2016. 07. 13. | Grafika

Bálint Dániel: XSZX

Milyen az, amikor egy grafikus diszlexiával küzd? A MOME Tervezőgrafika szakon egy rendhagyó mestermunka született, ami erre az elsőre összeférhetetlennek tűnő felvetésre ad választ.

Bálint Dániel a diszlexiát vizualizálja diplomamunkájában, amelynek hitelességét egyrészt a személyes érintettség, másrészt diszlexiás személyekkel készült mélyinterjúk adják. A diszlexia nem betegség, hanem a gondolkodás és észlelés egy más formája. Nem elhanyagolható téma, mivel az emberi népesség 10%-át érinti, tehát Magyarországon kb. egy millió diszlexiásról beszélhetünk.

Dániel azt a vizuális káoszt szimulálja és egyben esztétizálja, amelyet egy olvasási zavarokkal küzdő egyén él át. Egy külön teremben került bemutatásra videóinstallációja, amelybe belépve a néző rögtön szöveg terébe került. Ahogy értelmezni tudnánk a kivetített szöveget, különféle tipográfiai roncsolás manipulálja azt.

A diszlexia három fajtáját érzékelteti a videó: a felszíni diszlexiát; amikor az olvasás nem automatizálódik, ilyenkor túl kicsi elemekkel dolgozik az agy, ennek ellentétjét: amikor túl nagy elemekre bomlik a szöveg; ez a fonológiai verziója. A harmadik fajta a mély diszlexia, amikor se fonológiai, se szemantikai kapcsolódás nem jön létre.

„ A szakterületemen nagyon sok külföldi lehetőség várna rám, és nyelvtudás hiányában az országhatár keretein belül tudok csak a szakmámban kibontakozni. Így mondhatom, hogy saját diszlexiám fogja vagyok …”

Az ajtót becsukva összezárva, egyedül maradunk ezzel az először nagyon látványos, majd jobban belegondolva nyomasztó élménnyel. A szavak átveszik a hatalmat, a léptékek felcserélődnek, a kontrollálhatóság megszűnik. A diszlexiásokat hasonló ingerek érik, amikor egy szöveggel találkoznak. A különbség csak az, hogy mi bármikor kisétálhatunk innen, nekik viszont napi szinten kell megküzdeniük az olvasás és írás okozta nehézségekkel.