2018. 04. 06. | Elmélet

“Nem szeretném az alkotást elferdíteni, hogy egzisztenciát préseljek ki belőle.”

Több mindenbe belekóstol, sokoldalúan feszegeti a határait, néha kicsit világgá megy. Józsa Áron Bendegúz 2017-ben végezte el a MOME design- és művészetelmélet alapszakát, de már a MOME Média Intézeténél dolgozik. Egyetemi benyomásairól, közel egyéves utazásáról, projektjeiről, terveiről beszélgettünk.

cof

Hogy élted meg az egyetemi éveket? Mennyire tudtál elméletisként a művészet gyakorlati részébe is belekóstolni?

Nagyon szerettem a szakot, nagy rátalálásom volt arra, amire vágytam: különböző humánterületekbe nyertem betekintést, és nem csak kifejezetten egyvalamire fókuszáltunk. Ez a fajta sokirányú látásmód elméleti és gyakorlati szinten is megvalósult. Persze ahhoz, hogy az elméleti tudás gyakorlatival is kiegészüljön, szükség volt utánajárásra, de erre jócskán volt lehetősége annak, akinek ez volt az igénye. A külsős projektekben való szerepvállalások pedig inkább a létrejövő emberi kapcsolatok, találkozások révén születtek meg.

Volt esetleg kedvenc projekted, amiben te is részt vettél?

A 2014-ben induló Mome ZAJ közel áll a szívemhez. Hajnóczy Csaba felvetése volt, hogy momés hallgatók klubkoncerteket szervezzenek, koncerthelyzetekben adjanak elő. Emlékszem a szervezők első találkozására Zugligeten, és ahogy még naivan, ügyetlenül elkezdtük csinálni. Aztán az eddigi hét eseményen át, egyre inkább összekovácsolódott a csapat, egyre jobban épült a projekt.

Úgy próbáltunk előadókat keresni, hogy ne a konvencionális, mindenki által ismert zenei szereplők és műfajok jelenjenek meg, hanem egy zeneileg izgalmas merítés jöjjön létre, akár eseményenként négy-öt előadóval. Ingyenes volt, és egyre nagyobb ereje lett. Később a MOME-n kívül is szerveztünk eseményt. A Kolorádó Fesztiválon volt egy külsős Zaj – szerintem nem volt rossz.

Neked milyen feladatod volt a MOME ZAJ-ban?

Szervezéssel kapcsolatos operatív feladatokat vállaltam. Együtt alakítottuk a koncepciót, és raktuk össze a programot. Emellett az esemény lebonyolítására és a csapat koordinálására figyeltem. A csapat magja amúgy egy 6-8 fős társaság volt, de sokszor kiegészült más segítőkkel is.

A ZAJ ma már nem hozzánk kötődik. Mi az indulásnál vállaltunk nagy szerepet benne, aktívan foglalkoztunk is vele, de ez alapvetően a mindenkori egyetemért van, és a mindenkori hallgatóknak szól. Most is becsatlakozhatnának, ahogy bárki más is becsatlakozhat az egyetemről. Ha a hallgatók és az oktatók akarják, akkor ez lehet egy közös ügy, amit együtt csinálnak, és folyamatosan alakul, fejlődik. Eddig sajnos ez nem történt meg. Egy erős, jól menő dologból kifutottak a szervezők az egyetemi éveik végén. Most egy kicsit szétszóródott az energia, jó lenne, ha a hallgatók továbbvinnék.

A diplomázásodat megelőzte egy közel egyéves utazás, amiről tavaly érkeztél haza. Miért mentél? Mit adott neked ez az út?

Egy jó barátommal, Kő Csikó Lázárral, aki média design szakos volt anno a MOME-n, elkezdtünk kisebb utazásokat csinálni. A stoppolás egzotikus, izgalmas dolognak tűnt számunkra. Az a gondolat, hogy csak az elhatározás szükséges ahhoz, hogy eljuss valahova – fogod magad és mész. Ez egy banális, naiv dolognak hangozhat, de addig tényleg nem volt meg bennem, hogy elinduljak.

Először kijelöltünk egy dátumot, és kitaláltuk, hogy elutazunk Pécsre stoppal. Működött, nagyon jó élmény volt. Aztán az első nagyobb kalandunknál már Isztambul volt a cél, beiktatva a Balkáni országokat. Nem sokkal a török határ előtt felvett minket egy grúz csávó, aki felajánlotta, hogy elvisz Grúziába. Rábólintottunk és a végén átugrottunk Örményországba is. Felszabadító élmény volt ezt megélni.

