![](https://designisso.com/wp-content/uploads/2016/11/fb-cov.jpg)
![](https://designisso.com/wp-content/uploads/2016/11/fb-cov.jpg)
Divatkollekció nyerte az első Marcel Wanders Design Award fődíját
A nemzetközi designélet egyik legismertebb fenegyereke, Marcel Wanders tegnap este személyesen adta át a MOME hallgatói számára alapított díjat. Az egyetem Design Intézetének idei mestermunkái közül egy divattervezői alkotás, Márton Richárd Elmosódott vonalak című kollekciója nyerte a fődíjat, amivel együtt 1.500 Euro pénzdíjjal is gazdagodott a fiatal tervező.
További öt, frissen diplomázott designer is elismerésben részesült kreativitiásáért, tehetségéért és innovatív szemléletéért. Az ugyancsak divat- és textiltervezés szakon végzett Szabó Zsuzsanna, illetve három formatervező művész, Morvay Máté, Horváth Viktor, Császár Róbert és Bányai Csaba.
Marcel Wanders a róla elnevezett designstúdió és nemzetközi luxusbrand tulajdonosa, valamint a MOOOI világmárka alapítója és kreatív igazgatója, aki a 2008-as Design Hét Budapest sztárelőadójaként járt először a MOME-n. Azóta közeli kapcsolatban maradt a hazai designszférával, és most az általa alapított díj kapcsán tért vissza az egyetemre, amivel a pályakezdő, magyar tervezőket szeretné támogatni.
- Márton Richárd | Elmosódott vonalak | Marcel Wanders Design Award | 2016 © Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
Márton Richárd nyertes öltözködési formatervét a nosztalgia inspirálta. A kollekció darabjainak külső felülete egy-egy ponton szétbomlik, és a bomlás által felszabaduló felületen minden esetben “virágot hajt” valami, aminek a forrása a tervező személyes múltjában keresendő. Az egyes modellek így két különböző idősík metszeteként jönnek létre. Olyan lírai megközelítése ez a divattervezésnek, amiben a privát emlékezet és a kortárs jelen elválaszthatatlanul összefonódik.
GALÉRIA
- Márton Richárd | Elmosódott vonalak | Marcel Wanders Design Award | 2016 © Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
- Márton Richárd | Elmosódott vonalak | Marcel Wanders Design Award | 2016 © Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
- Márton Richárd | Elmosódott vonalak | Marcel Wanders Design Award | 2016 © Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
- Szabó Zsuzsanna | Transition | Marcel Wanders Design Award | 2016 © Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
- Bányai Csaba | Fesztivál szállás | Marcel Wanders Design Award | 2016 © Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
- Császár Róbert | Autonóm targonca | Marcel Wanders Design Award | 2016 © Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
- Horváth Viktor | Nefelejcs mező | Marcel Wanders Design Award | 2016 © Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
- Morvay Máté | Szoba a szabadban | Marcel Wanders Design Award | 2016 © Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
// /