Mi mindent kell tudni! – Köztéri kortárs design
Csak ezért fordultam a Deák Tér felé. Mehettem volna négyeshatossal is, de hát a metró sem olyan nagy kitérő, még odaérek a boltba zárás előtt. Egy kortárs design villamosmegállót már csak nem hagyok ki.
Szépen megmunkált, kékes üveglapok a várakozók háta mögött – a Budapest Közlekedési Központ és a LUMINARI Glass együttműködéséből született térszépítés eredménye. Nem is lóg ki annyira a környezetéből, főleg ha a négyesmetró beton-üveg megoldásaira gondolok. Ráteszem a tenyerem – vajon a tudat teszi, hogy hidegebbnek érzem más üveglapoknál? Hogy hű, ez valami különleges, ez valami design? Mit keres ez itt pont a Deákon, a városi életek metszőpontján, egy kicsivel másabb, egy kicsivel értékesebb megálló a többi között? Amiért az örkényi szabályt megszegve átkelek a dunahídon kétszer is.
Eszembe jut Walter Benjamin aura-fogalma, és hogy milyen vicces, hogy ebben a pillanatban a megállóban várakozók közül biztos csak én nézek áhítattal az építményre. Sznobizmus. Vagy kommunikációs eszköz egy csoport budapesti között, akik értik? Akiknek a furcsa hajukra és vastag szemüvegkereteikre azért egy kicsit gyanakodva néznek a nénik?
Jön a villamos, zavartan ácsorgok, menjek el máris, de hát ezért jöttem ide. Picit hiányzik a white cube steril tere, ahol biztonságos, laboratóriumi körülmények között engedhetem át magam a vizsgálódás aktusának. Itt kiszolgáltatottnak érzem magam. Le kéne fényképezni, csak hogy csináljak valamit.
Ilyen hamar? – kérdezi a metrólejáratnál az ellenőr vigyorogva. Eltévedtem… – válaszolom zavartan. El kéne magyarázni, de hát jönnek mögöttem is.
// /
Dohy Anna írása
Fotók: Simon Zsuzsanna és Bogrnár Benedek