2016-ban már harmadik éve voltak ilyen útjaink, amikor megérett bennünk, hogy belemenjünk egy nagyobb utazásba; hogy fogjunk egy táskát, összepakoljunk és nekivágjunk a világnak. Voltak vázlatos terveink, de maga a lehetőség, a szabadságérzet volt igazán fontos. Az, hogy nekimegyünk a világnak és megtapasztaljuk, hogy mit dob vissza, meddig jutunk el. Magát az utazás élményét kerestük.

Annyi korlát felmerült időközben, hogy egy kreditelszámoltatási ügy miatt nem tudtam az indulás előtt megvédeni a diplomámat. Így bejött az a tét, hogy ha szeretnék lediplomázni, akkor a rákövetkező évben, 2017-ben vissza kell jönnöm, és újra kell próbálkoznom – ez a körülmény lett még az utazótáskámba bedobva. Bizonyos szempontból kellett az, hogy legyen egy ilyen lehatároltsága, lehet, hogy elvadult volna a dolog és sokkal hosszabban utazom.

Első célunk egy franciaországi szőlőszüret volt – az anyagi tartalékok biztosítása miatt –, aztán a folyamatosan felmerülő ötletek és lehetőségek alapján szerveztük az utat. Franciaország után a Pireneusokon át érkeztünk Spanyolországba. Végül hosszabban andalúziában éltem, azon belül is Granadában, és környékén, illetve a Sierra Nevada régióban, négy hónapot. Ott megszületett bennem az igény, hogy az utazásélményen belül, a letelepedést is megtapasztaljam. Az egész nagyon tanulságos volt, néha nehéz, de egy szerencsés állapot, hogy megtehettem és átélhettem azt, hogy az otthoni körülményektől elszakadva, az utazásélmény szervezi az életemet.

Mivel telik az első éved friss diplomásként? Mivel foglalkozol, amióta hazajöttél?

Be kell, hogy valljam, nem volt könnyű visszajönni egy kilenchónapos másállapotból, szabadlétből, és találkozni a korábban itthon felépített struktúrákkal, kontextusokokkal. Pont, hogy arról szólt ez az egész, hogy picit ezektől távolodjak. Kilenc hónap alatt pedig nagyon sok élmény ért, amik radikálisan másak volt, így sokat alakultam. Szóval volt azért helykeresés… sőt, még mindig van.

Akkoriban érdekelt a kenyérsütés, és a kétkezi munka, az élet pedig dobálta a lehetőségeket, ahogy visszajöttem. Egy itthoni kézműves pékségben, és egy egy kemence építési projektnél próbáltam ki magam, közben egy családi maratonfutásra is készültem. Aztán októberben jött egy megkeresés Fábics Natáliától, hogy szeretnék-e a MOME Média Intézeténél dolgozni. Úgy éreztem, fontos volt nekem annyira az egyetemi közeg, hogy megpróbáljam. Jelenleg az úgynevezett intézeti mendzser feladatkört töltöm be. Alapvetően különböző kommunikációs feladatok, kisebb folyamatok gondozása, intézése, illetve külső megkeresések, munkák kiosztása, koordinálása a feladatom.

Többedmagaddal nemrégiben belevágtatok egy nagyon izgalmas műhelyfoglalkozás rendezésébe, ami a 80-as években Erdély Miklós által vezetett kreativitást, valamint interdiszciplináris gondolkodást fejlesztő INDIGO csoportból inspirálódott. Honnan jött az ötlet, hogy elővegyétek a magyar avantgárd egyik legjelentősebb művészetpedagógia örökségét? Hogyan szerveződött a csoport?

Előljáróban szeretném elmondani, hogy a jelenlegi tevékenységünk kapcsolatban van Erdély Miklós munkásságával, azokra a hagyományokra épül, de nem azonosítja magát teljesen vele, nem próbálja újraéleszteni. Az értékrendet próbálja megközelíteni, de figyelünk arra, hogy egy autonóm, hozzánk köthető dolog legyen. Először Erdély Miklós unokájában, Erdély Jakabban fogalmazódott meg az igény, hogy valahogy közelebb kerüljön ahhoz, amit a nagypapája csinált, megpróbálja megérteni, feldolgozni a szellemi hagyatékát. Így alakult meg ez a művészeti szakkör, ami részben az ő gyakorlatait veszi elő, értelmezi újra.

