2017. 01. 21. | Fotó

„Van, hogy semmit nem hozok a történetbe, csak a vakut és a fényképezőgépet.” – Interjú Fátyol Violával

Fátyol Viola nyerte tavaly a Capa-nagydíjat Ha van szíved, neked is fáj, amit velem tettél című sorozatával. Violát a Vámospércsi Népdalkör mindennapjaiba betekintést nyújtó, annak bevonásával létrejött projektjéről és részvételi munkamódszeréről kérdeztük.

Mikor, miért kezdtél el foglalkozni ezzel a témával?

A doktori témám miatt kezdtem el anno a népdalkörbe járni, ami azóta ugyan alakult már, de akkor még szorosan a magyar nóta jelenségét jelölte meg origópontként. Vámospércs édesapám szülővárosa, aki már régóta, minden évben szervez ott egy nyári művésztelepet. A szűk körű, baráti hangulatú telep zárókiállításán a népdalkör is minden alkalommal fellép, így már gyerekkorom óta találkoztam a hangjukkal: mindig azt gondoltam, hogy nagyon szép az egyenruhájuk, és borzasztó érdekes az egész jelenség. Három éve vettem a bátorságot, hogy lépéseket tegyek a közelebbi viszony érdekében.

Akkor tehát kifejezetten a doktorid volt a mozgatórugó?

Igen, valamint az, hogy Ember Sárival megpályáztunk egy kiállítást a Labor Galériában: ő akkor épp a Brazíliába szakadt magyar közösség identitását vizsgálta, bennem pedig már régóta érett az asszonykórussal való foglalkozás ötlete, így ezeket házasítottuk össze a Terepmunka című tárlaton. Az ott kiállított anyag még a projekt kezdeti szakasza volt, az első pár hónap eseményeit örökítette meg: amikor először utaztam a népdalkörrel, először lett egyenruhám. Mozgóképek is szerepeltek, már ebben a korai stádiumban is látszott, hogy ez egy viszonylag rétegzettebb koncepciójú, illetve médiumhasználatú projekt lesz.

Hogyan fogadták a népdalkörben, hogy fotózni kezded őket?

Elmentem egy próbára, bemutatkoztam, röviden vázoltam, hogy egyetemre járok és hogy mire gondoltam doktori témámként, de ez nem is igazán érdekelte őket mélységében, hanem inkább csak örültek annak, hogy valami miatt kíváncsi voltam rájuk. Nagyon hamar elkezdtem velük énekelni, és azt éreztem, hogy ez a közösség és a közös éneklés élménye egy olyan ajándék, amit semmiképp sem szeretnék elengedni. Szintén teljesen biztos volt, hogy nem szeretnék kívülálló maradni.

Érdekes, hogy az ember hogyan használja a fotográfiát egy ilyen helyzetben…

Tőlem mindig távol álltak az olyan típusú attitűdök, amikor a fotós odamegy és egyfajta felső nézőpontból, külső szemként tekint valamilyen jelenségre. Ez a klasszikus, távolságtartó voyeur-szerep az alá-fölé rendelést hívja elő, én viszont csak mellérendelésben tudtam a közös munkát elképzelni.

Az elején nem akartam jó képeket csinálni, különösebben képeket sem akartam csinálni. Persze volt nálam fényképezőgép, de nem érdekelt, hogy a fotó hogyan van komponálva, van-e benne képi izgalom, mennyire meséli el a történetet vagy mennyire nem. Inkább csak részt akartam venni, jelen akartam lenni. Gyakran úgy van ez, hogy az ember vagy százszázalékosan jelen van egy helyzetben, vagy fényképez. Én ennek ellenére mégis megpróbáltam mindekettőt egyszerre csinálni. Ehhez különböző módszereket használtam: gyakran odaadtam például a fényképezőgépet másoknak, sok esetben egy kórustag, néha a szüleim, vagy a művelődési ház valamelyik dolgozója fotózott.

Őket irányítottad valamilyen módon vagy teljesen rájuk bíztad a fotózást?

Néha igen, de leginkább annyival, hogy megkértem őket, hogy most ezt vagy azt fotózzák le, ha van szabad kezük. Ezek snapshot jellegű fotók, így az, hogy életlenek, vagy nem, hogy lecsúszott-e a fejünk, vagy nem csúszott le, teljesen mindegy volt. Ez a szakasz azért kellett, hogy a mellérendelés közösségi, és úgymond képkészítői szempontból is mindenki számára egyértelmű legyen – a nénik számára és az én számomra is. Utána indult be a munkám második szakasza, ahol már vannak megrendezett képek, mesterséges fények, miegymás.

Ekkor is közreműködtek a nénik?

