A pop kaméleonjára, David Bowie-ra emlékezünk
Alig néhány hete, hogy elhunyt a pop és rock ’n’ roll koronázatlan királya, David Bowie. A londoni születésű zenész, producer és színész karrierje majdnem hat évtizedre nyúlik vissza, és ez idő alatt több mint 140 millió eladott lemezt tudhat maga mögött. Zenei sikerei mellett külsejének és imázsának folyamatos megújítása, illetve alteregóinak teatralitása óriási hatással voltak a pop kultúra, a design és többek között a divat világára is; így érdemelte ki később a „pop kaméleonja” elnevezést. Alábbi posztukban a művész munkásságáról emlékezünk meg, és mutatjuk be ezer arca közül a legmaradandóbbakat.
David Bowie a ’60-as évek végén tűnt fel a zenei palettán, és első igazi sikerének az 1970-ben megjelent The Man Who Sold The World bizonyult. A lemez borítója, amelyet egy korai Dante Gabriel Rossetti festmény inspirált, hamar felkeltette a közönség figyelmét, hiszen az énekes egy „férfi estélyit” viselt rajta. Az ezt követő Hunky Dory-nál megmaradt az androgün vonal, hiszen a borítón szereplő fotót egy Marlene Dietrich kép ihlette. Az énekes már karrierje kezdetén is előszeretettel borzolta a kedélyeket nőies megjelenésével, amelynek célja a nemi jellegzetességek, maszkulin és feminin jegyek összemosása volt.
Bowie talán leghíresebb alteregója, Ziggy Stardust 1972 tavaszán született meg a The Rise And Fall Of Ziggy Stardust and the Spiders from Mars című albuma kapcsán. Ziggy egy nemtelen űrlény, egy másik világról a földre látogatott rocksztár. Modernizált verziója, „amerikai kiadása” egy évvel később kelt életre Aladdin Sane néven, amely egy szójáték az angol „lad insane” kapcsán, amely magyar jelentése elmebeteg srác. A névadást Bowie skizofréniában szenvedő testvére, Terry inspirálta, és a ma már szinte védjegyévé vált arcára festett villám az agynak ezt a kettősségét képviselte. Az 1974-ben megjelent Diamond Dogs is kapott egy saját karaktert, Halloween Jack-et, aki egy képzelt világ poszt-apokaliptikus városában, Hunger City-ben élt.
Az 1976-ban megjelent Station to Station albummal Bowie búcsút mondott a glamrocknak, és a funk és a soul műfajával kezdett el kísérletezni. Ehhez társult egy új inkarnáció, The Thin White Duke, aki a szintén az évben megjelent film, a The Man Who Fell to Earth főszereplőjének, Thomas Jerome Newton-nak volt a kibővítése. Az összes közül ez volt a zenész legsötétebb alteregója, hiszen a Herceg számára nem léteztek tabuk, legyen szó a szexről, az alkoholról, vagy a drogokról. Ez a konzervatívan öltözködő személyiség hordozta magában a legtöbb traumát, hiszen egy olyan alakról van szó, aki bár romantikára vágyik, de képtelen az érzelmekre. Az ezt követő Ashes To Ashes-nél Bowie a zenész egy pantomimest alakított, a ’80-as éveket záró kísérletező Berlin trilógiára pedig az indusztriális ambient zene és a német post-punk volt a legnagyobb hatással.
A ’80-as években egy rövid new wave-es fázist követően Bowie megalapította Tin Machine nevű zenekarát, ahol a hercegi korszakához hasonlóan elegánsabb, visszafogottabb öltözködés jellemezte, majd a ’90-es években főként elektronikus hangzásokkal próbálkozott, és kényelem vette át a főszerepet ruházkodásában – erre legjobb példa az 1999-ben megjelent ’Hours…’-hoz készült fotósorozat. A 2000-es évektől egészen haláláig pedig főként a neoklasszicista vonalon mozgott.
A rengeteg rajongón kívül még számos alkotót inspiráltak Bowie átváltozásai. A zeneipar mellett (Madonna, Arctic Monkeys, The Killers, Lady Gaga, Boy George, Prince, Marilyn Manson) valószínűleg a kifutókra gyakorolta a legnagyobb hatást, az alább jegyzett képek csak néhány a temérdek kollekcióból, amit korábbi ruhakölteményei ihlettek.
Azt, hogy David Bowie személyében egy igazi művészt tisztelhetünk, mi sem bizonyítja jobban, hogy utolsó lemeze, a Blackstar 2016. január 8-án jelent meg, mindössze két nappal halála előtt, és saját hattyúdalának szánta a lemezt. Művészete valószínűleg még számos generáció munkásságára hatással lesz, de hozzáfogható alkotó biztos nem lesz még egy.
// /
Kéri Zoltán írása
