A szabadság egy módja – beszámoló a Sárváry Katalin-kiállításról

---

Egy szabadság anatómiája címen volt látható a kiállítás, amit az IDE szervezett Sárváry Katalin textilművészhez kapcsolódóan. A Mérei Szakkollégiumban rendezett tárlat azonban nem csak az iparművész munkásságára fókuszált – bemutatta a korszakot is, melyen keresztül az alkotások értelmezhetők.

A kiállítás különlegessége, hogy a szervezés szabadon választható kurzus formájában zajlott. A Horányi Attila által vezetett csoport közösen gondolkozott, járta körül a témát és alkotta meg a végeredményt – a folyamat során kapcsolatba kerültek magával a művésszel, továbbá az érintett korszakot feltáró előadást is hallgattak Kapitány Gábor kulturális antropológustól.

A kiállítás ötletadói, Farkasdy Melinda és Sarnyai Rita  egy korábbi, Oral History című Momés kurzus keretein belül került kapcsolatba Sárváry Katalinnal. A két végzős Designelmélet szakos hallgatót magával ragadta a művész tervezői attitűdje, illetve a szabad életforma, amit már abban a korszakban is képviselt, amikor erre csak korlátozott lehetőség volt.

A hetvenes évek Magyarországa ugyanis csak a felszínen tűnt szabadnak: bár a megelőző évtizedben lezajlott kádári konszolidáció enyhülést hozott a hatalmi elnyomás terén, a rendszerrel szembeni nyílt ellenszegülés továbbra sem volt lehetséges.

A feszült légkör ál-szabad kultúráját a kiállítás is bemutatta: ebben a tekintetben mára szinte dokumentum-értékű, kultikus könyvek, zenelemezek, és a korszak filmjeinek egy-egy ismert képkockája is megjelent a térben. Ezáltal Sárváry Katalin munkái is a korszak megvilágításába kerültek.

Milyen lehetőségei voltak egy tervezőnek az említett körülmények között? Hogyan nyilvánulhatott meg az alkotói szabadság? Az akkoriban pályája elején lévő Sárváry szakított a tömegtermelés egysíkúságával, hogy textilművein keresztül kibontakoztathassa saját filozófiáját. A kiállítás szervezői ezt külön falon prezentálták: a nyugatról begyűrűző hippi –illetve indián-, valamint a hazai népi kultúra képezték a textilművész fő inspirációs forrásait, amik egyben az akkori városi ember elvágyódására is utaltak. Emellett fontos kulcsszavak még a természet és a természetesség: az öltözékek többnyire lenvászonból, gyapjúból, vagy valódi bőr felhasználásával készültek.

A kiállítás egyik legfontosabb mondanivalója az volt, hogy a ruha önmagában is kommunikál, így kifejezheti a szabadság eszméjét is: Sárváry munkái kellőképpen bő szabásúak ahhoz, hogy különböző konfekciómérettel rendelkezők egyaránt hordhassák az adott darabot, egyszerű szerkezetük és variálhatóságuk által mégis magukban hordozzák a személyre szabhatóság lehetőségét is. Emellett a laza kialakítás kifejezetten komfortos, megengedi a szabad mozgást; a hölgy viselők pedig felszabadulnak a többet mutató szoros ruhák keltette kényelmetlenség érzésétől is.

Az egyik falszöveg szerint tehát „Sárváry ruhái szabadságot biztosítanak a mozgásban, a tervezési folyamatban, és a felhasználás során is”, ami részben választ adhat a fentebb megfogalmazott kérdésekre, és összegzésként is szolgálhat.

// /

Kőrösi Boglárka írása

---