2017. 11. 10. | Fotó

„Megtanultam a telefonommal és az olvasólámpámmal világítani” – Albert Alianna fotónaplójáról

Egy kötetlen beszélgetés diktafonra rögzítve Albert Aliannával a MOME Fotográfia MA szakos hallgatójával; a 2017-es éven átívelő „365″ című projektjéről, saját képi világának véletlenszerű felfedezéséről, a napról napra fejlődésről, kifürkészhetetlen nehézségekről, kreatív helyzetmegoldásokról.

235

Milyen gondolat vezetett, mikor úgy döntöttél, belevágsz a 365-be?

Észrevettem magamon, hogy több ötletemet nem valósítom meg, csak tologatom, mondván „nem illik bele egy sorozatba”, vagy csak vártam a megfelelő „alkalmat”, hogy elkészíthessem a képet. Aztán persze ezek elfelejtődtek. Emellett az is fontos szerintem, hogy ugyanúgy, ahogy a rajzosok firkálnak, a fotós agya is mindennap dolgozzon kicsit, és edzésben maradjon. A legelején volt olyan, mikor hajnali 5-ig azon gondolkoztam, hogy mit fotózzak, de aztán idővel könnyebben jött az inspiráció.

Mesélj az eddigi munkáidról, a fotográfia mely területeivel fogalakoztál eddig?

Elsősorban az emberi kapcsolatok foglalkoztatnak, és valami személyes vonatkozása az adott projektnek mindig van. Szeretek portrézni, a modell személyiségét megörökíteni, de ha nagyon friss az ismeretség, akkor valamilyen első benyomásom alapján készítem el a képet. Nyílván, ha 5 perced van valakit lefényképezni, akkor nem ismerheted meg, de egy ilyen általam kialakított kép él bennem, ez alapján dolgozom. A fotográfia jelent számomra egyfajta terápiás folyamatot is, mikor az életben a küzdelmeimet vagy a traumákat fotóval dolgoztam fel, vagy ha nem is azzal, de annak segítségével. A 365 nem ilyen, abszolút öncélú vállalkozás.

Vannak félrerakott ötleteid? Miből meríted az inspirációt?

Nem találom ki előre, de van olyan, hogy valami eszembe jut és „félreteszem” későbbre, de ez a ritkább. Viszont van olyan, hogy meghallok egy mondatot, ami egész nap elkísér. Ilyen volt például, mikor tavasszal Londonban voltam Erasmuson, a tanárunk vetített pár képet, és felhívta a figyelmünket egy adott kép lehetséges másodlagos jelentésére, hiszen a modellnek egy vágásra emlékeztető csík volt a kezén, mintha felvágta volna az ereit. Erre vita alakult ki, mert sokak szerint az csak a hajgumija nyoma volt. Ez a banális szituáció annyira tetszett, hogy hazamentem és készíttettem egy ilyen képet. Erasmus előtt lehetőséget kaptam Szarajevóban az egyetem egyik kiválósági programján, a DeFence projekten részt venni, ez akaratlanul is bekerült a 365-be.

Okoz a fotózás nehézségeket, kényszerhelyzeteket? Mit tanulsz meg önmagadtól vagy önmagadról ezek közben?

A kényszerhelyzeteknek olyan hozományai is voltak például, hogy mivel nincs nálam mindig a megfelelő felszerelés, megtanultam a telefonommal és az olvasólámpámmal világítani. Megszabtam magamnak szabályokat, például mindennap olyan képeket kell készítenem, amikkel elégedett vagyok, és csupán annyi könnyebbséget adtam magamnak, hogy ezeket nem éjfélig kell elkészítenem, hanem lefekvés előtt. Abban is fejlődtem, hogy inspirációt merítsek, ebben érzem a legnagyobb előrehaladást, mert az elején, mikor még nem jött könnyen ötletem, volt, hogy órákig küszködtem. A szintet azóta sem adtam lejjebb, de gördülékenyebb a szellemi része. A legegyszerűbb dolgokból is inspirálódom, de amikor nagyon nincs ötletem, akkor akár turkálok a hűtőben, hátha szembe jön velem valami, vagy találok egy jó fényt valahol. Mindeközben nagyon izgalmas az egész, és az, hogy a magammal szemben fenntartott elvárásaimat be tudtam tartani. Van úgy, hogy később töltöm csak fel, de minden kép aznap készült és nem utólag. Eddig csak egyszer volt olyan, hogy eltűnt a kártyámról egy fotó, és egy screenshotot kellett felraknom arról, hogy üres a mappa. Volt olyan pillanat, mikor a kedvesem tartotta bennem a lelket, és buzdított, hogy ne csaljak. Mostanra azért már én hajtom magam.

Mi a helyzet az önarcképekkel?

Sokszor csak azért magamat fotózom, mert én mindig kéznél vagyok, ez viccesen hangzik, de nem szívesen engedik meg minden esetben a szeretteim, hogy készítsek egy portrét. Sok képnek viszont olyan a tartalma, ami velem kapcsolatos. Ez ilyen 50-50% arányban oszlik el.

129

Törekedsz bármilyen sémára?

Műfajilag abszolút vegyesek a képek, van amelyik az aznapi divatfotós munkámból kerül ki. A legelső kb. öt képnél éreztem azt, hogy az előző napihoz egy kicsit igazodom, nagyon jól néztek ki egymás mellett, de teltek-múltak a napok, és rá kellett jönnöm, hogy ez így nem fog menni. A ritmusra akaratlanul is figyelek, ám az nagyon nehéz, hogy ne ismételjem önmagam; így is vannak azért hasonló képek. Benne van az évem, ami aznap történt azt fotózom meg egy képben. Többségük este készült a nap végén, de nem illusztrálom a napot, hanem újrajátszom, ami történt.

Kaptál visszajelzéseket Instagramon vagy bármely más portálon?

Rengeteg visszajelzést kaptam, olyan emberektől is, akiktől nem vártam. Az egyik tanárom említette, hogy szemmel tartja, valamint azt is mondta, hogy van a képeknek egy személyes atmoszférájuk. Én kiforratlannak tartom még magam, hiszen a munkáim eddig egytől egyig különbözőek. Ez a projekt talán pont azért, mert kötetlen és játékos, teljes egészében a sajátom. Úgyhogy végig fogom csinálni, mert már kevesebb, mint 60 nap van ebből az évből. Gondolkodtam rajta, hogy egy kiadványt készítek belőle, de még nem döntöttem el, hogy egy másik platformon is érdemes-e bemutatni.