Dráma a designban – beszélgetés az Oscar díjas Saul fia jelmeztervezőjével, Szűcs Edittel

---

A látványteremtés és a térszervezés mint színházi alkotói munka ritkán kerül az értelmezés középpontjába. A Dráma a designban egy nyílt előadássorozat, a Jurányi Ház és a MOME közös projektje, amely jeles színházi alkotókon keresztül foglalkozik a színház vizuális kultúrájának bemutatásával. A szervezők látvány-, fény-, díszlet és jelmeztervezők életútját igyekeznek áttekinteni, és megtudni, hogy mi szükséges egy komplex, sikeres színházi produkció létrehozásához. A rendezvénysorozat első vendége a napokban Oscar-díjat nyert Saul fia ruha- és jelmeztermezője, a MOME oktatója, Szűcs Edit iparművész volt.

Szűcs Edit jelmeztervezőként számos színházi előadásban és filmben is közreműködött. Elmondása szerint az anyag, a test, a fény és a mozgás furcsa kombinációjában rejlő lehetőség volt az, ami már igazán korán elkezdte foglalkoztatni, és a színházhoz húzta. Munkájában ezeknek az eszközöknek az egyesítésével komplex látvány és vizualitás megteremtésére törekszik.

Az összművészeti előadások sajátja, hogy nemcsak dramaturgiai megközelítésből – egy leírt szöveg felől – indulhat el a tervezési folyamat, de vizuális elemek ugyanúgy aktiválhatják a kreativitást. Elkezdhetünk építkezni a ruha, az anyag és a test viszonyából is, majd társalkotókat felkeresve, tisztán vizuális indíttatásból létrejött darabokat kínálhatunk fel táncosoknak, koreográfusoknak, rendezőknek, de akár költőknek vagy íróknak is.

Az így létrehozott darab olykor a divatbemutató és a táncszínház között egyensúlyozik. Edit elmondása szerint pont ezek a kihívások és kalandok adják a munka érdekességét.

A beszélgetést folyamatos vetítés kísérte, amelynek hála a hallgatók több ruhakölteménnyel is megismerkedhettek. Az est számos színházi előadást érintett, mint pl. a 2002-ben Amerikába is meghívott Marat Sade-ot. A Szász János közreműködésével készült előadás egy elmegyógyintézetben játszódik, és a jelmezek színvilágánál az egyetlen összetartó erő a francia trikolor használata volt. A Spíró-Hamvas rendezésében készült, a Nemzeti Színházban bemutatott 2008-as Szilveszter esetében egy világvége helyzetet kellett megjelenítenie a tervezőnek – minél groteszkebbek és abszurdabbak voltak a kosztümök, annál jobban illeszkedtek az előadás hangulatához.

Érdekes volt megfigyelni a kivetített képekkel kapcsolatban, hogy szinte az összes jelmez női testet díszített. Szűcs Edit szerint ennek egyszerűen az a prózai oka van, hogy férfiaknak sokkal nehezebb tervezni, mint nőknek – már lassan több száz éve egy olyan klasszikus kritériumrendszer határozza meg  a férfiöltözködést, amit igazán nehéz megbontani. Habár ez a kör folyamatosan tágul, de – az általában táncszínházi előadások során felmerülő – kihívás még mindig abban rejlik, hogy hogyan lehetne kilépni a megszokott keretek közül, és változtatni anélkül, hogy a látvány az aszexuálitás érzetét keltené a nézőben, vagy összemosódnának a férfi és női karakterek.

Edit szerint a színház és a film közti legfőbb különbség, hogy a filmkép sokkal koncentráltabb. A képi rendszert folyamatosan követni lehet, míg a színházban általában nehézséget jelent a színpad és a közönség közti távolság leküzdése. Egyik első filmes munkája a Reg Travis által rendezett, 2004-es Joy Division volt, ahol a tervezési munka során a korhűség kapta a legnagyobb szerepet. Ezt követte nem sokkal később, 2006-ban, Kamondi Zoltán Dolina című alkotása, ahol a vizuális koncepció lényegét egy kisváros adta, amely körül akkora szeméthalom rakódott le, hogy megszűnt az új elemek “bevándorlása”, és csak az újraalkotott vagy talált tárgyakból építkezhettek a helyi lakók.

Legfrissebb filmes munkája pedig a 2015-ben megjelent, Nemes Jeles László által rendezett Saul Fia, amelynek az egyik érdekessége az volt, hogy Erdélyi Mátyás operatőr az első képkockától az utolsóig egyetlen kamerával követte végig a főszereplőt.

Jelmeztervezési szempontból ez azért jelentett nagy kihívást, mert nem lehetett előre tudni, mikor hány ember látszódik majd pontosan a képen. Editet négy öltöztető segítette munkájában, aminek során összesen 460 statisztával dolgozott együtt, és egy hét leforgása alatt próbáltatott fel velük, és szabott rájuk minden egyes darabot. A meztelen testek megjelenítése szintén nem volt könnyű feladat. A film alkotói sokáig testszínű, testhez simuló kosztümöket szerettek volna alkalmazni, de Edit elárulta, hogy ez azért volt problematikus javaslat, mert a test matériája teljesen eltér bármilyen anyagtól, amit textíliával meg lehetne idézni. Végül egy mozgásszínházi csapatot kértek fel az élettelen testek megjelenítéséhez, akik elképesztően erős fizikai jelenlétről tettek tanúbizonyságot – külön élmény volt a jeleneteiket végignézni, árulta el Edit.

// /

A Dráma a designban előadássorozat minden hónapban új beszélgetéssel jelentkezik. A következő alkalom 2016. március 30-án lesz a Jurányi Házban, és Khell Zsolt díszlettervező szolgál majd beszélgetőtársként.

Kéri Zoltán írása

---