2017. 05. 11. | Elmélet | Interview

„Te akkor ilyen designer vagy?” – Avagy mit csinál egy elméletis 5.

Milyen tárgyakat létrehozni a virtualitás által behálózott környezet kellős közepén? Rácz Rebeka végzős designelmélet mesterszakos hallgató egészen különlegesen viszonyul az általa létrehozott tárgyakhoz, így a ma este [május 11.] nyíló kiállítása kapcsán szóba került az elméleti kutatás és a tárgyalkotás kapcsolata is.

Hogyan kerültél a MOME elmélet szakára?

Már a gimi alatt is tudtam, hogy a dolgoknak az elméleti oldala érdekel inkább és az esztétika szak elég megfoghatatlannak és tágnak tűnt ebből a szempontból: nem kellett konkrétan eldöntenem, hogy mit akarok csinálni. Sok érdekes dolgot tanultam a BA alatt, bár nehezen tudom megmondani, mi volt konkrétan az, ami a hasznomra vált, de közvetetten az egész nagyon tanulságos volt. Ezután kihagytam egy évet és csak dolgoztam, nem volt konkrét elképzelésem, mit szeretnék csinálni. Továbbra is tudtam, hogy nagyon érdekel az elméleti világ és mindenféle vizuális dolog, például a fényképezés vagy a grafika. Ezekkel szabadidőmben nagyon sokat foglalkoztam, de sohasem hivatalos keretek között. Egyrészt nem is akartam, de nem is tudtam volna, mert nem volt semmilyen előképzettségem, rajzolni sem tudtam, így maradtak az egyetemi tanulmányaim az elméleti oldalon.

Mikor és hogyan kezdtél el kerámiákat készíteni?

Régebben inkább csak befogadóként, elemzőként gondoltam magamra, de mindig, főleg az utóbbi pár évben erős vágy volt bennem, hogy valamit a kezemmel csináljak, hogy valamit én hozzak létre, ne csak megfigyeljem vagy elemezzem. Fantasztikus érzés írni valamiről, de ez egy teljesen más dolog. A kerámia jó néhány éve jelen van az életemben, de volt, hogy kimaradt egy-két év vagy nem voltam igazán lelkes. Körülbelül novemberben, a szakdolgozatom írásával egy időben kezdtem el megint intenzívebben foglalkozni a dologgal, és hirtelen csak ez kezdett el számítani. Még sosem történt, hogy ennyire aktívan csináltam valamit, aminek konkrét fizikai produktum a végeredménye, így az egész folyamat nagyon új volt. És amikor ott áll egy cserép vagy egy bögre, amit én csináltam, az jobb érzés, mint amikor kikerül egy szövegem. Biztos, hogy ezt, a hullámzó hozzáállásom mellett, befolyásolja az is, hogy könnyebb színes képeket befogadni, mint apróbetűs cikkeket: több a visszajelzés, egyszerűbb a siker.

A kézzelfogható eredményen kívül mit jelent még számodra a kerámiák készítése?

Külön jó, hogy sok év után meg tudtam haladni azt, hogy nemcsak szöveget állítok elő, hanem tárgyakat is. Fel szerettem volna rúgni azt a sok éves – téves – berögződést, ami szerint a tárgyak egyszerűsége alárendelődik az elméleti tevékenység mélységének. Olyan környezetből jövök, ahol az elvont, mély, megfoghatatlan dolgok mindig egy kicsit előrébb álltak a többinél. Egyik sem feljebb való, mint a másik, és ezt a felismerést részben a MOME-nak köszönhetem. Nagyon jó volt megtanulni, hogy mennyire fontosak a hétköznapi tárgyaink, amelyek állandóan formálják a személyiségünket úgy, ahogy mi is őket. Valószínűleg ez a felismerés sokat segített abban, hogy elkezdjek csinálni valamit a két kezemmel és van olyan szerencsém, hogy meg tudom mutatni a tárgyakat [a kiállítás május 11-től május 22-ig lesz látható].

Milyen út vezetett addig, hogy saját kiállításod lehet?

Január környékén keresett meg Kovács Kristóf, a TELEP kurátora, hogy nem akarok-e egy kiállítást. A megkeresés meglepetésszerűen ért, mert én csak a saját szórakoztatásomra kísérletezgettem az anyaggal. Soha nem tanultam kerámiázni, sok technikai részletet még nem ismerek, így nem lehetnek nagy elvárásaim a kész tárgyak felé. Csinálom, ahogy tudom, és nem gondolom, hogy probléma lenne, hogy nem teljesen szabályos lett a kör vagy nem teljesen sima egy bögre fala. Alapvetően nagyon sok szerepet kap a véletlen, mind a tárgyak elkészítése során, mind a festésnél vagy a mázazásnál. Mindegyik tárgyon kipróbálok valami újat, és aztán meglátjuk, milyen lesz. Muszáj tudatosan állnom ahhoz a tényhez, hogy sok mindent nem tudok megcsinálni, és sok mindent megpróbálhatok megcsinálni, de nem feltétlenül fog sikerülni. Sok lehetőségről még egyáltalán nem is tudok. Gyakran előfordul, hogy elképzelek egy tárgyat, leülök, kivágom az agyagot, elkezdem csinálni, és valami teljesen más lesz. Az is sokszor helyben dől el, hogyan fogom kifesteni, és mivel egy tárgy elkészítése hosszú folyamat, nehéz tervezni. A kevés szakmai tudásomat azzal tudom kompenzálni, hogy vállalom, hogy az adott tárgy olyan, amilyen.

