2016. 09. 26. | Design | Interview

Közös élmény, hogy be kell hoznunk a saját múltunkat – beszélgetés Osvárt Judittal

Pénteken kezdetét vette a Design Hét Budapest! A hazai designélet éves látlelete, szakmai platform és népszerűsítő esemény egyszerre, ami 13. alkalommal köti össze a nagyközönséget, a stúdiókat, a kiállítótereket és az üzleti világ képviselőit. A programokat idén a Design Anatomy szlogenre fűzték fel. Osvárt Juditot a Design Hét projektvezetőjét kérdeztük a részletekről.

Tavaly Spanyolországot láttátok vendégül, viszont a kiállított tárgyak tekintetében egészen Latin-Amerikáig mentetek el. Idén szűkebb a fókusz. Minek köszönhető, hogy a Visegrádi országokra esett a választás?

Ez egy méltó módja annak, hogy a Visegrádi Együttműködés 25. évfordulóját megünnepeljük, másrészt olyan kiállítást szerettünk volna, amiben megmutathatjuk a magyar tervezőknek, hogy nincsenek egyedül a problémáikkal. Szerintünk Lengyelország, Csehország, Szlovákia nagyon hasonló piaci környezettel, adottságokkal és lehetőségekkel rendelkezik, és a tervezőknek is nagyjából azonosak a nehézségeik és előnyeik világpiaci vonatkozásban. Olyan kiállítást hoztunk létre – és hozzá kapcsolódóan szervezünk egy konferenciát -, amiből kitűnik, hogy nagyon hasonlóak a gyökerek, a gondolkodásmódok és megoldási minták ezen a területen.

Ha jól értem, itt elsősorban a társadalmi-gazdasági környezetre gondolsz, de a tervezési kultúra tekintetében is találtatok közös vonásokat?

Igen, éppen erre vonatkozik a kiállítás címe (Központi értékek – Közös örökségünk a Közép-Európai kortárs designban). Stilárisan és megközelítésmódban is kerestük a metszéspontokat. Végül négy fő csoportra osztottuk a kutatásaink alapján kiválasztott alkotókat.

Az egyik a történelmi nézőpontot hangsúlyozza, és bemutatja, hogy sok kortárs tervező vissza-vissza nyúl korábbi korok vizuális vagy eszmetörténeti örökségéhez – függetlenül attól, hogy, mondjuk, vallási vagy viselettörténeti hagyományról van-e szó. Ennek a négy országnak a története nagyon szorosan összefügg, tehát ami itthon releváns, az nagy valószínűséggel Lengyelországban is az.

A másik csoport a tradícióra épít, és a kézműves elemeket domborítja ki. A kékfestőtől a kosárfonásig sok minden megtalálható a Visegrádi országokban, és hasonlóak a gyártási technológiák is. Érdekes megfigyelni, hogyan elevenítik fel mai tervezők ezeket az eljárásokat úgy, hogy a világpiacon is érdekes tárgyak jöjjenek létre.

A harmadik egység a modernizmussal foglalkozik. Ennek egyik tárgycsoportja a klasszikus modern értékek továbbélésére összpontosít, a másik pedig a nálunk “szocreálnak” nevezett panelépítészet örökségét eleveníti fel. Ez kicsit nosztalgikus, kicsit retro és ironikus. Azokra a tervezőkre jellemző, akik nem élték meg közvetlenül azt a korszakot; főleg huszonévesek játszanak a témával, és esztétikai jelenségként közelítenek hozzá, nem pedig politikai valóságként. És ez ad nekik egy bizonyos szabadságot.

A negyedik csoport a kísérleti kategóriát fedi le, ahol azt vizsgáltuk, hogy a rendszerváltás közös élményével és a fogyasztói társadalom megjelenésével vagy a globalizációval – tehát olyan fogalmakkal, amiket korábban nem ismertek ezeknek az országoknak a tervezői, mit tud kezdeni a legújabb generáció. Az is közös élmény, hogy nagyon nagy darab múltat be kellett hoznunk, és hátrányból indulunk, de ez persze össze is köti a négy országnak a tervezőit.

Időben meddig mentek vissza?

Abszolút kortárs tárgyakat kerestünk, amik a 2000-es vagy még inkább a 2010-es években születtek.

A Design Anatomy mint esernyőfogalom kapcsolódik a kiállítási felvetéshez?

Ez valójában annyira tág fogalom, hogy úgy döntöttünk, a Visegrádi országoknak külön teret adunk, és a Design Anatomy-t meghagyjuk a külsős programoknak. A partnereink annyira jól ráéreztek, például a design túrák kapcsán, hogy úgy tűnt, ott önállóan is működik. Vannak olyan túráink, amik az öt érzékünket célozzák: hallás és design, íz és design, satöbbi.

Cél volt, hogy olyan témát találjunk, amihez ugyanúgy tud kapcsolódni egy belsőépítész, egy divattervező, mint egy applikációtervező. Sok olyan programunk van, ami az ergonómiával vagy az érzetekkel foglalkozik. Olyan is lesz, ahol vak emberek mutatják be, hogy a design számukra mit jelent. Ez tehát egy sokrétű és tág fogalom, azt viszont nem akartuk, hogy mindent ez határozzon meg.