Az egész 2017 őszén indult el. A kezdeti útkeresés után mostanra kezd jobban körvonalazódni az irány. A célunk az, hogy alkotó emberek legyenek egymás mellett. Legyen egy közös tér, és közös helyzetek, ahol együtt gondolkodva tudunk valamit létrehozni. Ténylegesen kreativitás- és fantáziafejlesztő gyakorlatokat csináljunk együtt heti rendszereséggel. Ez jelenleg vasárnaponként valósul meg este hattól kilencig.

Mondasz pár példát a feladatokra?

Három műfajra osztjuk a gyakorlatokat. Van egy mozgáshoz és rajzoláshoz kapcsolódó rész: például két ember együtt fog egy rajzeszközt, közösen rajzolnak, vagy megpróbáljuk egymás árnyékát körülrajzolni. A másik rész fantázia-fejlesztő, gondolati játékokból áll: fiktív vitahelyzetet teremtünk, vagy két dolgot próbálunk összekapcsolni, aminek egymáshoz látszólag nincsen köze, például a hamburger feltalálását a VHS halálával. A harmadik blokkban Erdély hagyatéktól független játékokat csinálunk, a résztvevők különböző feladatokat hozhatnak, amiket egy kis közösségben szeretnének kipróbálni, például improvizációs színházat.

Csak művészeti előképzettséggel vártok résztvevőket?

Egyáltalán nem. Nyitottak vagyunk, bárkit szeretettel várunk. Már most is eltérő az összetétel: idősebbek, fiatalabbak is vannak, nem csak művészeti háttérrel. Ezek a gyakorlatok tehát nem kizárólag a szellemi hagyatékról szólnak, hanem arról, hogy itt, a jelenben, próbálunk együtt alkotni, kreativitást fejleszteni, közös helyzeteket kialakítani.

Neked miben segítenek ezek a feladatok? Érzel valamilyen pozitív hatást?

Nekem azt az igényemet elégíti ki, hogy egy olyan művészeti, alkotó közegben legyek, ahol többé-kevésbé egy értékrenden belül mozgunk. Eltérő amúgy, hogy kinek, mit ad, valaki például úgy érkezik, hogy nehezére esik emberek előtt beszélni, ennek az oldásában segíthetnek számára a gyakorlatok. Kíváncsian várom, hogy hova fog fejlődni a projekt, szerintem még nem forrott ki teljesen.

Milyen terveitek vannak a foglalkozással?

Személyes véleményem, hogy próbáljunk meg autonóm szerepet vállalni, az Indigós hagyományoktól elvonatkoztatva is. Tervben van az is, hogy nyári fesztiválokra jussunk el vele (Ördögkatlan, Bánki-tó). Annak is örülnék, ha később konkrét alkotások és kooperációk is megvalósulnának.

Milyen szakmai terveid vannak a jövőre nézve?

Gondolkozom mesterszakon, felmerültek külföldi helyek, jelenleg Hollandia, azon belül is egy Amszerdami intézmény mozgat. Alapvetően szeretném, hogy olyan irányba érjenek az érdeklődéseim, aminek következtében a mesterszakos tanulmányaimba lényegesen és folyamatosan energiát tudok majd fektetni. Ez az irány jelenleg az alkotás terén az írást és a zenét érinti, de érdekel a design és a technológia is mint témakör. Szeretnék az alkotásban mélyebben elmerülni, különböző módozatait kipróbálni, kifejezett nyomás, feszültség nélkül. Nem szeretném magam arra kárhoztatni, hogy az alkotást elferdítem, és egzisztenciát próbálok belőle kipréselni.

Foglalkoztat, hogy korunkban az emberiség hogyan keresi, és éli meg a helyét, milyen kihívásokkal néz most, illetve mikkel fog majd szembenézni. Nagyon szeretnék idővel olyan helyre kerülni, ahol azt látom, hogy ebben a problémafeltárásban és megoldáskeresésben valahogy részt vehetek, és ahhoz érdemben hozzátehetek. Akár alkotás, akár gondolati téren, de az emberiségben és emberiségért gondolkodva tevékenykedjek, ne pedig saját anyagi biztonságomért. Azt az utat, működési formát szeretném megtalálni, ahol a hatásomat a lehető legjobban tudom kifejteni.