Radikális építészeti javaslat született a Gellérthegy átalakítására

paradigma:ariadné olyan fiatal stúdió, ami nem akarja lefutni a kötelező köröket. Gellérthegyünk című, pályázaton kívüli, tervükből is kiderül, hogy ez a csapat direkt, elemző és intelligens. Építészetet művel, az épített környezetről gondolkodik, de korántsem csak a téralkotás eszközeivel. Ugyanúgy érdeklik a műszaki, technológiai, társadalomtudományi, mint a művészeti megközelítések.

Tagjai nem kötik magukat egyetlen médiumhoz sem. A végeredmény lehet épület, bútor, de akár szöveg vagy esemény is. A tevékenységük megértéséhez a produkciónál pedig célravezetőbb a feltárás szóra helyezni a hangsúlyt.

paradigma:ariadné | Gellérthegyünk | látványterv | 2016
paradigma:ariadné | Gellérthegyünk | látványterv | 2016

A négy alapító építészt Csóka Attila Róbertet, Molnár Szabolcsot, Smiló Dávidot és Titkos Ádámot a Gellérthegy megújítását célzó tervük esetében is egy összetett – éppúgy térbeli, mint kulturális és politikai – helyzet kibogozása inspirálta.

A kritikai terv lényege analóg azzal, amit a nyár folyamán a Szabadság híd jelentett Budapestnek: legyenek nagy, kényelmes területek a városban, amiket akár az itt lakók, akár a turisták szabadon belakhatnak, használhatnak, és szerethetnek. Mindezt anélkül, hogy bele kéne veszniük a soft és a hard kontroll, a történelmi reprezentációk, az engedélyek, belépési díjak, vásári bódék, és használati utasítások rengetegébe. A terv lényege a piaci és politikai leterheltségtől mentes, feszengés nélküli köztéri jelenlét.

„A Gellérthegyet mi, a város polgárai megfosztjuk mindentől, ami többet jelenthet, mint egy hegy a maga természeti csodálatosságában. Megfosztjuk attól, amely többet és mást szolgálhat annál, hogy saját jóllétünknek, szórakozásunknak, együttműködésünknek helye legyen a jövőben.”

A paradigma:ariadné építészei ennek értelmében elbontanák a Citadellát és a Szabadság-szobrot, helyükre pedig erdőt telepítenének. A hegyoldalba hatalmas lépcsősorok kerülnének, amelyekről lenézve a legjobb kiáltás nyílik a városra. A Citadella és a Szabadság-szobor formailag elvesznének ugyan, de az új lépcsősorok alapanyagaként tovább élhetnek. A koncepció szerint az egyes lépcsőfokok a Citadella köveiből épülnének fel, és azokat a Szabadság-szobor megolvasztott anyagából létrejött kapcsok kötnék össze. Az épített történelmi ballasztokkal ellentétben a lépcső a maga ideológiai semlegességében lehetővé teszi, hogy az arra járók a használat révén töltsék meg eseti tartalommal.

„Ezek a részletek mind részei annak, hogy elmozdítsuk a Gellérthegy politikai értelmezését. Jelenleg a hatalom reprezentációs eszköze, vagy turisztikai látványosságként működik. A mi célunk az volt, hogy az emberek együttműködésének helyeként ábrázoljuk a Gellérthegyet, amelyet sokkal inkább a közösség formál, mintsem bármilyen felettes erő, vagy külső kényszer.”

A provokatív javaslatot a stúdió nem ellentervnek szánja, és nem a Gellértheggyel kapcsolatos pályázatot akarja támadni vagy fricskázni. Egyszerűen egy olyan, kötöttségektől mentes, alternatívát kíván felvázolni, ami teret enged a kísérleti felvetéseknek, és az építészet eszközein keresztül történő kritikai gondolkodásnak.

GALÉRIA

// /

paradigma:ariadné HONLAP | FACEBOOK | INSTA