Az “anatómia” itt, tehát az anyagi kultúra és az emberi test kapcsolatára utal. Ugyanakkor azt is bele lehet hallani, hogy a szó szorosabb értelmében a design anatómiájáról, felépítéséről, tárgyi belső struktúrákról, belső folyamatokról, vagy az intézményrendszerről mond valamit…

Igen, kezdetben szerettük volna ilyen irányba is elvinni, de sem a tervezők, sem a nagyközönség részéről nem mutatkozik igény egy ilyen mélységű elemzésre. Egyébként ez a szlogen azért is tűnik jó választásnak, mert a Design Héten valóban láthatod, hogy a mai magyar designélet milyen belső minták köré szerveződik. Ha végignézed a programfüzetet, az olyan szempontból is releváns, hogy képet alkothatsz a mai magyar design szerveiről és szereplőiről.

És egy kicsit a nemzetközi színtérről is, hiszen idén megint lesz két sztárvendégetek…

Mindenképpen olyan előadót szerettünk volna találni, mint Benjamin Hubert, aki valóban releváns tervező, és nem úgy sztár, mint, mondjuk, Karim Rashid vagy Fabio Novembre. Nem médiára optimalizált személyiségeket kerestünk – akik egyébként nagyszerű tervezők is -, hanem inkább olyanokat, akiben megvan a munka iránti alázat, és rendszerben képesek tervezni. Hubert sok cégnek és sok területen dolgozik egyszerre, a csomagolástól kezdve a tárgyakig és a belsőépítészetig. Soha nem a tárgy, hanem a probléma felől indul indul ki. Szerintem az ő cége és megközelítése egy jó modellt nyújthat a magyar fiatalok számára, hogy hogyan lehet globálisan piacképes céget elindítani, és hatékonyan tervezni.

Ionna Vautrin neve pedig a Francia Intézettel való együttműködésünkben merült fel. Neki azért örülünk különösen, mert kifejezetten emocionális tervezési szálat visz, ami itthon sok embernek releváns lehet. Azt bizonyítja, hogy az ipari formatervezéssel szemben – ami sokszor nagyon merev, technikai és mérnöki – a designban igenis megjelenhetnek az érzelmek, a mesék, és a képzelet.

A korábbi évekhez hasonlóan folytatódnak az üzleti workshopok, a design túrák és a Nyitott Stúdiók is várják a látogatókat. Mit gondolsz, mire mennek majd el a legtöbben?

Az üzleti programok egyre népszerűbbek, a túrák és a Nyitott Stúdiók pedig minden évben sokakat megmozgatnak. Az emberek szeretnek belelátni, hogy hogyan dolgozik valójában egy designer. Social design programokból különösen sok van az idén, és a 3D printelt testrészekhez kapcsolódó workshop is érdekes lesz. Szerintem a Magyar Formatervezési Díj kiállítására és a “Központi értékek”-re is sokan elmennek, mert kevés ilyen léptékű kiállítás van Budapesten, és ezek jól összegzik, hogy hol tartunk most.

Ha jól tudom, számodra az is kulcskérdés, hogy Design Hét a befektetői réteget meg tudja-e mozgatni…

Ez egy nehéz és nagy téma. Tény, hogy a designerek távolságtartással kezelik a gazdasági élet szereplőit és ez egyelőre fordítva is így van. Még mindig erősebben kéne tudatosítanunk az emberekben, hogy a design hozzáadott érték, ami versenyelőnyt jelent. Ezt sajnos sokan nem látják itthon.

Rálátsz valamennyire, hogy ez a többi Visegrádi országban, hogyan néz ki?

Innen azt látom, hogy ott is csak alakulóban van ez a rendszer. Az állami szerepvállalás és a befektetés-ösztönzők most kezdenek mozgolódni. Körülbelül mindenki ugyanott áll, bár nyilvánvaló, hogy Lengyelországban, például, a bútorgyártás teljesen máshol tart, mint nálunk.

Ha eltekintünk attól, hogy te szervezed és fogod össze az egész rendezvényt, van olyan program, ami hozzád személyesen közel áll?

Engem nagyon érdekel a 3D nyomtatás. Nyilván nem fogja soha helyettesíteni a hagyományos gyártási módszereket, de biztos vagyok benne, hogy öt-tíz év múlva sokan tudnak majd kisebb használati eszközöket gyártani maguknak otthon, és ez tényleg megváltoztatja, hogy mit is gondolunk egy designer feladatának. De nagyon szeretem, például, Winkler Nóra aukcióit is, amik a képzőművészet és a design határán mozognak. És a különböző együttműködésekre is kíváncsi vagyok: várom, hogy mit hoz össze a Fabrika és a The Four, vagy a MAACRAFT és a Kezemura. De ezeken kívül is van egy-két kollaboráció, amik mindig hoznak valami frisset.