Felkiáltójelek a (kiállító)térben – Eperjesi Ágnes kiállítása a Capa Központban

eperjesi_a_szabadság_felhasználása3w
Eperjesi Ágnes: A szabadság felhasználása (részlet) | © Capa Központ

Hazahaladni. Lehet olyat? Fülemben idegenül cseng a szó, inkább a hazatérni, hazaérni szavak kívánkoznak a nyelvemre. A térni, érni igékben benne rejlik egy biztonságos végcél, egy nyugvópont, ami a haladni igéből hiányzik. A haladás céltalannak, befejezetlennek hat: olyan mintha hazamennénk pár órára, majd tovább is állnánk otthonról. A Capa Központ Project Room termébe lépve azonban értelmet nyer a szóösszetétel: nyugtalanságérzetet keltő, változást, mozgást magukban hordozó alkotásokat látunk.

Az L alakú térben ötféle tárgyegyüttes kapott helyet, melyek első ránézésre nem sok közös jegyet mutatnak. Tüzetesebben megnézve azonban az alkotásokat számos kapcsolódási pont fedezhető fel közöttük: kritikai attitűddel megfogalmazott mivoltuk tagadhatatlan, mint ahogy az is, hogy több felfejtésre váró jelentésréteg bújik meg mögöttük.

A bejárat mellett közvetlenül egy ásó lóg egymagában a falon. Hegyes, fém fejéből kimetszették a ’HOME’ feliratot. Bár ezzel a „veszteséggel” funkciója változatlan maradt, az egyik oldalán jelentkező hiány megnehezíti a használatát, mint ahogy a honvággyal küzdő ember is sokszor nehezen „kezelhető”.

eperjesiagi_mg_4450w
Eperjesi Ágnes: Lépésről lépésre, részlet a sorozatból, fotogram, 106x60cm, 2014-2016. | fotó © Capa Központ

Az ásó egy másik műtárgy-csoporttal, a terem végében kiállított Lépésről lépésre fotósorozattal hozható összefüggésbe. Egy-egy sorozat öt képből áll, melyen egy fekete háttér előtt fotózott petrezselyemgyökér kiszáradását, összecsavarodását kísérhetjük figyelemmel. Ebben még nem is lenne semmi különös, a mű iróniáját az adja, hogy a petrezselymekbe apró tűk fúródnak, melyek szövevényéből a következő öntudatos elhatározás olvasható ki: Egyenes akarok maradni. Ezt a hiábavaló próbálkozást rögzítik a képek, több példány sorsát végigkísérve. Az alkotást emberi oldalról szemlélve úgy is felfoghatjuk, mint a gyarló ember kálváriáját, aki sosem tudja önmagának vagy másnak tett ígéretét megtartani.

Visszatérve a bejárat másik oldalán húzódó falszakaszhoz, társadalmi-politikai üzenettel hangsúlyozott(abb)an felruházott művekkel találkozhatunk. Az Új evidenciák cím alatt prezentált munkák – kétféle kokárda és egy fejfedő – átírják e tárgyak hagyományos kereteit, megszokott kinézetükbe meglepő újdonságot csempésznek. A piros-fehér-zöld színű fejfedő (kipá) és az egyik szárán szivárványszínű kokárda a nézőt jelentésük újragondolására késztetik. A tárgyak alatt megjelenő fotók pedig azt dokumentálják, hogy ezek a szokatlan objektumok a múzeum falai közül – egy performansz részeként – már a való világba is kikerültek.

A Gellér Judit kurátor által írt bevezető szöveggel szemközti falon, az „új evidenciák” tárgyát képező alkotások mellett kis piros fiókokat szögelltek a falra: fogantyújuk befelé, tartalmuk pedig a látogatók felé néz. Az elmúlt 25 év miniszterelnökei néznek vissza ránk, de nem szokványos portré képében: arcukat egy-egy szabadság-nyilvántartó űrlap fehér rubrikái szabdalják részekre. Szinte sakktáblára emlékeztetnek ezek a képek, és megzavarják a nézőt: mit kövessen a szem, a fehér négyzeteket vagy a politikusok arcának fragmentumait? A szabadság felhasználása történeti szempontból reflektál közelmúltunk politikai helyzetére, képszerű és tárgyszerű számvetés a rendszerváltás óta történtekkel.

A kiállításon felbukkan az Eperjesi által kedvelt, gyakran alkalmazott fotogram műfaja is, melyet a Domino effekt című sorozata képvisel a tárlaton. A kijárat-piktogramot ábrázoló, saját készítésű plexi hasábokat dőlés közben rögzítette a művész a fényérzékeny papíron, így hol élesen, hol elmosódva, hol jobbra, hol pedig balra borulva jelennek meg a figurák. Stilizált, infó-grafikára emlékeztető jellegük egyfajta elidegenedést sugall, a tömegesen futó alakok pedig a menekülés asszociációját is felkelthetik a nézőben. Kétségtelen, hogy a többi műhöz hasonlóan itt is jelen van a dinamika, a mozgás és a haladás, de hogy pontosan mik az irányok, nyitott kérdés marad.

eperjesi_domino_effektw-horz
Eperjesi Ágnes: Domino effekt, részlet a sorozatból, fotogram, 106x60cm, 2014-2016. | fotó © Capa Központ

A tárlat steril, fehérfalú white cube térben valósult meg, így semmi sem vonja el a figyelmet Eperjesi Ágnes összetett, erős mondanivalót hordozó munkáiról. A bevezető szöveg, a képfeliratok is egyszerű tipográfiával, a lehető legredukáltabb módon jelennek meg.

Hazahaladás. Ez a kétértelmű – egy stabilitást és egy mozgást feltételező szóból álló – összetétel végül hozzájárult az alkotások megértéséhez, melyek sokszor maguk is ellentmondásos hangvételűek (egyszerre drámaiak és játékosak), gyakran paradoxonokra épülnek, és vívódást testesítenek meg. Dinamikát, változást hordozó mivoltuk pedig határozott felszólalásnak tekinthető a tehetetlenség ellen és a cselekvés mellett. Akárcsak Kölcsey közismert (a kiállítás címében is visszaköszönő) mondása, – „Jelszavaink valának: haza és haladás. (…) Kor szerinti haladás épen maradást hoz magával…” – úgy Eperjesi Rövid ima című installációja is azt üzeni, hogy szavainknak, ígéreteinknek csak a cselekvés adhat értelmet. Megyünk vagy maradunk? Döntenünk kell.

// /

Eperjesi Ágnes: Hazahaladás

Helyszín: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ | 1065 Budapest, Nagymező utca 8.

Megtekinthető: 2016. április 19. – május 20.

Dekovics Dóra írása