Fafelhő lebeg Csopak fellett – Hello Wood 2016


HelloWood | Fotó: 2016 © Turós Balázs

HelloWood | Fotó: 2016 © Turós Balázs

A Hello Woodnak idén sikerült az, ami korábban még senkinek: közös nevezőre hozta az ország valamennyi építészeti képzését. Kilenc egyetemről érkeztek hallgatók Csopakra, hogy együtt dolgozzanak a település fejlesztésén.

Az idei már a negyedik Balatoni Hekk workshop a sorban, amit a Hello Wood jegyez. Az egyhetes építészeti dzsembori célja, hogy olyan installációk szülessenek, amik akár évekig is képesek szolgálni a helyiek és a Csopakra látogatók igényeit.

Útmenti mazsolaszárító, kertmozi-fal, erdei Fibonacci-spirál, óriáshekk – mind fából és a szabad tervezői fantázia jegyében, ugyanakkor összhangot keresve a helyi környezettel.

Az idei tábor egyik újdonsága volt, hogy a végén győztest hirdettek: a zsűri a Szent István Egyetem Táképítészeti és Településtervezési Karát jutalmazta 500 ezer forint értékű faanyaggal és 500 ezer forint pénzdíjazással.

Szent István Egyetem

A Szent István Egyetem tájépítészei a strandolókat és horgászokat elválasztó térbeli és közösségi szakadékot hidalták át egy különleges hal-lessel. A két világ határán álló, a szélfútta nádasra emlékeztető épületbe a strand felől lehet bemenni, belsejéből pedig a nádasra lát a betérő, így az elnagyolt panoráma helyett egy sokkal intimebb tájélményben részesülhet.

HelloWood | Fotó: 2016 © Turós Balázs

HelloWood | Fotó: 2016 © Turós Balázs

Moholy-Nagy Művészeti Egyetem

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem csapata a csopaki borút mentén épített egy mazsolaszárító által inspirált pihenőhelyet. Az installáció egy szőlővel teli domboldal alján található, az árnyékoló pavilon beljeséből egyedülálló kilátás nyílik a Balatonra.

HelloWood | Fotó: 2016 © Turós Balázs

HelloWood | Fotó: 2016 © Turós Balázs

Budapesti Metropolitan Egyetem

A Budapesti Metropolitan Egyetem diákjai a csopaki vízimalom kertjében egy már meglévő építményhez, a sütödéhez toldottak hozzá egy kisméretű teraszt, mely a helyiek által gyakran látogatott kertben sütögetések, baráti összejövetelek helyszíne lehet, a csapat pedig némi kobaltkék festék segítségével létrehozta a régió első szabadtéri dizájn-sütőkemencéjét is.

HelloWood | Fotó: 2016 © Turós Balázs

HelloWood | Fotó: 2016 © Turós Balázs

Ybl Miklós Építéstudományi Kar

Az Ybl Miklós Építéstudományi Karról érkező hallgatók a Balaton egyik legnépszerűbb kertmozijában építkeztek: a vászon mögé elhelyezett vizuális kirekesztőfal egyrészt az elhaladó autók fényszóróitól óvja a nézőteret, másrészt biciklitárolóként és szeméttárolóként is szolgál.

HelloWood | Fotó: 2016 © Turós Balázs

HelloWood | Fotó: 2016 © Turós Balázs

Budapesti Műszaki Egyetem

A Budapesti Műszaki Egyetem csapata egy ősi lábasfejűre emlékeztető alkotást tervezett, az “ammoniterasz”-t: a térségben működő Bakony–Balaton Geoparkban ugyanis jellemző ez a kőben megmaradt, csigaformájú fosszília. Az installáció egy kifordított ammonitesz-ház – vagy éppen a Fibonacci-spirál – mintájára épült, egyúttal a park látogatóinak nyújt majd árnyékot és pihenési lehetőséget.

HelloWood | Fotó: 2016 © Turós Balázs

HelloWood | Fotó: 2016 © Turós Balázs

Széchenyi István Egyetem

A Széchenyi István Egyetem diákjait a csopaki vonatállomáson kiállított mozdony ihlette meg, mely mögé egy hatalmas, rózsaszín hekket építettek. A látvány olyan, mintha a mozdonyt az indusztriális építészet jegyeit magán viselő hekk üldözné a szomszédos Zamárdi felé.

HelloWood | Fotó: 2016 © Turós Balázs

HelloWood | Fotó: 2016 © Turós Balázs

Nyugat-magyarországi Egyetem

A Nyugat-magyarországi Egyetem diákjai által tervezett pavilon szintén egy halra emlékeztet, amely stílszerűen a csopaki patak partján áll, és a tervek szerint a biciklisták kedvelt pihenőhelyévé válhat.

HelloWood | Fotó: 2016 © Turós Balázs

HelloWood | Fotó: 2016 © Turós Balázs

Debreceni Egyetem

A Debreceni Egyetemről érkező diákok számára az tűnt fel, hogy a strandon az árnyékos helyeket mindig hamar elfoglalják, ezért úgy döntöttek, hogy építenek egy felhőt. A térrácsos szerkezet modulokból áll, a fafelhő pedig egész nyáron várja a hűsölni vágyókat.

HelloWood | Fotó: 2016 © Turós Balázs

HelloWood | Fotó: 2016 © Turós Balázs

Pécsi Tudományegyetem

A Pécsi Tudományegyetem csapata a csopaki kempingben épített négy darabból álló tribün-installációt, melyek könnyen mozgathatóak az iskolás csoportok által gyakran látogatott tábor területén belül. Összetolva akár egy mini amfiteátrumként is használhatóak, de a speciálisan az installációkra készített ponyváknak köszönhetően külön-külön is használhatóak – a tervezők reményei szerint sok első csók helyszínei lesznek.

HelloWood | Fotó: 2016 © Turós Balázs

HelloWood | Fotó: 2016 © Turós Balázs

 

 // /

A Hello Wood nemzetközi nyáriegyeteme és fesztiválja Csórompusztán július 14-én kezdődik, melynek idei koncepciója a tavalyi Project Village (Falu Projekt) folytatása: idén a letelepedéssel és a közösség otthonteremtésének kérdéseivel foglalkoznak neves nemzetközi szakemberek.

www.hellowood.eu/427218/project-village           www.facebook.com/hellowood

Forrás: sajtóközlemény