A díszítésen túl – Interjú Harmati Hedviggel a Future Traditions ötletgazdájával

---

A MOME Design Intézet nemzetközi projektje, a Future Traditions a hagyományos népi kézművesség és ornamentikavilág újraértelmezésével, kortárs adaptációjával foglalkozik. A MOME és a norvég Telemark University College, valamint az Telemark Művészeti Központ együttműködésében megvalósuló interdiszciplináris programban az egyetemekről 10-10 hallgató és 3-3 tanár képviseli a kutatóstábot. A résztvevők túl vannak már egy-egy magyarországi és norvégiai terepgyakorlaton, workshopokon, könyvtári kutatáson, a Design Intézet pedig egy komoly számítógépes labort is felszerelt ez idő alatt. Harmati Hedviggel, a projekt vezetőjével Hamvai Kinga beszélgetett.

Kinek a kezdeményezésére jött létre a projekt? Honnan jött az ötlet? 

Nem tudom, mennyire tudják a MOME-n, de régebben vendégelőadó voltam, most pedig állandó státuszban vagyok azon az egyetemen (Telemark University College), amelyikkel a kollaboráció született. Ott a művészeti képzés keretében a kézművességen van a hangsúly, tehát az anyagok tradicionális technikákkal való megmunkálásán. A kérdés, hogy a hagyományos módszereket hogyan adaptáljuk kortárs helyzetre! Azért kerültem oda mint designer, hogy ebben próbáljak segíteni, és egyfajta tervezői gondolkodást próbáljak bevinni a kézműves oktatásba. A feladatom végül is ugyanaz volt, mint ami a Future Traditions-t is indukálta. Ezzel a kezdeményezéssel az volt a célom, hogy olyan tárgyak szülessenek, amelyeknél az anyag, a technológia és a forma adekvát módon reagál a mai kérdésfelvetésre.

A projektet a Norvég Alap és a Tempus Közalapítvány tekintélyes összeggel támogatta…

Az összeg maga a MOME kutatásfejlesztési programjának a 4 évre szánt összege, ráadásul az egyetem először konzorciumvezető egy ilyen irgalmatlanul nagy nemzetközi projektben. Tíz számítógépből álló digitális labort tudtunk felszerelni ebből a pénzből a MOME-n. A rengeteg utazást teljes mértékben fedezni tudjuk, ami jó kitekintési lehetőséget biztosít számunkra; továbbá a kutató tanároknak is támogatást biztosít a program.

A norvég és magyar kézműves hagyományok és motívumkincs között van-e bármiféle párhuzam?

Hogyne! Hasonlóság rengeteg, ha anyagról beszélünk: a fa, a fém, a textil mind-mind kompatibilis a mi kézművességünkkel. A tárgykultúrában persze óriási a különbség a magyar és a tradicionális skandináv kultúra között. Az ottani népművészet nekünk már sok esetben szinte kortárs designnak tűnik, ha az ornamentikát nem tekintjük. A Future Traditions fókuszában pedig éppen az ornamentika áll: olyan összetett ornamentikavilágot kutatunk, amiben felfedezhetjük a hasonlóságokat és a különbözőségeket is.

Multidiszciplinaritásról beszéltek. Sikerült külső – nem a design területén kutató – elméleti szakembereket is bevonni a programba? Néprajzkutatót, művészettörténészt, történészt vagy akár filozófust?

A kutatáshoz kapcsolódó elméleti szakemberekkel mindig igyekeztünk kapcsolatba lépni az egyes utazások alkalmával, a terepgyakorlatoknál pedig néprajzosokat vontunk be. Elméleti konzulensként Veres Bálint vesz részt a kutatási anyagok és a hallgatói dokumentációk megszületésénél,mint teoretikus, illetve Vargha Balázs segíti a munkánkat kommunikációs tanácsadóként és szakértőként.

Milyen szerepe lehet ma az ornamentikának a díszítésen túl?

Én struktúra designer vagyok. Az ornamentikát eleve nem tekintem olyan díszítő elemnek, ami öncélú eleme lenne a tartalomnak, hanem térben látom, és struktúrához kötöm. A minta szinte minden szinten a struktúrának a felületre vetülése – van mögötte egy térbeli mozgáshoz köthető tartalom. Szerintem ma már nem az a tulajdonsága az ornamentikának, ami miatt esetleg negatív élményeink, asszociációink kapcsolódnak hozzá, hanem teljesen elválhat, vagy önálló életre kelhet, formaalakító, struktúraalakító vagy mintázó elemként is létezhet. Régen a díszítés volt a karakteres jellemzője, tisztán funkcionalista szempontból valóban elhagyható volt. Ma már szinte a minta irányítja a formát, a struktúrát és az anyagválasztást. A megközelítés lett más irányú, és szerintem ezért kaphatott új értelmet.

Mennyiben tekintitek előképnek az előző századfordulón nagy hatású arts and crafts mozgalmat, illetve abban az időszakban a magyar népművészet gyűjtésére, a “kortárs” képző- és iparművészetbe való beemelésére vonatkozó törekvéseket?

Az én szakmai tapasztalataim szerint ez nem egy elmúlt vagy egy elmúló dolog, hanem egy aktívan jelen lévő kérdésfelvetés. A textiltechnikák között vannak tradicionális struktúrák, amik megmaradnak, csak lehet, hogy éppen kortárs anyagokkal oldjuk meg őket. Vannak tehát tradicionális struktúraképző technikák új anyagokkal, és vannak új anyagok, amelyekhez struktúrákat tervezünk, hogy meg lehessen őket munkálni. Az anyag karakteréből adódóan ez óhatatlanul jelenlévő kérdés, nem olyan dolog, amit elfelejtünk egy időre, és most újra visszatértünk hozzá.