Abszolút. Minden karakteresen beállított kép közös munka eredménye. Sőt, olyan is van köztük, hogy én szinte semmit nem hozok a történetbe, csak a vakut és a fényképezőgépet. Például azt a képet, amikor hárman ülnek a medencében, nem én instruáltam, hanem a nénik találták ki, ehhez volt kedvük. Előálltak az elképzeléssel, hogy mi lenne, ha bemennének a medencébe? Én is gondoltam rá, de magamtól nem javasoltam volna (nem mertem volna), viszont aztán mind a négyen bementünk egy kicsit fürödni.

A képekhez párosított idézeteket beszélgetés közben jegyezted le? Nagyon erősek a gondolatok, és a fogalmazásmód is.

Igen, néha hanganyagokat is rögzítettem, de jobbára beszélgetés közben csak szimplán leírtam az aforisztikus mondásokat. Ezekből később kivettem például a személyneveket, vagy olyan információkat, amik utalhatnak arra, hogy ki mondta őket, de a fogalmazásmódon semmit nem változtattam. A képek és a szövegek közötti kapcsolódások kialakítása már utólagos szerkesztés eredménye, Falvai Mátyás író segített a szövegeket a képekhez passzítani.

Hogyan tovább?

A kialakult személyes kontaktusok számomra nagyon értékesek. A népdalkörbe az asszonyok különböző okok miatt járnak: a közös éneklés öröméért, vagy hogy leküzdjék a magányt. Ezen kívül a tagok közül sokan nagy sorstragédiákon vannak túl, amelyek feldolgozásában segítséget ad a közösség megtartó ereje. Amikor az én életem volt hasonló szakaszban, én is komoly és valós segítséget kaptam tőlük. Ezek olyan életre szóló élmények, amiktől semmiképp sem szeretnék eltávolodni, de lehet, hogy fotózni már nem fogok, vagy nem mostanában. Nagyon intenzív nyár áll mögöttünk, három hónapon át folyamatosan dolgozhattam, jelenleg nincsen bennem hiányérzet.

A közösségek vizsgálata ugyanakkor markáns irányvonal marad a tevékenységemben. Már a népdalkör sem az első ilyen vállalkozásom volt, habár eddig a legnagyobb szabású. Foglalkoztat, hogy egy egyént hogyan tart meg a közösség, mi a funkciója az egyén életében, az egyén identitásában, milyen szabályok mentén alakul a csoportkohézió, mi a közösség szerepe például a lokális identitásban, stb. Érdekelnek a zene mentén szerveződő közösségek, amik a magyar vidék kulturális atmoszférájában jönnek létre. A művészeti tevékenységemnek valószínűleg egy komoly hányada fog ilyen irányban továbbhaladni, most éppen a Száztagú Cigányzenekarral kezdtem el dolgozni.

Meglep ez a válasz. Elsőre azt hittem, hogy a „női szerepek”vonalon mozognál tovább. Hová helyeznéd magad a gender diskurzusban?

A női szerepek, vagy például az öregedés tematikájáról továbbra is fogok gondolkodni, nem is tudnám vagy szeretném kihagyni. Hívtak olyan kiállításokra, amik kifejezetten genderkérdéseket állítottak középpontba, szívesen vettem rajtuk részt. Mindazonáltal nekem nem az az elsődleges célom, hogy a női szerepeket boncoljam. Nem, vagy nem csak ennek a diskurzusnak a keretein belül határozom meg magam, viszont hogyha a munkásságom ehhez is kötődik, annak nem állok ellen, mivel alapvetően rendkívül fontosnak tartom, hogy a női és férfi szerepek kérdéseivel, problémáival folyamatosan foglalkozzunk.

A díj honoráriumából egy könyvet tervezel kiadni. Mikorra várható?

Ideális az lenne, ha az októberi beszámoló kiállításon lehetne a book launch.

Utólag hadd gratuláljak én is a díjhoz. Nagy sajtóvisszhangot is kapott az anyag, és széleskörű érdeklődésre tart számot.

Ennek természetesen nagyon örültem és örülök. Nagyon meglepett, és még mindig el-elcsodálkozom, hogy egy a trendekbe nem olyan evidens módon illeszkedő témaválasztás ilyen nagyszabású díj elnyerésével érhetett el sikert – valójában én egy perifériális jelenséget, egy vidéki népdalkört fotóztam. A díj által sokkal több emberhez juthatott el ez a projekt, mintha bent maradt volna a művészeti világ viszonylag szűkre szabott keretei között. Az a szélesebb körű érdeklődés, amit tapasztaltam, talán abban gyökerezik, hogy sokan tudnak a képekhez és a szövegekhez a saját élményeiken keresztül kapcsolódni. Minden munkám esetében nagyon fontos a személyes tapasztalataimból és élményeimből való kiindulás, ezeket próbálom később általánosabb szintre emelni, az univerzalitásukat hangsúlyozni. Ezzel az általánosítással igyekszem elérni, hogy bárki számára személyessé, saját élmények előhívóivá váljanak a munkák.