Én most már örökké repülni fogok – kiállítás női művészek munkáiból Oltai Kata rendezésében
„Majd csak lesz valami, talán csak elvisz valaki”, „Én a magas barna fiúkat szeretem, ágynak dönthetne már a szerelem” – ilyen és ehhez hasonló feliratok jelentek meg a napokban az Akácfa utcai Mazel Tov étterem asztalain, tükrein és csempéin. Mindezek annak a március 8-án (nők napján) nyílt kiállításnak a részét képezik, mely Fajgerné Dudás Andrea, Gáldi Vinkó Andrea, Oláh Orsolya, Szabó Eszter Ágnes és Ujj Zsuzsanna alkotásait vonultatja fel.
A kiállítás a nemi szerepek reprezentációjával foglalkozik, ezen belül is a nők female szempontú bemutatásával találkozhatnak a nézők. A female kategória mentén a művészek a nőiséget hangsúlyozzák, a női testet nyers valójában ábrázolják. Sok esetben olyan testrészeket, illetve azok olyan aspektusait tematizálják, melyek a férfiszempontú társadalomban tabunak számítanak, emellett a hagyományos női szerepeket, feladatköröket karikírozzák munkáikban.
Oltai Katát, a kiállítás kurátorát már régóta foglalkoztatja a hazai kortárs képzőművészeti szcénában megjelenő feminista művészet, illetve annak hiánya. Nem is első alkalommal kurált ebben a témában kiállítást: 2014 júliusában VANÍLIA című tárlata az egydimenziós férfikép kérdéskörét járta körül a kArton galériában, tavaly októberben pedig a Ferencvárosi Pincegalériában KOMFORT. Női testpolitikák címmel rendezett hasonló kiállítást.
Az Én most már örökké repülni fogok technikájukban, kivitelezésükben széles skálán mozgó alkotásokat – festményeket, fotókat, hímzett falvédőket – mutat be. A gender-reprezentáció első hazai képviselőjének, Ujj Zsuzsinak azok a legkorábbi fotói szerepelnek a kiállításon, melyeken az önarcképpel és a saját (női) testtel való játék kerül előtérbe. Emellett számos tőle származó, csattanós idézet került a Mazel Tov terébe.
Gáldi Vinkó Andrea újrafotózott kollázsain a női testképpel kapcsolatos kérdéseket feszegeti: paradox módon az amúgy is szőrtelen, idealizált női alakokat ábrázoló márványszobrok hónalját „epilálta”.
Oláh Orsolya saját élethelyzetein keresztül enged bepillantást a nézőknek ironikus, könnyed, olykor szívszorító hétköznapi jelenetekbe. A meglepő anyagokból – körömlakk, Swarovski kristály felhasználásával – létrehozott festményeken akár általánosságban is értelmezhető „női” magatartásformák rajzolódnak ki: pénzéhes, hisztérikus, féltékeny.
Szabó Eszter Ágnes műveinek sajátos jelleget egy következetesen alkalmazott, letűnt korokat idéző technika, a hímzés kölcsönöz. Egy érdekes találkozást (Szabó Eszter Ágnes és Hecker Péter festőművész dzsemet(!) és képet cserélnek) és a szentbékkállai gyümölcstérképet megjelenítő falvédő, a mantraszerű bevásárló-listával kihímzett szatyor, valamint a főzőversenyt leintő zászló (avagy konyharuha) mind-mind a nőművész és a háziasszony szemléletét és mindennapi gyakorlatát ütközteti.
Már a névválasztásával is sokatmondó Fajgerné Dudás Andrea munkái kivétel nélkül saját festői mitológiájának részét képezik. Hernyó-Egytál és Candy muffin című kompozíciói 90°-os szögben elfordított, le nem szedett asztalokat idéznek. Fajgerné száraz muffinokat és ételmaradékkal tarkított papírtányérokat applikált a vászonra. A tányérok szélére hernyókat, közepére pillangókat festett, megválaszolva egy korábbi felvetését: „most egy hernyó vagyok, majd újjászületek vagy egy pillangóvá vagy egy bogárrá, nem lehet tudni”.
A tárlat felhívja a figyelmet arra, hogy a gender- és feminista kérdés, a nemi szerepek reprezentációja ma is fontos és releváns téma, melynek vizsgálatával, kiállításon való bemutatásával ráirányíthatjuk a figyelmet az újra és újratermelődő sztereotípiákra, beállítódásokra, melyeket napjaink társadalma is magában hordoz.
// /
Helyszín: Mazel Tov | 1072 Budapest, Akácfa u. 47.
Megtekinthető: 2016. március 8. – április 8.
Dekovics Dóra írása