphatott. A közreműködő kiállítók a következők: Gecser Lujza, Szirtes András, Steiner Villő, Szenes Zsuzsa, Erdély Dániel, Hamarits Zsolt és Halas István.

Velemiség? | FUGA | 2016 © Untsch Kata

Velemiség? | FUGA | 2016 © Untsch Kata

A még élő és elérhető alkotókkal, művészettörténészekkel, Velem szempontjából fontos személyekkel interjúk készültek. Minden kurzusban résztvevő diák kapott egy interjúalanyt, akivel egy rögzített beszélgetés alkalmával fel kellett tárni az alkotótáborral kapcsolatos legfontosabb kérdéseket, élményeket, hatásokat.

A személyes találkozók alkalmával olyan történeteket hallhattunk, és olyan direkt benyomást kaphattunk a tábor rendszeréről, mindennapjairól és az ott tapasztalt élményekről, amik nagy segítséget nyújtottak egy teljesebb, összetettebb, sokszínűbb rálátás megszerzéséhez.

A Fuga Trezor helyiségében található göcsörtös, szürke, szabálytalan falak tökéletesen kiegészítik a textil konvencionális kereteiből kilépő, kísérleti tendenciát, ami a Velemi Alkotóműhely elsőszámú jellemzője volt. A kiállítás három fontos egységre tagolható: az első szekcióban egy idővonalként megjelenő információ-bomba segítségével tanulmányozhatják a látogatók az 1968-88-ig terjedő időszak legfontosabb, magyar textillel és az alkotóműhellyel összefüggésbe hozható hazai és nemzetközi mozzanatokat, ezzel tudatosítva a textil pozíciójának folyamatos változását, ami ezt az időszakot jellemezte.

Velemiség? | FUGA | 2016 © Untsch Kata

Velemiség? | FUGA | 2016 © Untsch Kata

A szoba másik egységét két részre osztva találjuk, két, Velemiség szempontjából jelentős alkotó, illetve gyerekeik formabontó munkásságával, életével, tényfeltáró gondolataival találkozhatunk képek, idézetek, videók és objektek formájában. A folyosón és lépcsőfordulón, illetve az egyetemen megjelenő statement táblák tömör és hatásos állítások, idézetek és kulcsszavak formájában hívják fel a figyelmet a kiállítást mozgató gondolatokra, elvekre.

Velemiség? | A MOME-n kiállított statement táblák | 2016 © Untsch Kata

Velemiség? | A MOME-n kiállított statement táblák | 2016 © Untsch Kata

A kutatási folyamat fontos szempontja volt a jelenség színes, változatos, mégis könnyed és a kiállítási kliséken túlmutató bemutatása. Úgy érzem, mind a kaotikusnak tűnő, ezernyi információt felmutató fogadótér, mind a szellősebb, címszavakra és önmagukat magyarázó idézetekre hagyatkozó terület ellentmond a bevett kiállítási enteriőrök white-cube-ra alapozó sterilségének és direkt informatív jellegének.

// /

©Gecser-Lujza-örököseiA kiállítás a MOME Elmélet Intézet hallgatóinak munkája.
Szakmai vezetés: Oltai Kata, kurátor, művészettörténész

Megtekinthető: 2016.04.19 – 2016.05.02.
http://fuga.org.hu/velemiseg/

A szerző a MOME design- és művészetelmélet BA szakának hallgatója.