A „Gombold újra!” is hasonló kérdéseket vetett fel…

Ott aktív tag voltam a pályázat kitalálásánál és később a zsűriben is szerepet vállaltam. Ebben – az én szempontrendszerem szerint – az ornamentika nem szerepelt. Sokkal jobban szerettem volna hiteles megoldásokként látni olyan technológiákat és olyan anyaghasználatot, ami a tradícióhoz köthető. Magyar viszonylatban szerintem az ornamentika nagyon szélsőségessé teszi a választ: divatos vagy nem divatos. Viszont vannak olyan anyagok – gondoljunk csak a len szövetekre, vagy a vásznakra, tehát a természetes alapanyagokra –, amik minőségében mindig kvalitást jelentenek. Ezt adaptálni a kortárs tárgykultúrába teljesen helyénvaló, csak meg kell hozzá találni a formát, ami kortárssá teszi. Ugyanígy a technikák, mint a nemezelés, neccelés, hálószövés, amiket már nem használunk, mert annyira manuális megmunkálást igényelnek. A „Gombold újra!” esetében inkább ebben láttam volna a jó válaszokat.

A Future Traditons hallgatói projektjei mivel foglalkoznak, van-e olyan, amit kiemelnél?

Három terület képviseli magát: fém, bútortervezés és textil. A textilen belül szerintem minden hallgató nagyon komoly teljesítményt nyújt, az ötletfelvetésben, a megmunkálásban, az átírásban és az anyaghasználatban egyaránt. Nagyon érdekes és figyelemre méltó, hogy mennyire a funkcióhoz ragaszkodva adaptálják a norvég vagy a magyar népművészetből átemelt mintakincset. Ugyanígy nagyon érdekes az, hogy milyen mintákat vesznek át. Lehet ez akár az életformának a mintája: hogyan éltek? Szociológiai szempontból vizsgálják a népcsoport vagy a közösség mintázatát. Van egy-két olyan projekt, ami felveti például, hogy az öltözékek, hogyan „rajzolják” ki a viselőjük pozícióját az adott közösségben: a mintákból ki lehet olvasni társadalmi szerepeket, státuszokat. Sok olyan szokást vizsgálnak a mintához kötve, hogy egy közösségben hogyan kapcsolódik össze két ember, milyen mintákat találunk a páros jelenlétre. És mindez hogyan jelenik meg egy formában, egy bútorban? Milyen a természethez való viszonya az embernek? Rengeteg kérdéssel és nagyon sokféle mintával foglalkozik a projekt…

Future Traditions | © Moholy-Nagy Művészeti Egyetem

Valóban, és már nagyon várjuk a végeredményt! A projektet egy “multi-média csomagban” tervezitek összefoglalni. Ezt hogyan képzeljük el, mit tartalmaz majd?

Ez a csomag csak a háromból az egyik elemét jelenti a tervezett végeredménynek. Az egyik a kutatási programokat tartalmazó kis portfólió, a második az ebből oktatási tartalommá, sillabusszá alakított portfólió, ami azonnal lehetővé teszi a projekt oktatásba illesztését. Ez jelentheti azt, hogy egy horizontális laborként működik tovább, vagy esetleg egy specializációként, vagy akár egy Master projektként. A harmadik nagyobb egység pedig a projekt könyv, ami több szempontból mutatja be, dokumentálja a teljes program összes hallgatói, kutatói, és persze projektvezetői tapasztalatát, elért eredményét tárgyakon és alkotási folyamaton keresztül.

Valamint lesz két kiállítás is, ugye?

Így igaz. Ha ez az egész dokumentáció összeáll, azt követi majd a két kiállítás. Magyarországon október második felére tervezzük, Norvégiában pedig november elejére.

A norvég egyetemen elkezdtek olyan új technológiákat beszerezni, amit korábban nem használtak, mint például a digitális szövőszék, a 3d printer, vagy a lézervágó. Nem projektpénzből, hanem a projekt sikerét használva. Ez nagy elismerésként könyvelhető el.

Igen, ezzel kapcsolatban nekem is van sikerélményem! Folyamatosan be kellett számolnunk a Tempus felé, a Norvég Alap felé, és egyértelműen pozitív visszajelzéseket kaptunk. Ráadásul a Norvég Alap által támogatott kezdeményezés még soha nem volt művészeti témájú. A bírálóknak is nagyon érdekes volt szembesülni egy ilyen fajta alkotói gondolkodással, például, hogy nálunk a kommunikáció – egy alkotási folyamatban – nem annyira evidens, mint a tudományos szintéren. Titokban tartjuk még a nagy durranás előtt a küzdelmes folyamatot. Ugyanakkor a beszámolás során említhettük, mint sikert, az infrastruktúrát, a motiváció alakulását, a harmadik partnernek szerepét, a szervezésben elért, valamint az anyagi, a gazdasági elszámolásnak a sikerét. Maga a Tempus mondta, hogy van egy-két olyan elfekvő MOME-s pályázat náluk, ami most ennek a sikerét, korrektségét tekintve újra elővett és felülbírált, mert ez a projekt megalapozza a továbbiak hitelét.

// /

A projekt résztvevői: Harmati Hedvig, Koós Pál, Fehér Borbála, Simonfalvi Ildikó, Vargha Balázs, Ádám Krisztián, Keszei István, Lakos Dániel, Révész Eszter, Bíró Zsófia, Horák Enikő, Kövér Dóra Rea, Papp Zsófia, Szalai Bálint, Vándor Krisztina, Veszprémi Lili, Wágner Ákos, Zalavári Fruzsina.

Hamvai Kinga írása

 

---