Fenntartható design, a fejlődés nyomában: Temesi Apol slow design bútorai

---

A fenntartható designkultúra fogalma évek óta sokkal többet feltételez, mint csupán ergonómiai és gazdasági értelemben jól funkcionáló környezettudatos terméktervezést. Fenntartható tervezésről (design for sustainability) valójában csakis akkor beszélhetünk, ha a szociokulturális, illetve humánökológiai szempontok megkerülhetetlen jelentőségre tesznek szert a tervezői folyamatban.

Úgy vélem, a tervezők kezében a kulcs, hogy olyan preventív stratégiákat dolgozzanak ki, amelyekkel a fenntarthatóság elősegíthető. „Fenntartható design, a fejlődés nyomában” című interjúsorozatomban olyan magyar designerekkel beszélgetek, akik ennek szellemében dolgoznak.

A tárgyak elöregedését gyorsító tervezett elévüléssel szemben a „lassító” tárgyak szépsége a tartósságukból, használhatóságukból, gyakorlatias elrendezettségükből származik. Napjainkban egyre népszerűbb a tömeggyártással és fogyasztói társadalommal szembeállított értékeket képviselő lassú design (slow design). Temesi Apol a MOME-n „slow” szellemiségben alkotó tervező, akinek sTRUCKture nevű bútora 2014-ben a hazai designszakma – legsikeresebb és leginnovatívabb termékeknek járó – Magyar Formatervezési Díját is elnyerte.

Temesi Apol mestermunkájában kamionok oldalponyvájának újrahasznosításával foglalkozott, amiből egy sajátos strukturális rendszer türelmes és részletgazdag felépítésével alakított ki felületi mintázatokat. Munkáiban a fenntarthatóságot segítő másodlagos anyaghasználat mellett, a termék előállítására szánt idő hasonlóan fontos szerepet tölt be. Az ipari hulladék újrahasznosításának lehetőségeit kutatva rajzolódik ki az a térbeli forma, amely a sTRUCKture borítását adja. A markáns felület mintaként és térformáló elemeként is alkalmazható, alternatívát kínálva ezzel a slow design módszertanát alkalmazó tárgy- és környezetkultúra megteremtésére.

Hogyan írható le a „slow design” tervezési metódusa, és ez miben különbözik egy „hagyományos” tervezési megközelítéstől?

Számomra a slow designban rejlő tervezői mechanizmus nyitja meg leginkább az anyag megmunkálásához szükséges időt, ahol lehetőségem van az igazi válaszok kiérlelésére. Minden tervezési feladatomban fontosnak tartom az anyag teljes körű megismerését, ami nem csak a lexikális tudást jelenti. Az anyag a kezünk között kezd el igazán élni, ott mutatja meg az igazi lehetőségeit, és a megmunkálásával módunkban áll egészen új dolgokat kihozni belőle; új formát, funkciót és összetételt. Ezért van szükség sok együtt töltött időre.

Milyen szempontok lebegnek előtted egy-egy tárgy tervezésekor? Milyen egy jó tárgy?

Munkáimban fordított sorrend figyelhető meg. Alapvetően olyan alapanyagokat keresek, melyek jelenléte mennyiségi problémát okoz, nem minőségit. Így találtam rá az ipari maradékokra is. A különböző alapanyagokat előállító gyárakban természetes, hogy keletkezik lehulló anyagszél, kihulló elem és felesleges hulladék. Ezek másodlagos életének megtervezésére általában nincs se anyagi, se időkeret. Engem ezek az anyagok kezdtek el érdekelni, és olyan struktúra által kialakítható felületeket kezdtem el tervezni, ahol a megmunkálás által hozzá adott értékkel az anyag releváns, másodlagos élete is megmutatkozik.

Milyen kihívásokat jelentett a tervezés?

A sTRUCKture projekt nehézségét a tervezés összetettsége és az alapanyagban rejlő kihívás adta. A vállalat, amivel együtt dolgoztam, olyan kamionponyvákat adott át, amelyekre korábban már biztonsági hevedereket is hegesztettek. Az agyag másodlagos felhasználhatósága ezzel természetesen nehezedett, hiszen nem lehetett figyelmen kívül hagyni a hevederek jelenlétét. Végül a modulokat, melyekből a strukturált felület összeállt, úgy komponáltam rá az anyagra, hogy a vastagabb felületek statikai szerepet tudtak betölteni a készülő bútorok szerkezetében. Ezek a szakmai kihívások csak még jobban megerősítettek abban, hogy sok idő szükséges az anyag és a probléma megfigyeléséhez. Ez a projekt több témakörben és határterületen is egyszerre mozog, mint a fenntarthatóság és a slow design, az ipari maradék újrafelhasználása és a strukturális felületformálás lehetőségei.

Hogyan kapcsolódik a slow design a fenntarthatósághoz?

Az ipari hulladékok másodlagos életét kutatva számos alkotói magatartást és alternatívát találtam, ahogyan a mindenki által lemondott alapanyagokból új lehetőségek bontakoznak ki. Számos inspiráló művész közül El Anatsuit emelném most ki, aki nagy hatással volt rám. Az afrikai művész a körülötte tornyosuló fém hulladékokból komoly válogatással és aprólékos munkával állítja össze monumentális textil látványát idéző alkotásait. Munkáit szemlélve megérthetjük, hogy az anyagok hosszú órákon át tartó megmunkálása valóban képes értéket teremteni. A slow design egyik legnagyobb erénye ez.

Szerinted mi a jövő designerének a feladata?

Szerintem egy designer feladata a kísérletezés, a környezetünk és a magunk kérdéseire adható releváns válaszok felsorakoztatása. A szakmámat illetően azt gondolom, az egyik legerősebb üzenet értéke a választott alapanyagnak van, ami izgalmas kihívás és egyben innovációs lehetőség.

Min dolgozol most?

Legfrissebb munkámban a kőszegi Nemezgyár (Multifelt Factory) ipari hulladékának másodlagos életét kutatom. A LAMBSKIN projektben a bionemez gyártása közben lehulló anyagszél csíkokra terveztem olyan kivágható szalag mintát, amiknek összefűzésével mind a négy irányba végteleníthető falfelület alakítható ki. A fűzéssel a minta háromdimenziós felületűvé válik, ahol az alapanyag kedvező hang és hőszigetelő tulajdonságai tovább növelhetőek. Az anyagfejlesztéssel és felületek alakításával folytatódó munka következő állomását terveim szerint ősszel mutatom be egy kiállítás keretén belül.

// / 

Fazekas Fanny írása

---