“Az a fontos, hogy elvigyen az ütem” – egy grafikus válaszai zenére és képre
Bangó Alexandra harmadéves grafikus mesélt arról, hogy mit gondol a zene és a grafika kapcsolatáról, kedvenc példáival illusztrálva. Alexandra munkáit nemrég egy Lost Minute bulin vetítették vizuálként a MÜSZIben – Jónás Enikő ennek apropóján kereste fel, hogy beszélgessenek zenéről és vizualitásról.
Van kedvenc albumborítód?
Charlotte de Witte – Weltschmerz. Ez egy egyszerű, sallangmentes lemezborító, mindenféle túlmagyarazás nélkül. Meglepő, hogy tényleg csak egy fotó egy kutyáról, mégis mennyire passzol a zenéhez.
Dark Sky – Imagin. Itt megjelenik valami különleges anyagszerűség – különböző textúrák. És szerintem elég jól átadja azt a földöntúli hatást, amit a zene kelt.
Keane – Under the Iron Sea. Ez volt a legelső olyan albumborító, ami megmutatta nekem azt, hogy mennyire jól tud együttműködni a zene a képpel, és arra inspirált, hogy rajzolni kezdjek.
Kedvenc videoklip?
Minden, ami Max Cooper! Ő egy minimal techno előadó, és nála azt érzem, hogy minden egyes dal egy külön mű – szépen fel van építve, igényes az összhang az artworkkel, és olyan, mint egy igazi zeneszerző.
John Hopkins – Collider. A zene alapvetően feszültséggel és szenvedéllyel teli, amit a videoklip gyönyörűen átad. Pánikszerű, határozatlan, vad és megfoghatatlan hatást kelt számomra.
Alt-J – Breezeblocks. Ezt a klipet azért szeretem, mert meglepő, nem tudod előre, hogy mi az, amit kapsz, és a végén jön egy sokk, mikor rájössz, hogy mi történt. Az ismeretlenség és a rejtély teljesen magába szippant.
Gil Scott-Heron – New York Is Killing Me (Chris Cunningham remix). Ebben a videóban a zene és a kép együtt egy totális őserőt szabadít fel. Ráadásul még ilyen minimális képi eszközökkel is elő tudja idézni azt az élményt, amikor az ember utazás közben képzeleg.
Kedvenc zenei kiadványod?
Gyűjtöm az Electronic Beatseket, mert egyszerre igényes a tartalom, nagyon szép a tördelés, és ütősek a képek, meg persze ingyenes. Szerintem az tök jó, mikor az ilyen nagy cégeknek az a küldetése, hogy a kultúrát terjesszék, főleg, hogy itt leginkább az elektronikus zenéről van szó.
Koncert vagy buli, ami hatással volt rád?
A 24 órás Contra Mundum Extend bulik, amik régen az R33-ban voltak, de most már a Corvin Clubban rendezik meg. Gyakorlatilag egy egész napon keresztül dübörög a techno.
Hogyan fedezel fel új zenéket?
Általában Spotify-on vagy Soundcloudon hallgatok zenét, és néha belenézek az ottani ajánlásokba vagy megnézem, hogy miket hallgatnak a kedvenc dj-im, de sok zenét kapok a dj barátaimtól is. Ja és persze bulikban Shazamozok!
Kedvenc új zene?
Mostanában rengeteget hallgattam a Reminder című számot a Moderattól és Zadig zenéit. Egy másik új szerzemény pedig Kangding Ray, akit az egyik barátja mutatott meg nekem még Franciaországban. Ő darkabb, zajzenére épülő dolgokat csinál, olyasmiket, mint Chris Clark, akit régebb óta szeretek, és most kicsit jó volt visszamenni ebbe az irányba. Ezen kívül meg még a Kollektiv Turmstrasse és Dj Krush, NU azok akiket sokat hallgatok.
Alexandra playlist:
Kedvenc zenéd munka közben?