A munkáid egyik legérdekesebb része az, ahogy bemutatod az elkészült tárgyakat. Mesélj erről, hogyan született az ötlet?

Valamiért meg akartam mutatni másoknak az elkészült tárgyakat – ami nem mindig volt ilyen egyértelmű –, így a Facebook adott volt. Azért tartom különösen fontosnak, hogy olyan képeket csináljak, amilyeneket csinálok, mert nagyon sok képet nézek kerámiákról, és úgy gondolom, hogy a mindenhol látható szupermininál háttér és a stílusosan letisztult környezet valótlan kontextust teremt a tárgy köré. A legtöbb tárgy, ami készül, használati tárgy: tálak, poharak, edények, tányérok. Ha én meg akarok venni egy tálat, látok egy tipikus Instagram-filteres fotót róla, megveszem és hazaviszem, akkor az a saját szobámban, a saját asztalomon nem fog úgy kinézni, mint a képen. Mert nem olyan a lakásom, mint egy letisztult fénykép vagy egy katalógus, és nem is célom, hogy olyan legyen. Ezért gondoltam, hogy a tárgyakat olyan környezetbe helyezem, ami reális, és ami egy kicsit fricska is. Úgy szeretném megmutatni a tárgyakat, olyan környezetben, ahogy bárkinél meg tudnának jelenni. Ilyen szempontból az én fotóim is erőltetettnek hathatnak, mert néha direkt túlzok.

Megjelennek majd a kiállításon ezek a fotók, vagy belőlük valami?

A fotók nem, a környezetből viszont megjelennek majd elemek, mert Kristóffal úgy gondoltuk, hogy mindenképp a fotókhoz hasonlóan kellene installálni a tárgyakat. Tehát nem a fehér polcra vagy üveg vitrinbe szeretnénk kitenni őket, hanem egy olyan környezetet akarunk létrehozni, ami egy ismerős belső tér, elvont elemekkel. Egyébként Kristóf is úgy keresett meg, hogy látta Facebookon a fotóimat és ez tetszett meg neki.

A fotózás is már régebb óta jelen van az életedben.

Még gimiben kezdtem el fotózni, amit szintén nem tanultam sehol, de kipróbáltam mindenféle technikát, volt otthon sötétkamrám és én nagyítottam a képeket, de idővel ez is háttérbe szorult, színes filmre fotóztam. Most a kerámiákkal ötvözöm a fényképezést, sok év után újra digitális képeket készítek, ami ebből a szempontból ismét új irány. De ebben a helyzetben maga a tárgy a fontosabb.

Fotóid gyűjtőhelyén, a rebekaracz.com-on kutakodva a Drugstore Photos című fotósorozatod egyből felkeltette az érdeklődésemet. Hogyan készültek a képek?

Akkor kezdtem el ezt a sorozatot – és fejezetem is be –, amikor a kötelező szakmai gyakorlatomat töltöttem Berlinben. Nem emlékszem már hogy jött ez az egész, de azt hiszem ez is már régóta bennem volt: egyszer, amikor bementem egy drogériába, kinyitottam egy fényképekkel teli borítékot. Az első boríték felnyitásakor rájöttem, hogy nagyon sok szuper képet rejthet a többi is, mert Berlinben még mindig sokan hívják elő ilyen módon a fotóikat. Az egész egy nagyon izgalmas folyamat volt, mert álltam a boltban, nem csináltam semmi rosszat, csak idegenek fotóit fényképeztem, majd mintha mi sem történt volna, visszatettem őket a helyükre. Mindenki gondolhatta, hogy a saját fotóimat fényképezem, soha nem szólt rám senki. Főleg az olyan képek érdekeltek, amelyekben volt valami véletlen hiba. Ezeket valószínűleg kidobják vagy félreteszik, de számomra esztétikailag ezek a legérdekesebbek. A készüléskori intenció hiánya teszi őket speciálissá, a véletlen, ugyanaz, ami a kerámiáim készítésekor is szerepet játszik. Nagyon érdekesnek tartom a véletlennek bármilyen helyzetben való megnyilvánulását és a tudatos elfogadását, legyen az csak az utcán sétálva vagy alkotás közben.

Rebeka közben még egy könyvet is lefordított, amely várhatóan szeptemberben jelenik meg az Európa Kiadónál, illetve a Mito ügynökség reklámszövegíró tanfolyamát is elvégezte, ahol az integrált reklámkampányok létrehozásával ismerkedett meg. Szakdolgozatát a zinekből írta, a kutatás a nyár folyamán vélhetőleg publikálásra is kerül.