Ez azért változó. Többnyire attól függ, hogy éppen milyen napszak van. Este például szeretek technora dolgozni, de hajnalban már inkább goát hallgatok, hogy felpörgessen. Viszont reggelente ezekbe már bele se tudnék hallgatni, olyankor általában inkább csak könnyedebb tech- és deep house, vagy ambient szól. Persze vannak előadók, akiknek a zenéjére bármikor szívesen dolgozok, mint a Portico Quartet, Amon Tobin, Polar Inertia, Remotion, vagy Ellen Allien. Igazából az a fontos, hogy elvigyen az ütem, és jobban bele tudjak mélyedni a munkába. Amikor egy zene igazán jó, akkor előfordul, hogy az viszi el a tervezést/rajzolást valamilyen irányba, és nem fordítva, mint amikor a hangulathoz igazítom, hogy mit hallgassak.
Milyen zenével kapcsolatos munkáid vannak?
Egyszer vizuális stúdiumok kurzusra albumborítók parafrázisait készítettem el. Először arra gondoltam, hogy valami vicces legyen a megoldás, de aztán eszembe jutott, hogy mi lenne, ha belehelyezném saját magam különböző grafikai szituációkba, és így jött az ötlet, hogy zenész példaképeimmel “cseréljem ki magam” – erős, magabiztos nőkkel, akik mindeközben mégis megőrizték a nőiességüket. Így elkészült például a Santogold (Santigold), a Nina Kraviz (Nina Kraviz), és a Hey Joe (Patti Smith), albumborítója, csak velem a képeken.
A Clouds egy az Erasmus félévem alatt készített animációk közül. Egy észt festő szakos lánnyal közösen készítettük, Berta Vahtra-val. Egy ironikus teremtéstörténetet akartunk ábrázolni, ahol a felhők kapják a hatalmat.
Ezen kívül csináltam már albumborítót magyar és német techno lemezeknek is, a Room 15 megbízásából. Nemrég egy meghívásos pályázaton vettem részt, ahol a Quimby jubileumi 25. évfordulójára kellett egy plakátot terveznem. Végül nem az én munkámat választották, de az elkészült tervet nagyon megszerettem.
Pár hete pedig a Lost Minute nevű bulisorozat keretein belül a MÜSZI-ben vizuálként vetítették az illusztrációimat és animációimat a buli alatt.
Hogyan állsz neki egy-egy ilyen munkának?
Nagy előny, ha ismered a megrendelőt, és a zenei stílust, amit képvisel, mert olyankor tudod, hogy milyen az ízlése vagy a saját világa, és sokkal könnyebb eltalálni, milyen képi átültetést szeretne a zenéjéhez. Nyilván sokat kell hallgatni magát a zenét, és kicsit magadra hagyatkozni, de közben persze az is nagyon fontos, hogy az adott zenének mik a hagyományai – ebből a két komponensből pedig kijön valami új.
Milyen szórakozóhelyeknek dolgoznál szívesen?
A Lärmet szeretem, nekik például szívesen. És még a legelső Teslának, ami anno egy exkluzív technoklubnak indult. Mikor Hollandiában voltam, jártam egy Trouw nevű helyen, nekik is izgalmas lett volna csinálni valamit. Ott nem volt vizuál, de a fénytechnikával annyira jó hatást keltettek, hogy nem is hiányolta az ember.
Mi a legmerészebb álmod zenei megbízások terén?
Szeretnék lemezborítókat és animált videoklipeket csinálni kiadóknak, mint a Monkeytown Records vagy a Warp Records.
Mit gondolsz a grafika és a zene kapcsolatáról?
Szerintem magától értetődő, hogy az agyunkban mindig társul valamilyen kép a zenéhez, belül ez a két dolog automatikusan összekapcsolódik. Akkor is látsz valamit, ha például nincs klip egy számhoz, mert hozzáképzelsz egy szituációt, ami a zenére emlékeztet, mondjuk, mert éppen az szólt, amikor benne voltál, vagy csak megszólal az a kis nem oda illő hang, ami miatt szereted azt a zenét. Akkor jó ez a kapcsolat, ha a néző/hallgató is úgy érzi, hogy amit lát, az olyasmi, mint amit ő képzelt el magától, és a vizualitás egybesimul a zene atmoszférájával.
// /
Készítette: Jónás Enikő
